Kisebb gyengüléssel kezdte a hetet a forint, de az árfolyam egyelőre messze van a 300 forintos eurótól. Több mint egy egységgel gyengült a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest: az eurót ismét 290 forint fölött jegyzik. Budapest, 2012. május 8., kedd (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,53 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 17.523,19 ponton zárt kedden. Kismértékben gyengült kedd reggelre a forint a devizapiacon az előző esti jegyzésekhez képest. Az eurót 287 forint közelében jegyezték nyolc órakor. Kereskedők szerint a forint árfolyamának alakulását a nemzetközi hangulat fogja meghatározni. A délelőtti 284,63-es szint közelében maradt a forint péntek délután, negyed négykor az eurót 284,70 forinton jegyezték, a csütörtök délutáni 283,50 forint után. A nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben 284,16 forintot ért egy euró szerda reggel, gyakorlatilag ugyanannyit, mint kedden este. Erősödött a forint kedd reggel a fontosabb devizákkal szemben hétfő estéhez képest. Kilenc óra után az eurót 298 forint alatt jegyezték a bankközi devizapiacon a hétfő esti 299,5 forint után. Lényegében nem változott a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest. Hajdú-Bihar, Magyarország – Továbbra is magas tranzakciószámot produkál az ingatlanpiac, annak ellenére, hogy két hónapja lezárult a végtörlesztési időszak. Gyengüléssel nyitotta a hetet a forint, a külföldi devizákkal szemben 0,5-2 forintot veszített értékéből. Szerény gyengüléssel indította a pénteki kereskedést a forint, a legjelentősebben a dollár erősödött a forinttal szemben. Gyenge szintről kezdte a szerdai napot a forint, de a reggel egy óra alatt faragott hátrányából, ennek eredményeként 298 alá süllyedt az euró. Hétfőhöz képest szerény gyengüléssel kezdte a keddi kereskedést a forint, de gyorsan irányt váltott és erősödni kezdett. A szerdai romlás után csütörtök reggelig keveset mozdult a forint árfolyama. Javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött hétfő reggelre a forint a térségbeli devizákkal együtt. Nem változott lényegesen a forint árfolyama csütörtökön délelőtt az előző napi értékekhez képest. Kissé erősödött a forint szerda reggelre a fontosabb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon. A forint a nemzetközi kedvező hangulat hatására az MTI által megkérdezett elemzők szerint tartani fogja árfolyamát kedden, és 290-292 forint között mozog majd az euróhoz viszonyítva. Nem változott szombaton a forint árfolyama, a héten azonban a térségbeli devizákkal együtt nagyjából egy százalékkal gyengült. Lényegében nem változott a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest: röviddel hét óra után az eurót 293,22 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök esti 293,29 forint után. Árnyalatnyit erősödött a forint csütörtök reggelre az előző napi gyengülés után, nyolc órakor az eurót 292 alatt, a svájci frankot 242 alatt jegyezték. Később fillérekkel gyengült a magyar fizetőeszköz. Alig változott a forint árfolyama kedden reggel a fontosabb devizákkal szemben. Hétfőn délutánig még erősödött a forint, követve az euró erősödését a dollár ellenében, de estére elfogyott a lendület, és gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Mérsékelt gyengüléssel kezdte a hétfői kereskedést a forint, később azonban irányt változtatott, így az euró árfolyama 290 forint alá került. Erősödött a forint csütörtök délelőtt a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi kereskedelemben a szerda esti jegyzésekhez képest. A vártnál enyhébb uniós dorgálás, illetve a pozitív nemzetközi hangulat is hozzájárult a forint erősödéséhez. Az is kedvező hír lehet, hogy a svájci frank ismét gyengülni kezdett az euróval szemben, és megközelítette az 1,21-es szintet, áll a Commerzbank napi pici kommentárjában.
|
| 1 erősségű földrengés, árak, aranykorona, árfolyamrgzítés, Belföldi hírek, BÉT, Bihari hírek, deviza, devizahitel, devizapiac, dollár, erősödés, erősödött, Euro, euró svájci frank, euto, forgó, Forint, Forint Euró, frankhitel, Ft, gazdaság, gazdasági, gyengülés, gyengült, hitel, IMF, Ingatlan, japán jen, kamatdöntés, Kósa Lajos, Magyar Nemzeti Bank, napi forintárfolyam, nyilatkozat, pénz, piac, svájci frank, Svájci Frank Euró, Svájci Frnak, valuta, zloty Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |