2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Péntek este közel hat forintot gyengül a svájci frank, és a forint erõsödése hétfõ reggel is folytatódott. Július vége óta nem volt ilyen erõs a forint a frankhoz képest, az árfolyam 230 forint alatt is megfordult.

Debrecen, 2011. augusztus 26., péntek (MTI) - Megkezdõdött a tûzoltók elmaradt túlmunkadíjainak a kifizetése Hajdú-Biharban - közölte Lázár Miklós tûzoltó alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetõje pénteken az MTI-vel.

 


Mintegy 41 millió forint pályázati támogatásból teljesen megújult Biharnagybajom fõtere. Több mint ezer négyzetméter kapott térburkolatot, kandelábereket állítottak fel, utcabútorokat helyeztek ki. Az ünnepélyes tér avató szombat délután volt.

 

 

A Vass Jenõ Óvoda és Bölcsõde kapacitásbõvítésére és fejlesztésére elnyert pályázatról a városházán tartott projektindító sajtótájékoztatón számolt be Pálfi Anikó alpolgármester.

Városunk bölcsõdés korú gyermekeinek fogadására, új épületszárnnyal bõvül a Vass Jenõ Óvoda és Bölcsõde József Attila utcai épülete. Mi tette ezt szükségessé? – kérdeztük Török Istvánné intézményvezetõtõl.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyõrei több mint 30 kg marihuánát foglaltak le egy román rendszámú busz utasánál.

 


Futsal - A román bajnok gyõzött a kedd esti berettyóújfalui futsalmérkõzésen: a felkészülési találkozón 3–2-re nyert a Marosvásárhely a Mezei-Vill ellen. A közönség izgalmas, fordulatos, pörgõs meccset láthatott a Pálfi István Rendezvénycsarnokban, ahol három harmadot játszottak egymás ellen a felek.

 

 


Berettyóújfalu - Bihari vándortisznya; A Bihari Múzeum tanórán kívüli és szabadidõs tevékenységei - ez a címe annak a nyertes projektnek, melynek keretében a múzeum munkatársai és pedagógusok az elmúlt egy évben mintegy 500 gyerekkel ismertették meg lakóhelye múltját, kultúrális értékeit.

 

Püspökladány, Báránd - A 42-es fõúton Püspökladány-Báránd között román szgk. ütközött magyar szgk-val.

Augusztus 31-ével megszûnik a szociális alapú gázár- és távhõár-támogatás, és beépül a lakásfenntartási támogatásba, az új támogatást a helyi önkormányzatnál kell igényelni - közölte a Nemzeti Erõforrás Minisztérium (Nefmi).

A forint pénteken kora reggel árnyalatnyit gyengült a svájci frankkal, erõsödött a dollárral és gyakorlatilag stagnált az euróval szemben a csütörtök késõ esti jegyzéséhez képest.

Elfogtak négy "segélybõl élõ" uzsorást a Hajdú-Bihar megyei Komádiban.

 


Budapest (MTI) - A jelenlegi elõrejelzések szerint csütörtökön vagy pénteken lehet az év legmelegebb napja - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa az MTI-vel.

Pocsaj - Pocsaj Önkormányzata sikeres pályázatának köszönhetõen nemcsak új számítógépekkel gazdagodik az általános iskola, de lehetõség nyílik olyan eszközök használatba vételére is az oktatásban (interaktív tábla, projektorok), amelyekre korábban nem nyílt lehetõség.

Berettyóújfalu - Az eddigi 36 helyett immár 54 gyermek elhelyezezését biztosítják a helyi bölcsõdében az önkormányzat által elnyert pályázatnak köszönhetõen. A projekt keretein belül a Vass Jenõ Óvoda és Bölcsõde régi fõzõkonyhája helyén kialakítanak egy új csoportszobát, valamint egy modern melegítõkonyha is épül.

A svájci frank gyengült csütörtök reggeli órákban közel két forinttal gyengült, ezzel párhuzamosan a dollár és az euró is veszített értékébõl.


Változatlanok maradnak az üzemanyagárak ezen a héten a hazai töltõállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.

Az üzleti ingatlanok szegmensében javult a helyzet, a lakáspiacon viszont nõtt a borúlátás a második negyed évben a GKI felmérése szerint. Az utóbbi hetek válságjelei vélhetõen további visszaeséshez vezetnek majd.

A svájci frankoz képest több mint egy forinttal erõsödött a forint szerda reggelre a devizapicon az elõzõ esti jegyzésekhez képest. Az euró és a dollár ennél kisebb mértékben, de gyengült.

Nyári Egyetem2011-08-23 13:40:31


Román-magyar nemzetközi nyári egyetem kezdõdött doktoranduszok számára augusztus 22-én Berettyóújfaluban. A kurzus megnyitója a polgármesteri hivatal tanácstermében volt.

Hajdú-bihari kékfény2011-08-23 13:17:15

Nézze meg mivel foglalkoztak az elmúlt napokban a rend õrei megyénkben!

Erõsödött kedd délelõtt a forint a bankközi devizapiacon, svájci frankot 238 forint alatt jegyezték tíz óra után. A forint az európai kereskedés kezdete óta erõsödõ eurót követi.Kedden kamatdöntõ ülést tart az MNB, a várkozások szerint marad a jelenlegi kamatszint.

Nívódíjjal tértek haza2011-08-22 10:33:16

 

Csökmõ Nagyközségi Önkormányzat

4145 Csökmõ, Kossuth utca 109. sz.

Tel: 06-36-54/443-601


Az ifjúsági zenekarok nívódíját kapta meg a Csökmõi Ifjúsági Fúvószenekar a Békéscsabán megrendezett XXV.Nemzetközi Zenei Ifjúsági Találkozón (közismert nevén ZENIT-en) augusztus 18-án. Döge Csabát, a zenekar karnagyát pedig három év után ismét a kiváló karmester díjjal ismerte el a szakmai zsûri.

Budapest, 2011. augusztus 21., vasárnap (MTI) - Egyetértenek a londoni és budapesti elemzõk abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa keddi ülésén nem változtat a jelenlegi 6 százalékos alapkamaton.

« Előző 1 ... 1141 1142 1143 1144 1145 1146 1147 « 1148. oldal » 1149 1150 1151 1152 1153 1154  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!