2019. február 18. Hétfő, Bernadett.
 
A szegényebb települések valószínûleg nem engedhetik meg maguknak, hogy elfogadják a szülõktõl a melegétkezési utalványt, ha a gyerek iskolai, óvodai étkezését valaki azzal szeretné kifizetni.

Az elsõ becslések szerint milliárdos kár keletkezett a Billerbeck leégett budapesti raktárában. A tûzoltók a lángokat már megfékezték ugyan, de várhatóan még pénteken is lesz dolguk a parázsló romok között. A tûzvizsgáló a helyszínen van, jelenleg a tanúkat hallgatja meg.

Idén is lesz farsang a Vésztõi Református EGyházközség szervezésében, február 13-án 15 órai kezdettel.

Több száz csökmõi lakost õ szállított az utolsó útján. Szerintem nincs olyan ember a faluban, aki ne ismerné. Hol itt, hol ott bukkan fel a község utcáin, lovas fogata bakján üldögélve, fát, hízókat, vagy bármi mást fuvarozva. Amikor megpillantottuk a gyászkocsival, tudhattuk, hogy ismét eltávozott valaki közülünk. Balogh Jóska bácsi idén befejezte ezt a tevékenységét. Ebbõl az alkalomból beszélgettem vele.

Immár nem segítségnyújtás halált okozó elmulasztása, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanújával nyomoznak a hétfõ este meggyilkolt bírósági titkár felesége ellen.

151 km/h-val száguldott2010-02-11 18:27:34
Egy 14 éves fiú és egy 15 éves lány lett rosszul szerda délben az egyik szegedi iskolában, miután osztálytársuk a szünetben füves cigivel kínálta õket.
A rendõrök csütörtökön, Budapesten fogták el azt a férfit akit lõfegyverrel, lõszerrel és kábítószerrel visszaélés miatt körözött a Nyíregyházi Rendõrkapitányság - közölte csütörtökön a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság.
Nem hagyhatja el lakhelyét az a 16 éves, középiskolás nyíregyházi fiú, akit a múlt szombaton este kaptak el a rendõrök, mert marihuánát árult. A fiú azóta õrizetben volt, ezt változtatta csütörtökön a bíróság lakhelyelhagyási tilalomra.
A brit igazságügyi minisztérium kérésére a Facebook eltávolította harminc börtönben ülõ rab profilját a közösségi oldalról - közölte a tárca vezetõje csütörtökön.
Több száz postaládát törtek fel az elmúlt napokban ajánlószelvényekért. Az RTL Híradó két társasházban is járt, mindkét helyen az összes postaládát feltörték, csak a két házban összesen 85-öt.
Majdnem elcsapta a vonat2010-02-11 17:43:28
Megmenekült a cápa elõl, de a ragadozó foga a lábában maradt egy ausztrál férfinak csütörtökön. A 46 éves Paul Welsh épp tízéves fiával szörfözött, amikor hátulról rátámadt a cápa Sydney partjainál.
Halálos baleset a hó miatt2010-02-11 17:33:49
Az árokba csúszott autók mellett, egy nagyobb baleset történt reggel fél 8-ig a Nyugat-Dunántúlon. Beled és Répcelak között a 86-os fõúton egy személyautó és egy kamion ütközött.
Több mint 150 holttestet találtak eddig a mentõalakulatok Afganisztán északi részén, ahol hétfõn lavinák zúdultak a fõvárost, Kabult összekötõ forgalmas hegyi út több részére, és számos jármûvet betemettek - közölték szerdán a tartományi hatóságok.
Farsangi mulatságot rendezett a darvasi nyugdíjas klub február 10-én délután. Erre az alkalomra meghívták a vekerdi, zsákai, furtai és csökmõ nyugdíjasokat is.
Az elsõdleges információkból kiindulva egyelõre még nem emberölés, hanem "segítségnyújtás halált okozó elmulasztása" miatt nyomoznak a rendõrök a hétfõn, Berettyóújfalun történt eset kapcsán, ...
Vérüket adták2010-02-10 14:07:30
Véradásra gyûltek össze a csökmõi gyógyszertárban a segíteni vágyók február 10-én. Itt adták át a jubiláló véradóknak az emléklapokat és a Magyar Vöröskereszt ajándékait.
Összeomlott a legnagyobb szupermarket kedden Haiti fõvárosában - jelentette szerdán az AFP. A francia hírügynökség információi szerint a szerencsétlenség idején több fosztogató volt az áruházban.
« Előző 1 ... 1142 1143 1144 1145 1146 1147 1148 « 1149. oldal » 1150 1151 1152 1153 1154 1155  ... 1246 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!