2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Nem lesz sorban állás a Hajdúszoboszlói önkormányzatnál július 1-jén, ahogyan az ország egyetlen városában sem.

Kedden kora délután állampolgári bejelentés érkezett a Berettyóújfalui Rendõrkapitányság ügyeletére, hogy szomszédjukat hosszabb ideje nem látták, kérik a rendõrség segítségét.

Ismét eredményes volt a berettyóújfalui rendõrök munkája. Délután a szomszédok riasztása alapján a járõrök egy bajba jutott asszonyon segítettek, jutatták kórházba. Az éjszakai portya szolgálat pedig, egy kábítószer fogyasztó fiatalt állított elõ.

A tûzszerészek kedden este 23 óra után végeztek a Margit hídnál lévõ építési terület átvizsgálásával, a korábban lezárt területeket - a pesti hídfõ környékét - negyed tizenkettõkor nyitották meg.
Váltás a MÁV élén is?2010-06-30 11:42:22
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján megjelent vagyonnyilatkozata szerint három szentendrei lakása és több mint 100 millió forintos megtakarítása van Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek.

Több száz kaktuszt tudhat magáénak Mándoki Attiláné Pocsajban, aki szenvedélyes gyûjtõ.

Füstszagra ébredtek a napokban egy derecskei családi ház lakói; mint kiderült, tolvaj járt a házukban.

Az idõs helybeliek biztosak abban, hogy temettek el az emlékmû alatt katonákat. Ám a héten zajló exhumálásokkor sem szovjet katonák maradványaival, sem pedig arra utaló jelekkel nem találkoztak, hogy ott bárki nyugodott volna…

Jelentõsen megnõtt a gépjármûforgalom a 42. számú fõúton- a nyaralni induló turisták valamint a a Romániába hazautazó vendégmunkások miatt, hiszen sokan a Ártándi Közúti Határátkelõhelyet választják.

Nézze meg a TOP 100-as lista 10 legveszélyesebb bûnözõit, akiket Hajdú-Biharban is keresnek!

« Előző 1 ... 1189 1190 1191 1192 1193 1194 1195 « 1196. oldal » 1197 1198 1199 1200 1201 1202  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!