2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Családi pótlék rendszerének szigorítása az úgynevezett három csapás törvény, és az egyházi iskolák ügye. Egyebek mellett ezek azok a törvények, amelyeket a Fidesz elsõként szeretne benyújtani.
Az iráni fõváros koldusai nagyjából 1500 dollárt, azaz 310 ezer forintot „keresnek” havonta - számolt be a Mehr hírügynökség kedden, emlékeztetve, hogy ez az országban érvényben lévõ minimálbérnek nagyjából az ötszöröse.
Két napos általános sztrájk kezdõdött Görögországban. A közalkalmazottak a megszorító intézkedések ellen tiltakoznak, amely a szakszervezetek szerint csak a kisembereket sújtja.
Fél napig ismét tilos volt a fel- és leszállás a repülõgépeknek Írországban illetve Észak-Írországban az izlandi vulkánkitörésbõl származó hamufelhõ miatt.
Rémálom - ezt mondta az autókereskedõk szövetségének elnöke az új autó eladások számára. Ugyanis a piac a negyedére zsugorodott az elmúlt két évben és emiatt 15 ezer munkahely szûnt meg. Valami javulás viszont már van.
Szemérem elleni erõszak bûntettének kísérlete miatt vettek õrizetbe egy hivatásos állományú, szolgálaton kívül lévõ, lemezlovasként is dolgozó tûzoltót Szeghalmon. Informátoraink azt állították: Ginát itattak két lánnyal egy szórakozóhelyen. Ezt követõen fogdosta, tapogatta õket az õrizetbe vett férfi.
Õszig tarthat az üzemanyagok árának emelkedése - erre számítanak a szakemberek. Szerdától a benzinért 4, a gázolajért 8 forinttal kell majd többet fizetni, vagyis jön az újabb rekord. A magas árak miatt kevesebbet tankolnak az autósok. A benzinkutak forgalma több mint 10 százalékkal esett vissza a tavalyihoz képest.
A teszt nagyjából 60 százaléka a magyar, 40 százaléka pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódik. 1250 helyszínen 87 753-an középszinten és 91 helyszínen 5366-an emelt szinten adnak számot tudásukról ebbõl a tárgyból írásban.
Házkutatás BKV-ügyben2010-05-05 09:08:33
Kattanást hallottak az utasok mielõtt buszuk baleset szenvedett kedd reggel Veszprémben. A helyi járat egy körforgalomból hajtott ki, mikor áttért a szemközti oldalra, lehajtott egy partoldalon, majd egy kerítést átszakítva, raklapon álló építõanyagos zsákoknak csapódott.
Mennyivel hajtott lakott területen belül a megengedett 50 helyett? Tudja meg itt?

A tanárok szerint könyebb volt a matekérettségi elsõ része a tavalyinál, a második viszont nehezebb. Feladatok >>>

Hatórás fel- és leszállási tilalom után helyi idõ szerint délután egy órakor visszatérnek a normális mûködési keretek közé az írországi repülõterek ...
Váratlanul visszavonta támogatását a kaliforniai partok mentén tervezett olajfúrásoktól az állam kormányzója, Arnold Schwarzenegger, aki a Mexikói-öbölben történt környezeti katasztrófával indokolta döntését.
Július 1-jétõl csökkentik az adókat és megmarad, sõt ki is bõvül az eva és az ekho - nyilatkozta Orbán Viktor hétfõn, a TV2 Tények Este címû mûsorában. A leendõ miniszterelnök hozzátette: ...
Az amerikai United és a Continental Airlines egyesülésével létrejött a világ legnagyobb légitársasága. Ráadásul a friggyel egy milliárd dollárt spórolnak.
« Előző 1 ... 1208 1209 1210 1211 1212 1213 1214 « 1215. oldal » 1216 1217 1218 1219 1220 1221  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!