2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Rekordot döntött az ország áramszükséglete pénteken, a rendszer terhelése elérte a 6835 megawattot a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. előzetes adatai szerint, írja az MTI.

Érdeklődtek a magyar zöldségek és gyümölcsök iránt.

A héten már másodjára.

Végre bárki pénzt csinálhat a magyar politikából.

Tehetség mellé esélyt2018-03-02 21:11:12

L. Ritók Nóra pedagógusként kezdte a pályáját, majd 1999-ben Berettyóújfaluban megalapította az Igazgyöngy Alapítványt. Ekkor a célja az volt, hogy egy olyan művészeti iskolát hozzon létre, mely gyermekközpontúbb, és jobban teret enged az alternatív módszerek használatának, mint az állami oktatási rendszer.

Az alapellátásban dolgozó háziorvosok és fogorvosok praxispénze, azaz a rezsijükre fordítható összeg 130 ezer forinttal emelkedik idén márciustól – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.

Árokba csapódott egy kisteherautó péntek délután a 4-es számú főúton Kabánál.

A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a hosszabb kamatperiódusú, vagy futamidő végéig rögzített, fix kamatozású lakáskölcsönt igénylők bő 40 százaléka már Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt vesz fel. Egy átlagos lakáskölcsönnél akár félmillió forintot is megtakaríthatnak, és a hitelbírálattól a jelzálogjog törléséig egyszerű és gyors ügyfélkezelésre számíthatnak a fogyasztóbarát védjegyes konstrukciót választók. 2017 szeptembere óta már közel 40 milliárd forintnyi ilyen hitelt folyósítottak a bankok, takarékszövetkezetek.

A hitelintézetek 694 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el 2017-ben, 37,8 százalékkal többet az előző évi 503 milliárd forintnál, az adózott eredmény 209 milliárd forinttal, 49,5 százalékkal 632 milliárd forintra emelkedett - derül ki a Magyar Nemzeti Bank szerdán közzétett előzetes adataiból.

Ahogy az Origo is megírta, a Lidl január második felében komoly, átlagosan 20 százalékos béremelést jelentett be munkavállalói számára. Most kiderült, hogyan valósul ez meg a gyakorlatban.

A munkáltatói marketinggel foglalkozó Hive Creative ügynökség felmérést készített a munkavállalók körében a munkahelyükkel kapcsolatos elégedettségről. Az eredményekből kiderül, hogy a fiatalabb munkavállalók nagyobb része el tudna képzelni jobb munkahelyet magának, és a többség már 20 százalékos fizetésemelésért is kész lenne azonnal váltani.

Olyan alacsonyak a lakáshitel-kamatok, hogy most még annak is érdemes megfontolnia a kölcsönigénylést, aki megtakarításaiból is elő tudná teremteni az új vagy használt ingatlan vételéhez, felújításához vagy bővítéséhez szükséges pénzt.

A lakásvásárlás előtt állók inkább a felújított, jellemzően korszerű fűtési rendszerrel rendelkező lakásokat keresik és akár magasabb árat is hajlandóak érte kifizetni – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, több mint 30 ezer magánszemély hirdetésén alapuló elemzéséből.

A magyarok több mint harmada mindössze egy hónapig bírná fizetés nélkül.

Az első két hónap összesített ingatlan-tranzakciószáma a 2008-as válság óta a legerősebb évkezdést mutatja.

Egy hónapos csúszással, de még a választások előtt módosul a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok rendszere. Az ígéretek szerint az igénylés egyszerűbb és gyorsabb lesz, a lehetőség többek előtt nyílik meg. A Bankmonitor szakértői elemezték a változásokat a hvg.hu-nak.

Ma is Északkelet-, illetve Délnyugat-Magyarországon, főként a határmenti vidékeken él a legtöbb roma.

Hamar megszokják a vendéglátást, ne okozzunk nekik csalódást!

Az előző héten nem nőtt számottevően az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma; február 19-25. között 68 950 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a korábbi hét 69 150 betegével szemben – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának legfrissebb jelentéséből.

Bűnösnek mondta ki kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a román férfit, aki tavaly júliusban Angliából jövet elaludt a volánnál, és nekiment egy várakozó kamionnak Ártánd közelében. A buszban három utas életét vesztette.

Rekordütemben nőttek a beruházások 2017-ben a KSH közlése szerint. A kiemelkedő számok a gyengébb 2016-os évnek és a felpörgő építőipari beruházásoknak köszönhetőek.

Tavaly 25 százalékkal, 114 ezer hektoliterre nőtt az alkoholmentes sörök fogyasztása Magyarországon, vagyis csaknem 23 millió korsóval fogyott több ebbőlváltozatból. A mennyiség így sem éri el a hazai sörpiac 2 százalékát - ismerteti a szerdai Világgazdaság a Magyar Sörgyártők Szövetségének előzetes adataira hivatkozva.

A magyar reklámpiacon továbbra is őrzi harmadik helyét a sajtó. A nyomtatott sajtó reklámbevételei közel ötödével nőttek a tavaly előtti évhez képest. Mintegy 6,3 millió ember olvas nyomtatott sajtóterméket. Az online bevételek is szépen emelkedtek 2017-ben.

Holnaptól a készpénzes fizetéseink során már találkozhatunk a megújított 1000 forintos bankjegycímletekkel. A bankjegyek képi megjelenésükben megújultak, és a biztonsági elemeiket tekintve is korszerűbbek lettek. A régi 1000 forintos bankjegyekkel október 31-ig lehet még fizetni, de utána is beválthatóak a postán és a jegybankban. A bankjegycsere következő, egyben utolsó eleme az 500 forintos megújítása lesz, és akkor jövő év végén már csak új bankjegyek lesznek forgalomban.

Önt kiválasztottuk, töltsön ki egy kérdőívet, cserébe a voucherünkkel három napnyi szállást kap ingyen egy európai hotelben. Nem hangzik rosszul. Csak aztán a vouchernek kiállítási díja lesz, az ingyenes szálláshelyen pedig kötelező ellátási díjat kell fizetni.

« Előző 1 ... 189 190 191 192 193 194 195 « 196. oldal » 197 198 199 200 201 202  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!