2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A betanított dolgozók bére erőteljesebben nőt, a szakmunkások azonban minimum-közeli fizetésekkel kénytelenek beérni.

A hitelfelvétel során számos lakáshitel konstrukció választható, ám korántsem mindegy, melyik mellett voksol a leendő adós. Aktuálisan a bankok és a lakástakarékok is kifejezetten kedvező kondíciókkal nyújtanak lakáskölcsönöket, de az egyéni élethelyzet is nagyban befolyásolja, hogy melyik lesz a befutó. Elemzésében a Bankmonitor az egyik legnépszerűbb lakástakarékpénztár, a Fundamenta és a bankok által kínált hitelek ajánlatait versenyeztette meg.

Kínából származó, növényvédőszer-maradékot tartalmazó szárított goji bogyó kerülhetett a magyar boltok polcaira - ezt közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) pénteken honlapján.

Rövidesen Magyarországon is gyártanak elektromos járműveket, ám a profilváltás a beszállítók nagy részét hátrányosan érintheti.

Vonzóbbak lehetnek a kereskedelmi munkakörök, de ez az árakra is hatással lesz.

A használt lakások 9,9 százalékkal, az újak pedig 16 százalékkal drágultak 2017 harmadik negyedévében.

Kisebb, de stabilabb szektor2018-01-27 20:37:44

Folyamatosan csökken 2014 óta a hazai nyomdaipari cégek száma.

Sok a tévhit a gyermekek diétájáról, ezekkel főként az interneten ismerkednek meg a szülők – mondta Lukasz Rebeka dietetikus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Amennyiben az influenza tüneteit észleli magán, maradjon otthon, ezzel is védve másokat a megfertőződéstől!

Az éttermi szolgáltatások idei újabb áfacsökkentésével a kormány célja az, hogy az így megmaradt pénzt az ágazatban dolgozók bérfejlesztésére fordítsák a tulajdonosok, munkáltatók – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI érdeklődésére.

Egy hónap se maradjon ki tartalmas belföldi turisztikai élményt nyújtó programok nélkül, amelyek ráadásul az egészségmegőrzést, a minőségi kikapcsolódást támogatják – ezért csatlakozott a Magyar Fürdőszövetség, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a Magyar Turisztikai Ügynökség január 15-én indított Téli feltöltődés elnevezésű kampányához.

Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol, a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 365 forintra nőtt.

Eladhatják a Telenort2018-01-26 18:56:49

A Telenor közép-kelet európai érdekeltségeinek a megvásárlása iránt érdeklődnek - jelentette be a norvég távközlési vállalat.

A hazai földgáztárolókban csaknem 3,4 milliárd köbméter gáz áll rendelkezésre, a folyamatos földgázimporttal kiegészülve ez a mennyiség biztonságosan fedezi az ország téli igényét - közölte friss adatai alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken.

Régiós összehasonlításban még nagyon kevéssé vannak csak eladósodva a magyar háztartások, bár több tényező is arra ösztönzi majd a magyarokat, hogy vegyenek föl hitelt - írja legfrissebb elemzésében a Bankmonitor.hu. Ebből az látszik, hogy bár utóbbi fél-egy év tapasztalatai alapján igencsak megnőtt az érdeklődés a hitelek iránt, még mindig van tér a növekedésre, attól pedig nem kell nagyon aggódni, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedően eladósodnának a magyarok.

A két mobilszolgáltató együttműködését vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal.

Az ügyben a Magyar Idők szerint csütörtökön egyeztettek kormányzati szereplők részvételével, és az ügy állítólag nem esélytelen.

Magyar, osztrák és egy német gyártású sertéspárizsikat teszteltek a Nébih szakemberei. Egyedül egy osztrák termék víztartalmával volt gond.

Tizenöt gyereket és egy tanárt szállítottak Komádiból a berettyóújfalui kórházba, mivel néhányan fejfájásra panaszkodtak azután, hogy pénteki tornaórájuk közben bejelzett a szénmonoxid jelző készülék.

Ellenőrzés a 47-esen2018-01-26 18:05:00

A berettyóújfalui rendőrök hét gépjárművezetővel szemben intézkedtek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az idős, egyedülálló emberek védelmére, hiszen életkori sajátosságaikból adódóan kiszolgáltatottabbak és fokozottabban veszélyeztetettek bizonyos bűncselekményekkel szemben.

Tavaly 3,3 százalékkal, csaknem 3 milliárd 469 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 3,4 százalékkal, a benziné pedig 3,2 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

A kormány célja, hogy Magyarország a világon az elsők között vezesse be az 5G technológiát – mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a II. Regionális Digitális Csúcstalálkozón.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a tavalyi közel 4 millióhoz képest idén egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít - ezt közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel. A nyilvántartásában szereplő adatok alapján a mezőgazdasági őstermelőknek és az általános forgalmi adó (áfa) fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is összeállítanak egy tervezetet.

A Mastercard Identity Check a világ 37 országában válik elérhetővé jövőre. Azt ígérik, gyorsabb lesz azzal a fizetés, és javul a biztonság.

« Előző 1 ... 199 200 201 202 203 204 205 « 206. oldal » 207 208 209 210 211 212  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!