2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 

Kedves állampolgárok, kihúzták a hatoslottót. Gondolom, ha valami, főleg a számok érdeklik önöket, úgyhogy mutatom is.

Egy kiskorúval folytatott prostitúció sztorijával zsarolt meg egy társaság egy győri férfit, amikor megint pénzt kértek volna a delikvenstől, a rendőrök közbe léptek: négy férfit és két nőt fogtak el. Az akció során az egyik gyanúsított kocsival próbált menekülni a helyszínről, de balesetet szenvedett, így őt is elkapták.

Balesetben meghalt egy motoros a 82-es főúton Zirc-Kardosrét külterületén vasárnap – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője, Kucsera Katalin az MTI-vel.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője április 17-én levélben 91 kórháztól megkérdezte, hogy telephelyenként hány ágyat kellett felszabadítaniuk; hány beteget kellett hazaküldeniük; a hazaküldött betegeken hazaküldés előtt végeztek-e vírustesztet; tájékoztatták-e a betegek lakóhely szerinti önkormányzatait, hogy hazaszállítanak ellátásra szoruló embereket – írta a 444.

DSC 3939Visszafogottan zajlik az élet Szombathelyen is. A főtéren egy padon legfeljebb egy ember ül – de inkább üresek. A boltok többsége zárva, egy ruhaboltnak itt sincs sokkal jobb esélye a koronavírus alatt, mint a Balaton környékén lévő vállalkozásoknak. Az élelmiszerboltok, gyorsétkezdék elvitelre azért működnek.

Elrendelték annak a 18 éves férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy két lakótársát is megölte, derül ki a Budapest Környéki törvényszék közleményéből.

"Jövedelmi helyzettől függetlenül egyszeri, 50 ezer Ft-os támogatást igényelhetnek azok a családok, akiknek ápolásra szoruló hozzátartozóját 2020. április 1-je után bocsátottak haza fekvőbeteg-ellátó intézményből. Az ezt lehetővé tévő rendeletről az április 24-i polgármesteri döntéshozatal során dr. Kiss László polgármester hozott döntést" - írja közleményében a kerület, vette észre a 24.hu.

omszIgazi áprilisi idő várható a hétfőn kezdődő héten, többször várható csapadék, de napsütés is, és megint a hétvégén esélyes egy kisebb lehűlés.

Screen Shot 2020-04-26 at 11.16.02 (2).pngA koronavírusnak újabb tíz halálos áldozata van Magyarországon, kezdte vasárnapi tájékoztatóját Müller Cecília országos tisztifőorvos. Ezzel 272-re nőtt a megerősített halálesetek száma. Egy 37 éves nő is meghalt, akinél extrém elhízást jelöltek meg alapbetegségként, a járvány eddigi magyarországi áldozatai között ő a legfiatalabb. Az új halálesetek közül a második legfiatalabb egy 58 éves férfi, akinek szívbetegsége és krónikus veseelégtelensége is volt.

Szombat este kihúzták az ötös lottó nyerőszámait: telitalálat is született, így egy nyertes ma több mint 846 millió forinttal (egész pontosan: 846 015 625 forinttal) lett gazdagabb.

Screen Shot 2020-04-25 at 8.59.06 PM.pngA szegedi vakok és gyengénlátók intézetében, a Csongrád Megyei Napsugár Otthonban is megjelent a koronavírus, írja a Hír Televízió tudósítója hivatkozva a Szeged.hu.

D ATI20200425022Országszerte szombat estig 140 esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit a viharos erejű széllökések miatt, írja az MTI katasztrófavédelem információi alapján.

A kijárási korlátozások miatt otthon maradó tömegek miatt megsokszorozódtak a súlyos háztartási balesetek, mondta el Dr. Bende Balázs plasztikai sebész, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa a Nők Lapja Cafénak.

Már idén ősszel megszerveznék a teljes érettségi vizsgát, így nem kell egy évet kihagyni azoknak a diákoknak, akik úgy döntenek, hogy májusban nem vesznek részt a koronavírus-járvány miatt csak írásban megrendezett érettségi vizsgán.

A magyar munkanélküli-segély kevés, példátlanul rövid ideig jár, és még a közmunkaprogram mögül is kifarolt az állam az utóbbi években. Ez nem azért van, mert nem futná többre, a Fidesz–KDNP ideológiai alapon nem hajlandó többet ráfordítani. A kormány optimista, szerintük három hónap múlva már beindulhat a gazdaság, így nem kell azon aggódni, mi lesz a sok munkanélkülivel, akinek már nem jár majd érdemi juttatás. Szociálpolitikusok és közgazdászok viszont a segélyezés bővítését sürgetik, és társadalmi katasztrófától tartanak.

Varga MihályMagyarországon nagyobb lehet a recesszió, mint azt korábban a kormány gondolta, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnek, és az költségvetés előzőleg becsült 3 százalékos hiánya sincs "kőbe vésve." Varga elmondta, hogy a kormány április végén felül fogja vizsgálni a bruttó nemzeti össztermékre és a költségvetés deficitjére vonatkozó korábbi becsléseit.

BJASZ20200224031Közel háromszáz munkavállalójától válik meg a Budapest Airport, írja a Magyar Nemzet. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret kezelő cég egyelőre annyit közölt a lappal, hogy „legfeljebb 275 főre” jelentettek be létszámcsökkentést, ez a szám azonban a forgalmi helyzettől füg­gően, és a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően még jelentősen csökkenhet.

Nem mindegy, hogyan görbül2020-04-26 20:35:57

Üres Deák Ferenc tér, bezárt mozik, éttermek, kijárási korlátozás, otthon tanuló gyerekek – hirtelen minden megváltozott. Alig pár hete mindez elképzelhetetlen lett volna. Eközben aggodalmasan figyeljük a növekvő esetszámról és halálozásról érkező híreket, egyre többünknek válnak családtagjai, barátai vagy ismerősei érintetté.

A BMW márciusban állította le a termelést az összes gyárában, a koronavírus-világjárvány miatt összeomlott kereslet miatt. Most Münchenben bejelentették, hogy alig két hét múlva újraindítják a gyártósorokat. Először csak néhány gyárban, és csökkentett kapacitással, majd fokozatosan – ha a helyzet ezt lehetővé teszi – másutt is.

A Dániához tartozó Lolland sziget, illetve a északnémet Puttgarden városa közötti Fehmarnbelt-szorost most 45 perces kompolással lehet átszelni. Ez fogy 7-10 percre rövidülni az évtized végére, ha befejezik a világ várhatóan leghosszabb tenger alatti alagútját.

Ötezer cég, főként kis- és középvállalkozások vettek részt a jegybank felmérésében, amelyből az is kiderült, hogy milyen hosszú kilábalásra számítanak a vállalkozások.

Érdemi költségvetési költés nélkül, forrásátcsoportosítással igyekszik támogatni a gazdaságot a kormány, írja pénteki elemzésében a Portfolio. A forint árfolyamesése miatt nagyjából 1000 milliárd forinttal több uniós pályázatot hirdethet meg a kormány, és valójában ez adja a gazdaságélénkítés lényegi részét.

A hatvani Bosch-gyár megrendelési állománya 70-75 százalékkal zuhant, ezért a cég több mint 800 embertől válik meg – derült ki egy birtokunkba került, a gyár dolgozóinak küldött belső levélből. Értesülésünket később megerősítette a Bosch sajtóosztálya.

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározattal a kormány összesen 102 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetésben, vette észre az Mfor.

Fizetési nehézség esetén megéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordulni, hiszen a hatóság jellemzően eleget tesz az ügyfelek kérésének, nyilatkozta Izer Norbert az MTI-nek. Az adóügyekért felelős államtitkár elmondta:

« Előző « 5. oldal » 10 11  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!