2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Nekünk nemzeti ünnepünk, de a világnak ez mást jelent. John F. Kennedy elnök 1962. március 15-én tette közzé a legalapvetõbb fogyasztói jogokat tartalmazó történelmi nyilatkozatát, melyben a négy alapvetõ fogyasztói jogot (jog a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez) foglalta össze.

A hajdúhadházi rendõrök vádemelési javaslattal fejezték a nyomozást azzal a 42 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint két autóbusz ajtajának üvegét is betörte, az egyik jármûbõl pedig ellopta az indítókulcsot és a pénztárgépet.

A rendõrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik elloptak két hûtõt egy balmazújvárosi családi ház garázsából.

A piskóta nagy mumus a kezdõ és sok esetben a gyakorlott háziasszonyoknak is, de a piskótatekercsre ez az állítás hatványozottan igaz.

A DK azt kéri, hogy Polt Péter legfõbb ügyész hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely jobbikos országgyûlési képviselõ ügyében, aki egy e-mail tanúsága szerint beleköpött a fõvárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipõk egyikébe.

Szunai Miklóst a honvédelmi miniszter is köszöntötte a 100. születésnapja alkalmából.

Reformkori táncok2015-03-16 08:22:59

A reformkorban divatos magyar társastáncokat mutattak be és tanítottak az érdeklõdõknek szombat délután a Kossuth utcai Belvárosi Mûvelõdés Házban.

Egy férfit vettek szabálysértési õrizetbe a debreceni rendõrök.

A debreceni rendõrök segítettek egy sérült férfin.

A kárpátaljai magyarok javára gyûjtenek ma, a nemzeti ünnepen a magyarországi katolikus templomokban.

Felújítják 2018-ig a Kárpát-medence valamennyi elsõ világháborús honvéd sírját és emlékmûvét – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szombaton Hódmezõvásárhelyen.

A Szallas.hu legfrissebb felmérése szerint minden hatodik szállásadóhoz legalább havonta egyszer fordulnak valamilyen extrém kéréssel a vendégek.

Magyarországon 4-5 kilogramm fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt egy lakos évente, a fogyasztás lassan növekszik a Corvinus Egyetem kutatói által készített felmérés szerint, amelynek megállapításairól a Fevita Hungary Zrt. tájékoztatta az MTI-t.

Rászorulók laktak jól2015-03-15 18:46:21

Második fordulójához érkezett a „Lakjunk jól Debrecenben!”elnevezésû akció, melynek keretében a kezdeményezõ, egyebek mellett élelmiszereket forgalmazó cég, valamint az önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Területi Szervezete, összesen ezer ember étellel való ellátására vállalkozott.

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendõrök tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott. A szolgálatot ellátó állomány 5 személyt fogott el, akik közül 4 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 fõt az ellene érvényben lévõ körözés alapján. A rendõrök 27 személyt állítottak elõ, köztük 18 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Azok a pályázók, akik a brókerbotrányban érintett pénzintézetekre vonatkozó korlátozások miatt nem tudják tartani a támogatási szerzõdésben rögzített határidõket, vagy akár a velük szerzõdõ felek számláját nem tudják kiegyenlíteni, akár szállítói finanszírozás esetén az önrészt nem tudják kifizetni, haladéktalanul jelezzék ezt az érintett irányító hatóságnak - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség pénteken.

A jövõ héten sok napsütésre lehet számítani, a hétvégén várható csapadék. A leghidegebb órákban továbbra is lehetnek mínuszok, de napközben több helyen plusz 17 Celsius-fokig is melegedhet a levegõ - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hõseire emlékeztek ünnepi mûsorukkal a legkisebbek.

Elõzetes letartóztatásban a Pocsajban történt emberölés gyanúsítottja.

Pénteken este írja jóvá a tartozás nélkül lezárt deviza és devizaalapú kölcsönszerzõdések fogyasztói túlfizetéseit az MKB Bank.

A Befektetõ-védelmi Alap (Beva) továbbra is 20 ezer euróig kártalanítja a befektetõket, viszont elmarad az 1 millió forint felett kötelezõen vállalandó 10 százalékos önrész - egyebek mellett ezt tartalmazza a pénzügyi közvetítõrendszer fejlesztésének elõmozdítása érdekében elkészült törvénytervezet.

Lesznek, akik a következõ hetekben megkaphatják a csõdbe jutott bankban ragadt pénzüket.

Hatékonyabb modellel kívánja biztosítani a kormány a régészeti feladatellátás gyorsaságát - indokolta az MTI-nek a régészeti feltárások jogszabályi hátterén végrehajtott módosításokat pénteken a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a várólisták csökkentésére egymilliárd forintot már kifizetett az egészségügyi intézményeknek, ennek révén már több mint háromszáz mûtétet el is végeztek. "A program tehát sikeresen elindult" - közölte az OEP pénteken az MTI-vel.

Mintegy 3500 alkalommal tapasztalták a rendõrök, hogy a közlekedõk nem használták a biztonsági övet, a gyermekülést, illetve a bukósisakot, annak az akciónak a során, amelyet március 9. és 11. között tartottak országszerte egy európai kampány keretében - közölte az Országos Rendõr-fõkapitányság (ORFK) a rendõrség honlapján pénteken.

« Előző 1 ... 635 636 637 638 639 640 641 « 642. oldal » 643 644 645 646 647 648  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!