2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

Jól vizsgáztak a közvélemény-kutatók - olvasható a Nézõpont Intézet által létrehozott kozvelemenykutatok.hu oldal gyorselemzésében hétfõn.

Februárban az ipari termelés 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a növekedés üteme jelentõsen gyorsult a januári 6,1 százalék után.

Egy szökött fiatal lánnyal szemben intézkedtek a Készenléti Rendõrség járõrei Hosszúpályiban.

Az autógyárak termelésének felfutása és az európai konjunktúra javulása is fûtötte februárban az ipar termelését az MTI-nek nyilatkozó elemzõk értékelése szerint, akik úgy vélték, a jármûipar továbbra is nagyban segíti a termelés bõvülését.

A trafikpályázat negyedik körében koncessziót elnyerõk szerzõdéskötése folyamatban van, az érintettek több mint 80 százaléka már egyeztetett idõpontot, így a koncesszió jogosultságok gyakorlását a szükséges engedélyek birtokában hamarosan megkezdhetik – mondta el az MTI érdeklõdésére Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetõje kedden.

Elsöprõ többséggel megszavazta az Európai Parlament azt az átfogó távközlési reformcsomagot, mely eltörli az EU-n belüli a külföldi mobilhasználat extra költségeit.

A rendõrök vádemelést javasolnak az ellen a gyanúsított ellen, aki betört egy hajdúnánási üzletbe, ahonnan ellopott három monitort.

Harmincöt párt indulhat a május 25-i európai parlamenti választáson, és több jelölõ szervezet már át is vette az ajánlóíveket, így akár hétfõn már gyûjtheti is a támogató aláírásokat. A testület hétfõn egyhangúlag meghozott határozatában 35. jelölõ szervezetként nyilvántartásba vette az Új Dimenzió Pártot.

Noha a NAV idei ellenõrzési irányokat meghatározó tájékoztatójában nem szerepel a méltányos megközelítés fogalma, az adóhatóság idén is figyelembe veszi, hogy az adózói kötelezettség megsértése mögött mi áll, szándékos adóelkerülés, vagy csak hiba.

A magyar választóknak valódi választási lehetõségük volt, de a kormányzó párt több szempontból is elõnyt élvezett – így értékelték a választást az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) megfigyelõi. Az Alapjogokért Központ szerint az állampolgárok akaratának szabad kifejezését biztosító országgyûlési választás zajlott. A választási rendszert ért bírálatokra Orbán Viktor kormányfõ úgy reagált, hogy ha például az Egyesült Királyság szabályai lennének érvényesek, akkor a kormánypártok 90-92 százalékos gyõzelmet értek volna el.

A MVM menedzsmentje és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismertették a vállalatcsoport 2013-as eredményeit és az új középtávú stratégiáját is.

Elnyelte a pénzét2014-04-09 08:34:27

Bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a rendõrök azzal a férfival szemben, aki Debrecen belvárosában megrongált egy telefonfülkét.

Három nagy áruházlánc népszerûsíti húsvét elõtt a hajdúsági tormát április 11-én és 12-én a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) szervezésében, a hazai torma fogyasztásának ösztönzése érdekében.

Május elsõ napjaira lehet jogilag is végsõ eredmény, addig azonban még nagyon sok számolni való van, és a napokban megindulhat a fellebbezések tömege is az egyéni kerületekbõl az NVB-hez.

60 jelölt nem érte el a 2 százalékos támogatottságot megyénkben.

Buszon garázdálkodott2014-04-09 08:06:20

A rendõrök elfogták azt a férfit, aki Debrecenben, a Petõfi téri buszmegállóban egy helyi autóbusz sofõrjével veszekedni kezdett, majd belerúgott a vezetõfülke ajtajába.

A március végén született kormányrendelet szerint április 15-tõl az uniós és nemzeti támogatások eddigi közremûködõ szervezeteinek helyébe a Miniszterelnökség, illetve a kijelölt tárcák lépnek.

Néhány érdekesség az április 6-i parlamenti választásokat követõen felálló új Országgyûlésrõl a szavazatok több mint 98 százalékos összesítése alapján.

Budapest és az agglomeráció 150 új busszal gazdagodik, a BKK és a Volánbusz alacsony padlós, klimatizált MAN és Rába-Volvo buszokkal magasabb színvonalon szolgálja ki a fõváros és az agglomeráció 11 településének lakóit.

Magyarország adottsága lehetõvé, a globális felmelegedés és az energiafüggõség elleni fellépés pedig szükségessé teszi, hogy mind nagyobb mértékben támaszkodjunk a geotermikus energiaforrásokra - hangsúlyozta Németh Lászlóné, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetõje Mosonmagyaróváron.

Nyitott szemmel2014-04-08 08:39:36

Szabadnapján, családlátogatás céljából érkezett egy hajdú-bihari rendõr Budapestre, ahol tetten ért és elfogott egy tolvajt.

Tilos dohányozni, parfümöt és mobiltelefont használni mindazoknak, akik az elsõ, hiperérzékenyek számára épített zürichi lakóházban laknak vagy oda látogatnak.

A helyi rendõrök a Készenléti Rendõrség megerõsítõ erõivel és a polgárõrökkel közösen négy órán belül elfogták azt a fiút, aki Hajdúsámsonban kirabolt egy asszonyt. Most vádemelést javasolnak vele szemben a nyomozók.

Idén a vérszívó ízeltlábúak – a szúnyogok, törpeszúnyogok és kullancsok – útján terjedõ betegségekre hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely minden évben április 7-én ünnepli az egészség világnapját.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelõen az iskolák csak olyan árösszetételû tankönyvcsomagot rendelhetnek a tanulóknak, amellyel biztosítani lehet a térítésmentes ellátásra jogosultak számára a tankönyvet – olvasható a köznevelési államtitkárság tájékoztatójában.

« Előző 1 ... 896 897 898 899 900 901 902 « 903. oldal » 904 905 906 907 908 909  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!