2024. április 16. Kedd, Csongor.
 

A vendégek nem egyedül jönnek, hanem baktériumok millióit hozzák magukkal. Ez viszont kifejezetten jót tesz az immunrendszerünknek, állítja egy amerikai kutató.

Az ÁNTSZ járványügyi fõosztályának volt vezetõje szerint már megszûnt betegségek fertõzhetnek ismét.

Gyakoriak, és az esetek nagy részében jól gyógyítható betegségek az immundefektusok. Interjú Dr. Maródi Lászlóval, a DE Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék professzorával.

A vérszívók számának növekedése az enyhe idõjárás következménye. Nõtt az általuk terjesztett fertõzések, köztük a Lyme-kórban megbetegedettek száma is.

Mini szimpóziumon mutatták be, milyen lehetõségeket teremt az a Magyarországon egyedülálló, teljes emberi génkészlet gyors szekvenálására képes mûszer, amit a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetében adtak át.

Továbbra is terjed az influenza, egy hét alatt több mint 22 százalékkal emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán a honlapján. Az országos influenzajárvány miatt szerdától újabb egészségügyi intézményekben vezették be, illetve terjesztették ki a látogatási tilalmat.

Magyarországot is elérte az influenzajárvány, a regisztrált megbetegedések száma napról napra növekszik. Nem kell azonban ölbe tett kézzel várnunk: sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy megelõzzük a cseppfertõzéssel terjedõ betegséget.

Az influenzajárvány miatt csütörtökön újabb hat egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján.

Elkezdõdött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentése szerint a múlt héten, az év harmadik hetében 16 400 ember, a második hetinél 40,2 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerû tünetekkel.

Magyarországon a prosztatarák a férfiak körében a harmadik leggyakoribb daganatos halál.

Hogyan vészelheti át a gyerek minél kevesebb megfázással a telet? Nyolc tipp a kisgyerekek immunrendszerének erõsítéséhez.

Megfázás esetén a gyógyszertár helyett elég a zöldségest felkeresni: a fokhagyma, a citrom és a méz évezredek óta segítenek a nátha kellemetlen tüneteinek enyhítésében. Az alábbiakban tippeket adunk, hogyan lehet a lehetõ legjobban kiaknázni e természetes csodaszerek hatását.

A megfázás egyik elsõ tünete a kaparó vagy égetõ érzés a torokban, és sajnos a torokfájás gyakran az egyéb panaszok enyhülése után is makacsul fennáll. Megoldások a házi patikából.

Ha egy gyermek rendszeresen fejfájásra panaszkodik, célszerû a látását is ellenõriztetni szakemberrel. Bár a gyermekkori fejfájás hátterében legtöbbször egyéb okok húzódnak, a szemészeti szakrendelések által vizsgált páciensek 8-10 százaléka fejfájós gyerek.

Minden századik embert érint Magyarországon a lisztérzékenység, éppen ezért meglepõ, hogy az érintettek 80 százaléka nem is tud a saját betegségérõl. Egy magyar kutató gyorstesztet fejlesztett ki a betegség hatékony felderítésére.

A megfázásra gyógymód ugyan nincs, de a betegség tünetei szerencsére jól kezelhetõek - különösen akkor, ha hatékony náthaûzõ módszereket vetünk be. De mi mûködik megfázás esetén, és mi az, amit érdemes elfelejteni? Összegyûjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Vitaminbombák õszre2014-09-21 10:13:11

A zöldségek és gyümölcsök segítségével megelõzhetõek a betegségek. Lássuk milyen vitaminokhoz jutunk hozzá általuk.

A meleg, párás idõjárás szédüléssel, keringési rendellenességekkel és alacsony vérnyomással gyötri az arra fogékonyakat. Miért jelent ekkora megterhelést a magas páratartalom a szervezet számára?

Súlyos árat fizetett felelõtlenségéért az a tajvani diák, aki hat hónapon keresztül viselte megszakítás nélkül a kontaktlencsét. A 23 éves lány szemét a tisztítatlan lencsék miatt egy egysejtû amõbafaj szinte felfalta.

A szõlõk egyik legveszélyesebb kórokozója miatt légi permetezést rendeltek el több zalai településen. Az aranyszínû sárgaságot egy Szlovéniából jött rovar terjeszti.

A magasvérnyomás-betegség Magyarországon több mint 3 millió embert érint, és bár idõskorban a leggyakoribb, a megelõzést érdemes már fiatal korban elkezdeni – hívja fel a figyelmet a Magyar Hypertónia Társaság a hipertónia világnap alkalmából.

Sokan szégyellik magukat, megroppan az önbecsülésük, ha a PCOS rövidítéssel jelölt nõi hormonális zavar tünetei jelentkeznek rajtuk.

Éveken át tartó kínlódás, erõs görcsös hasi fájdalom, krónikus kismedencei fájdalom, puffadás, meddõség - ezek az endometriózis tipikus tünetei, illetve következményei. A felmérések szerint minden tizedik nõ érintett, de sok esetben maguk a betegek sem tudják problémáik valódi okát. A tapasztalatok szerint évekig tartó orvosról orvosra járás után derül csak ki, hogy milyen betegség áll a szerteágazó tünetek hátterében. Megdöbbentõ adat, hogy egy 14 országban végzett felmérés szerint a nõk fele még sosem hallotta azt a szót, hogy endometriózis.

Mind többen vannak, akik az internet segítségével próbálják meg kideríteni, milyen betegségük van, vagy ilyen nincs nekik, találnak maguknak. A szorongás fõ oka a pácienseket gyötrõ információhiány – véli a Kossuth Rádiónak nyilatkozó pszichológus.

Magyarországon az elmúlt héten 77 százalékkal emelkedett az influenzaszerû megbetegedések száma, de az Országos Epidemiológiai Központhoz (OEK) járványról még nem érkezett jelentés, az influenzavírust pedig csak egy beteg szervezetében mutatták ki.

« 1. oldal »  Következő »