2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

A legtöbb bankkártyacsalást a netes tranzakciók során követik el. Ha neten fizetünk, soha ne használjunk nyilvános hálózatot, például kávézóét. Az otthoni hálózatot védjük jelszóval, és használjunk vírusírtót. A spam leveleket meg se nyissuk, a bennük szereplõ linkekre pedig végképp nem szabad rákattintani. Vigyázzunk a bankkártyánkra és az azon szereplõ adatokra, ha valaki megtudja õket, a neten minden további nélkül fizethet a kártyánkkal.

Szeptembertõl a jelenlegi, valamivel több, mint két óráról egy órára rövidül a banki átutalások ideje, és az eddigi öt elszámolási ciklus helyett tíz lesz naponta.

Az alábbi esetrõl a február 11-én kelt levelében számolt be olvasónk: Január 12-én megtudtam hogy szívbillentyû cserére kell mennem. Január 19-én a hajdúhadházi (szomszéd város) OTP-fiókban megrendeltünk a feleségemnek egy bankkártyát (1783 forint), hogy a kórházi létem alatt a nejem is hozzáférhessen a folyószámlámhoz, és én se maradjak kártya nélkül. Azt ígérték, hogy tíz napon belül postázzák. Február 13-án befekszem a kórházba és a mai napig nincs kártyám.

A debreceni rendõrök a képen látható férfi azonosításához kérik a lakosság segítségét.

Tavaly is nõtt a kártyás tranzakciók száma, a SIX Payment Services által mért kártyaelfogadások száma 10 százalékkal, a 2013 évi 1,195 milliárd kártyás fizetésrõl 1,325 milliárdra emelkedett, a rendszeren átfutó tranzakciók értéke pedig 57,5 milliárd euró volt - közölte a SIX Payment Services az MTI-vel csütörtökön.

A tavalyi az áttörés éve volt Magyarországon a egyérintéses fizetés tekintetében: jelenleg már tízbõl négy hazai kibocsátású bankkártya és kártyaolvasó terminál alkalmas az egyérintéses fizetésre - közölte a MasterCard hétfõn az MTI-vel.

Ki ismeri fel?2015-01-12 17:15:06

A berettyóújfalui rendõrök keresik a képen látható férfit.

A bankkártya csak és kizárólag a kártyakibocsátó bank saját rendszerén belül szolgálhat azonosítására, ezért annak adatait senki ne közölje ilyen célra másokkal - hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség csütörtöki közleményében.

A plasztiklap helyett elég a mobilt odaérinteni a pénztárnál a terminálhoz. Elindult itthon a MobilTárca.

A Magyar Posta által üzemeltetett csomagautomatáknál bankkártyás fiztésre is lehetõség van – közölte a Magyar Posta Zrt. pénteken az MTI-vel.

Egyre többet használják Visa kártyájukat a magyarok külföldön, az idén június-augusztusban 17 százalékkal gyakrabban fizettek kártyával és ugyanennyivel emelkedett az általuk fizetett összeg is – derül ki a Visa Europe csütörtökön közzétett adataiból.

A bankkártyával rendelkezõk több mint kétharmada, 69 százaléka a kártyás fizetést részesíti elõnyben a készpénzhasználattal szemben – derül ki a CIB Bank kedden közölt reprezentatív felmérésébõl.

Visszük-e magunkkal a bankkártyát nyaraláskor, hol fizetünk vele szívesebben, itthon vagy külföldön? – erre a kérdéssel is foglalkozott a Napközben pénteki adása.

Egy internetes felmérés szerint a magyar turistáknak 65 százaléka visz ki csak annyi készpénzt, amennyit fel is használ, a többiek túlbiztosítják magukat, sokszor nem is kevés valutával a zsebükben térnek haza a nyaralásról, annak ellenére, hogy a megkérdezett utazók 97 százaléka visz bankkártyát magával.

Habár tudatos használattal éves szinten több tízezer forintot is spórolhatunk a hitelkártyákkal, a bankok mégsem hozzák szívesen nyilvánosságra, hogy az ügyfelek hány százaléka tudja kihasználni a plasztik nyújtotta elõnyöket

A bankbiztonsági szakértõ azt mondja, néhány egyszerû szabály betartásával könnyen kikerülhetjük az adathalászokat, de az egészséges gyanakvásra mindig szükség van.

A magyarok szerint koszos a készpénz, mégsem mosnak kezet fizetés után. Egy átlagos európai papírpénzen 26 000 baktérium van, amelyek ártalmasak lehetnek az egészségünkre.

Az ATM-ekre helyezett szkimmerek lemásolják a bankkártyák mágnescsíktartalmát, az elrejtett kamerák pedig rögzítik a PIN kódot. Ezek felhasználásával elkészülhet a klónkártya, mellyel fosztogathatók a bankszámlák. Igaz, a csipes kártyákat már nem lehet így lemásolni.

Jövõ februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt az automatákból, összesen százötvenezer ezer forintot.

Mostanra egyértelmûvé vált, hogy a tranzakciós illeték bevezetése, majd mértékének idén nyári emelése lényegesen megdrágította a lakossági bankolást.

Február 1-jétõl havonta kétszer lehet majd ingyenesen készpénzt felvenni a pénzkiadó automatákból, összesen 150 ezer forintot - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetõje.

A bankadót jövõre is fizetnie kell a pénzügyi szférának. A bank- és hitelkártyás fizetések utáni tranzakciós adóról valószínûleg lemond az állam, hogy így harcoljon a feketegazdaság ellen.

2013. szeptember 9. A tranzakciós illeték bevezetése óta a kártyadíjak majdnem ötven százalékkal emelkedtek. Egy készülõ szabályozás hatására pedig még jelentõsebben megugorhatnak az ügyfeleket terhelõ költségek.

Nem lefutott még az interchange-díj szabályozása − értesült több forrásból is a Napi Gazdaság. Híreink szerint nem pusztán banki, hanem a szabályozókhoz közeli oldalakról vannak olyan javaslatok, amelyek a mostani törvényjavaslatban szereplõ díjmértékeket lépcsõzetesen érnék el.
A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat a bankközi jutalékok magyarországi szintjének korlátozásáról is szól. A betéti kártyákra 0,2, a hitelkártyákra 0,3 százalékos interchange lesz érvényes eszerint a belföldi kártyás tranzakciókra.

 

« 1. oldal »  Következő »