Nem kaptak még állami támogatást az újjáépítésre azok a települések, amelyeket az árvíz sújtott, pedig a kormány korábban több mint 3 milliárd forint támogatást ígért az érintett településeknek.
|
|
|
Rekordidő, negyven nap alatt készül el az a kétszer négy lakásos ikerház, amelyet összefogással építenek Felsőzsolcán az árvízkárosultaknak.
|
|
|
Már épülnek az első házak Felsőzsolcán, ahol önkéntesek is dolgoznak az építkezéseken. Határidőig 171 háztulajdonos jelezte, hogy igénybe szeretné venni az állami támogatást, ...
|
|
|
Vadonatúj hűtőszekrényeket kaptak Felsőzsolcán az árvízkárosultak.
|
|
|
|
|
|
Jótékonysági strandolást rendeznek a Sárvári Gyógy- és Wellness fürdőben, pénteken.
|
Több tucat ember vonult be szerdán a felsőzsolcai polgármesteri hivatalba az épület előtt tüntetők közül.
|
|
 |
 |
|
Tonnaszámra állnak az adományok Felsőzsolcán, mégsem kaphatnak belőlük az árvízkárosultak.
|
Van, ahol haladéktalanul bontani kell, van, ahol nem. Felsőzsolcán többen is kaptak határozatot az önkormányzattól, ...
|
|
 |
 |
|
Még hetekig, vagy akár hónapokig is a felsőzsolcai általános iskola lesz az otthona azoknak a családoknak, akik elveszítették otthonaikat.
|
 |
|
Három év múlva lehet gát Felsőzsolca határában, azon a részen is, ahol most nincs töltés. Akkorra épül meg ugyanis a Miskolcot elkerülő út következő szakasza.
|
 |
|
Egy lánctalpas katonai járművel viszik körbe az elárasztott Felsőzsolcán Sólyom László köztársasági elnököt, aki délelőtt érkezett meg a borsodi településre, ...
|
 |
|
Délutánig közel kilencszáz embert menekítettek ki otthonából Felsőzsolcán, ahol a megáradt Sajó szinte az egész várost elárasztotta. A házak között másfél-két méteres víz áll.
|
Halálos áramütés ért az elöntött házában egy középkorú férfit Felsőzsolcán. Holttestére a mentőegységek találtak rá ...
|
|
 |
|
| adományok, árvíz, csúszda, elöntött házak, elvesztett házak, építés, építkezés, gát, gátszakadás, haláleset, idő, ikerház, iskola, jótékonysági, káosz, követelnek, lakók, lánctalpas, pénz, Rekord, Sólyom László, védelem, vizsgálatot Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |