|
|
|
A válság kiteljesedése óta rekordot hozott a turizmusban a felszámolási eljárások száma júniusban: a tavalyi 68-cal szemben 110 cég dőlt be egy hónapja.
|
 |
|
Rémálom - ezt mondta az autókereskedők szövetségének elnöke az új autó eladások számára. Ugyanis a piac a negyedére zsugorodott az elmúlt két évben és emiatt 15 ezer munkahely szűnt meg. Valami javulás viszont már van.
|
 |
|
A legfrisebb adatok szerint 3 millió 788 ezren dolgozak Magyarországon.
|
Az ideinél is lényegesen kevesebb pénz jutna jövőre a kórházi és a járóbeteg-ellátás finanszírozására.
|
|
 |
|
|
Egy hete közölni kellett volna, de még azt sem tudni, ki mondja meg. Kellene 100 milliárd, vagy csúszhat a piacnyitás, tartozik az állam az E. On-nak.
|
A nemzetközi hitelpiacok válsága jövőre már keményen érezteti a hatását a hazai reálgazdaságban, az ipari termelésben is. Növekszik majd a munkanélküliek száma, és elsősorban az autóiparban, illetve az építőiparban terjedhet tovább a krízis. A kevésbé tehetős hajdú-bihari önkormányzatoknak eddig is nagy gondot jelentett előteremteni a szükséges forrásokat például a belterületi útjaik karbantartására, vagy az intézményeik fenntartására.
|
| Adó, áremelés, autó, cégek, egészségügy, felszámolt, gazdaság, jövő, munka, munkanélküliség, piac, turizmus Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |