 |
|
Rekordhosszúságú ülést tartott a Parlament- a hétfői ülés majdnem hajnali öt óráig tartott.
|
 |
|
Határidőre, vagyis hétfőig az összes országgyűlési képviselő benyújtotta vagyonnyilatkozatát. A dokumentumok nyilvánosak, az országgyűlés honlapján bárki megnézheti azokat.
|
Marad a 3200 önkormányzat, de harmadával kevesebb önkormányzati képviselő lesz októbertől. A parlament kedden elfogadta a Fidesz által benyújtott új önkormányzati választási törvényt.
|
|
 |
 |
|
Megállapodtak az ellenzéki pártok az új parlamenti bizottságokról. Ennek értelmében MSZP-s képviselő vezeti majd a költségvetési, a foglalkoztatási és a fogyasztóvédelmi, ...
|
 |
|
Nyílt levélben fordultak hétfőn neves értelmiségiek az országgyűlési képviselőkhöz, ebben Sólyom László újbóli köztársasági elnökké választását szorgalmazzák.
|
 |
|
Molnár Gyula szerint ha a parlamenti frakció képtelen megújítani az MSZP-t, a parlamenten kívülieknek kell megváltoztatniuk a pártot.
|
 |
|
Senki nem szerezte meg a mandátumhoz szükséges számú szavazatot azok közül a jelöltek közül, akik úgy indultak a választáson, hogy közben büntetőeljárás indult ellenük.
|
|
| bizottságok, elégedetlenek, elnökök, fizetések, jelöltek, köztársasági elnök, maraton, mentelmi jog, MSZP, nyíilt levél, önkormányzatok, Orbán-kormány, országgyűlés, parlament, Sólyom László Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |