Budapest felé robogó vonatnak hajtott egy személyautó Veresegyházon az egyik vasúti átjáróban. Senki nem sérült meg, de a vasúti közlekedésben jelentős a fennakadást okoz a baleset.
Csaknem négyszázmillió forint kárt okoztak két biztosítónak egy társaság tagjai. A csalók színlelt baleseteket rendeztek, a kártérítéseket pedig hamis okiratok alapján fizettették ki.
|
|
|
|
|
|
Heten haltak meg hét balesetben az elmúlt hévégén, Magyarország útjain a rendőrség adatai szerint.
|
|
|
|
Néhány óra különbséggel feltehetően ugyanaz az autós okozott halálos és súlyos balesetet vasárnap hajnalban Győr-Moson-Sopron megyében.
|
Nem tartják be a pihenőidőt, ez okozhatja a legtöbb kamionos balesetet. Idén már 180 olyan eszközt foglaltak le, amivel a vezető és pihenőidőt mérő tachográfot manipulálták.
|
|
|
Egy férfi meghalt, egy másik pedig megsérült szombaton Békéscsabán egy hajléktalan szállón, amikor verekedés tört ki az ottlakók között.
|
|
|
|
|
|
Több száz baleset történt a nyár utolsó hosszú hétvégéjén. Csütörtöktől vasárnap délutánig nyolcan haltak meg az utakon, végleges összesítést hétfőre ígért a rendőrség.
|
Egy autóbusz és egy rendőrautó ütközött össze hétfőn késő este Szegeden a Temesvári körúton. A balesetben egy rendőr és egy fogvatartott sérült meg.
|
|
|
Egy román sofőr az M5-ösön a belső sávban kezdett hozzá a defekt javításához, amivel súlyos balesetet okozott.
|
|
|
Hárman meghaltak, öten pedig megsérültek egy balesetben, Somogy megyében, a 67-es számú főúton, hétfőn reggel.
|
|
|
|
|
|
Több mint 400 baleset történt országszerte az utakon az elmúlt hétvégén, három ezek közül hallállal végződött.
|
Ismét fekete hétvége, ezúttal az eső miatt. Szombat este óta 6 halálos baleset is történt az utakon.
|
|
|
Rosszul rögzített betonelem zuhant egy teherautóról a szembejövő személyautóra a 81-es úton Kisbér és Kerékteleki között, ...
|
|
|
Hiába integetett az autósoknak 20 percen keresztül, senki sem állt meg egy lángoló kamion sofőrjének segíteni az M0-áson.
|
|
 |
A megérkező hidegfrontnak jó hatása is van. Az emberek felfrissültek, így vasárnap már jóval kevesebb volt a baleset.
|
|
 |
 |
|
Sokan próbáltak pénteken a hőség miatt kijutni a városokból, de ez az RTL Híradó tapasztalatai szerint sehol sem volt egyszerű.
|
Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor egy kamion és egy autó karambolozott szerda hajnalban az M1-es autópályán, Fejér megyében.
|
|
 |
 |
|
Két nő sérült meg Budapesten, hétfőn délután, amikor egy autós a villamosra várakozók közé hajtott.
|
Hat ember sérült meg kedden reggel a XVIII. kerületben, az Üllői úton, ahol egy kék lámpát, szirénát használó mentő egy autóval ütközött, majd felborult.
|
|
 |
 |
|
Egy ismert magyar kamionversenyző lehet az egyik áldozata a hétfő esti, budapesti repülőszerencsétlenségnek.
|
Négy ember sérült meg egy balesetben szombaton Kakucson. A kombi Trabantban összesen tizenketten ültek, négy felnőtt és nyolc gyerek.
|
|
 |
Az utolsó adatok szerint hét halottja, egy életveszélyes, egy súlyos és nyolc könnyű sérültje van a 45-ös főúton történt karambolnak.
|
|
 |
 A kép illusztráció! |
|
Négy ember halt meg hétfőn hajnalban a 4-es főút abonyi elkerülő szakaszán, ahol az újszilvási elágazásnál egy autó és egy kisteherautó karambolozott.
|
Van, ahol javult már a vasúti közlekedés Észak-Magyarországon, de több helyen érvényben vannak még korlátozások is.
|
|
 |
 |
|
Árvizek és belvizek miatt az országos közúthálózat közel 80 szakaszán teljes útzár van érvényben. A helyzet az észak-magyarországi, ...
|
|
| 35-ös út, 37-es út, 4 sérült, 4-es út, 45-ös út, 8 általános, 86-os út, áremelés, árvíz, átverés, autó, Autópálya, autósok, baleset, Békéscsaba, belvíz, betontömb, bírságok, biztonság, biztonsági öv, Biztosítás, bolgár, Budapest, Büntetés, bűntetések, busz, csalás, cserbenhagyás, díj, drágul, dugó, Duna, ellenőrzés, előállítás, eredetiség vizsgálat, eredmények, esőzés, fidesz, fokozott, forgalommal szemben, gázolás, gyalogos, gyerekek, gyorshajtás, haláleset, Halálos baleset, hasznos tippek, hat sérült, havazás, hó, hóátfúvások, hőség, iskola kezdés, ittas vezetés, ittas vezető, járhatatlan utak, jég, joghézag, jogosítvány, kamion, kamionosok, kamionsofőr, kánikula, kaparó, kátyúk, kerékcsere, késések, két sérült, kézifék, kisteherautó, koponyasérülés, korrupció, kötelező, közlekedésbiztonság, közlekedési baleset, közlekedési balesetek, kresz, kritikus helyzet, légi, légibaleset, M1-es, m5 autópálya, manipuláció, matrica, Máv, MÁVINFORM, menetrendek, mentés, mentő, mentőautó, mentőhelikopter, motorosok, nem ismerik, nyerges vonatató, parkolás, parkoló övezetek, pihenőidő, rendőr, rendőri intézkedés, rendszám, repülőtér, rögzítés, rosszul lét, segítség nyújtás, sérült, sérültek, sofőr, Somogyaszaló, súlyos sérültek, személyautó, Szondáztatás, tachogáfóra, tanfolyamok, teherautó, tél, téli gumi, tesztek, tiltakozás, trabant, traffipax, tragédia, tüzoltók, új KRESZ, utak, útlezárás, üzemanyag, vasút, vasúti átkelő, Veresegyháza, villamos, vízbefulladás, vizsga, vizsgák, vonat, XV. kerület, Zala megye Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |