 Berettyóújfalu - Aggódva hívta fel szerkesztőségünket a Berettyóújfalun élő Bukta József, mivel szerinte az egyik helyi építkezésen emberi csontokat forgatott ki a munkagép, ám ezzel senki nem kíván foglalkozni. Ezzel szemben amíg ő sírgyalázásról beszél, addig a terület tulajdonosa, Mezei József szerint félreértés történhetett.
Nézze meg mi dolguk akadt a rendőröknek a Berettyóújfalui Rendőrfőkapitányság körzetében! Berettyóújfalu - Többek között a címben szereplő előadás is elhangzott a pénteken kezdődött XI. Országos Boncmesteri és Asszisztensi Továbbképzésen, melynek hagyományosan a bihari város ad otthont. Labdarúgás - Vasárnap két NB III-ban szereplő hajdú-bihari gárda lépett pályára, ha érdekli milyen eredményeket értek el csapataink, itt tudja megtekinteni. Muraközi István polgármester a mai képviselő testületi ülésen számolt be arról, hogy hányan kérték magyar állampolgárságukat a polgármesteri hivatalban. Az alacsony gyermeklétszám miatt a váncsodi gyerekek a berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában folytatják tanulmányaikat. Az intézményi társulásról legutóbbi testületi ülésén döntött a bihari város önkormányzata. Jelentősen megnőtt a gépjárműforgalom a 42. számú főúton- a nyaralni induló turisták valamint a a Romániába hazautazó vendégmunkások miatt, hiszen sokan a Ártándi Közúti Határátkelőhelyet választják.
|
| állampolgár, ásatás, barlangrajz, Bihari hírek, ellen, ellenőrzés, forgalom, határ, hír, kémia, közoktatás, majális, Muraközi István, programok, Programok, rendőrség, rendpőrkapitányság, román, társulás, terrorizmus, Tiszakanyar, Váncsod, vereség Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |