2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Emelkedik a benzin ára2012-11-19 16:36:37

Emeli bruttó két forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változik.

Immár az NB I-ben játszanak a polgárõrök
Komádi – A polgárõrségrõl szóló új törvény olyan jogosítványokkal is felruházza a testület tagjait, amikkel eddig nem rendelkeztek, és ez esetenként gátja volt a még eredményesebb munkavégzésnek – tájékoztatta a Naplót Tóth Attila, a 4 ezer 200 tagot számláló Hajdú-Bihar Megyei Polgárõr Szövetség elnöke annak kapcsán, hogy a testület Komádiban rendezte a közgyûlését.

Annyit lehet profitálni, amennyire az ember nyitott – hangzott el azon az üzletember találkozón, melyet a berettyóújfalui városházán rendezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen.

Történelmi évfordulón, november 9-én rakták le annak a 3,5 milliárdos beruházásnak az alapkövét, amit a Berettyó mentén valósítanak meg. A folyószabályozási munkálatokat ugyanis 1854-ben ezen a napon indították meg Szeghalom mellett a Bakonszeg-Szeghalom közötti Berettyó csatorna kiásásával.

Pocsaj, kerékpár lopás2012-11-18 09:32:43

Két tolvaj a kerítésen keresztül jutott be egy pocsaji ház udvarára, majd onnan két kerékpárt lopott el.


A hirre kattintva tekintheti meg részleteket!

A lehetségesnél kevesebb ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok
Budapest, 2012. november 15., csütörtök (MTI) – A pénzintézetek a negyedik negyedévre 2712 hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre, 4,5 százalékkal – 127 darabbal – kevesebbet, mint a harmadik negyedévben, 2011. október 1-je óta pedig összesen 13 599-et – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) statisztikáiból.

2012. november 15., csütörtök (MTI) – Újabb lépcsõt jelenthet a számunkra legégetõbb kérdés – “mi tesz bennünket emberré?” – megválaszolásához egy nemzetközi kutatócsoport genetikai felfedezése.

Béremelés helyett bércsökkentés
Miskolc – Magas munkanélküliség, bizonytalan munkahelyek. Ez vár ránk jövõre Borsik János szerint.

 

A Hajdú-Bihar megyei „Õszi gyermekkönyvnapok” keretében hívta meg Komádiba a Közösségi Ház és Városi Könyvtár Kiss Attila, írót.

 

Jól sikerült portyázás: két meccs, négy pont

Szünetben még hátrányban. Öt meccses gyõzelmi szériából érkezett a Haladásotthonába a Mezei-Vill.

Eltörölné a kormány a lakásvásárlás után fizetett illeték alsó kulcsát, vagyis egységesen 4 százalék illetéket kellene fizetni jövõre, ha megszavazzák a törvényjavaslatot. Egy átlagos lakás vásárlása után 80 ezer forinttal kell majd többet fizetni. A kisebb lakásba költözõk és a fiatalok viszont jól járnak a változásokkal.

 

Balogh Imre rendezõ értesítése alapján, tájékoztatom a kedves nótakedvelõket, hogy hamarosan közeledik a rendkívüli rendezvény ideje!  2012. dec.09.-én /vasárnap/. "Ez a föld a hazám" címmel rendezzük JÁKÓ  VERA Emlék Gála mûsorát. A kivételes és halhatatlan  dalkirálynõ  halálának 25. évfordulójára hangzanak fel az ünnepelt legszebb nótái a  pályatársak és követõk elõadásában. Most még vonzóbbá téve a szereplõ gárdát Bokor János felkérésével.”

 

Interjú Jeneiné dr Egri Izabellával, Földes polgármesterével – Közösségformáló projektek mentén
Földes – Az oktatásban területi ellátó szerepet betöltõ Földes vezetõje azt vallja, hogy egy település akkor válik igazi közösséggé, ha kicsi dolgokban is, de az emberekkel harmonikusan együttmûködve élnek, s fejlõdnek. Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester a közelmúltban arról is beszélt szerkesztõségünkben, hogy olyan beruházásokat igyekeznek megvalósítani, amelyek a helyiek igényeit tartják szem elõtt.

 

A Közösségi Ház és Városi Könyvtár játszóházat szervezett, október 29-én, hétfõn az õszi szünetet élvezõ diákoknak.

 

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Barsi Dénes Általános Iskola minden évben ünnepséget rendez a diákok, tanáraik valamint a helyi intézmények számára.

 

 

Az 1956-os forradalom alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak Komádiban a Református Templomban és az 56-os Anzix emlékmûnél.

 

 

A „Komádi jelene és múltja” oldal a facebookon indult el, és ennek „kiteljesedése” után került sor a találkozóra Komádiban a Barsi Dénes Általános Iskolában. – A találkozóra sokan jelentkeztek be 50 fõnél is többen, bár kevesebben jöttek el (38-an) de a találkozó jó hangulatban folyt le.

 

Szerep – A vasárnapi balesetet követõen átnézzük a szerepi temetõ sírköveit, s ha valamelyiket veszélyesnek ítéljük meg, azt leemeljük, és elhelyezzük a sírhely mellett – mondta a Naplónak hétfõn Gyõri Balázs szerepi polgármester, hozzátéve: a most leborult, méterszer méteres márványtömböt 2007-ben állították, és semmit sem utalt arra, hogy micsoda bajt okozhat. Sõt, a sírkõ nemrég egy szélvihar alkalmával sem mozdult el, ami legalább gyanússá tehette volna.

Igazi tartalmas, tapasztalatcserét magában hordozó testvér települési kapcsolat van Berettyóújfalu és a partiumi Margitta között. Egy hónapon belül másodjára járt küldöttség Bihar fõvárosában. Október közepén az õsz ízeit hozták el a számadó napokra, most pedig óvónõi küldöttség érkezett a Vass Jenõ Óvodába és Bölcsõdébe.

Társadalmi egyeztetõ fórumra hívta a megyei önkormányzat a leendõ berettyóújfalui járási központba a helyi és térségi településvezetõket, vállalkozókat, civil szervezetek képviselõit.

Tekintse meg a részleteket a hírre kattintva!

Tekintse meg a részleteket a hírre kattintva!

 

Jótékonysági a „Lorántffyért” Pocsajon
Jótékonysági estet rendeztek a pocsaji Loránttfy Zsuzsanna Általános Iskolában a szülõi munkaközösség közremûködésével – sokan el is jöttek a rendezvényre.

 

 

November 8-án este hivatalosan is megjelent a Tankcsapda új stúdió albuma a ’Rockmafia Debrecen’, amely rendkívül hamar, mindössze 36 óra alatt elérte az aranylemez státuszt. Az album és a ’Számolj vissza’ címû dalhoz készült új Tankcsapda klip premierjét rendhagyó helyszínen, egy MOL- kúton tartották, ahol a zenekar a klip bemutatója mellett meglepetés koncertet adott száz meghívott rajongónak, a sajtó képviselõinek, és a számítógép elõtt ülõ nézõknek is, akik a YouTube-on élõben követhették az eseményeket.

 

« Előző 1 ... 1056 1057 1058 1059 1060 1061 1062 « 1063. oldal » 1064 1065 1066 1067 1068 1069  ... 1201 Következő »