2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

A falu egykori, közismert gyógyszerész családjának állított emléket a Csökmõi Mozaik Egyesület. Az emléktábla avatás 2012. szeptember 22-én volt a gyógyszertár elõtt.

Vidéken sok helyen jól „Startolnak”.
Sok vita övezi a közmunkaprogramokat, mert még mindig az él – fõleg a nagyobb városokban – a köztudatban, hogy a közfoglalkoztatottak seprûvel, lapáttal a kezükben vonulgatnak, jobb esetben néhányan kapargálják a földet, míg a többiek nézik.

Ünnepi mise és templom szentelés Körösszegapátiban
Körösszegapáti – ünnepi misére hívta a szombat (szeptember 22.- i) délelõtti harangszó a település lakosságát, de érkeztek sokan más településekrõl is.

Százéves asszony Berekböszörményben
Berekböszörmény – Századik születésnapját ünnepelte a településen Farkas Lajosné Piroska néni.

Hamisítatlan késõ nyári idõ fogadta azokat a közel s távoli vendégeket, akik eleget tettek a váncsodi õszköszöntõ fesztiválra szóló meghívásnak, s kilátogattak a református templom melletti rendezvénytérre.

2012 elsõ hét hónapjában éves alapon 0,2 százalékkal növekedett az élelmiszer és élelmiszer jellegû termékek értékesítése. Az év hetedik hónapjában az elõzõ havi emelkedés után ugyanakkor 2,4 százalékos visszaesést könyvelhetett el ez a kiskereskedelmi alágazat az elõzõ év azonos idõszakához képest – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A hírre kattintva tekintheti meg a részleteket!

GfK: átlagosan 10 százalékkal drágultak az iskolaszerek
Budapest, 2012. szeptember 23., vasárnap (MTI) – Átlagosan 10 százalékkal kerültek többe az idei iskolakezdéskor a tanszerek az egy évvel ezelõttihez képest a GfK Hungária adatai szerint.

Folyamatosan benyújthatók a kifizetési kérelmek
Debrecen – Augusztus 1. és december 31. között folyamatosan nyújthatók be kifizetési kérelmek egyes EMVA-ból társfinanszírozott jogcímek esetén.

Hétvégi sporteredmények2012-09-23 16:50:25

Hajdúszoboszlón gyõzött a férfi kézilabda csapat, az utolsó percben kapott góllal ikszelt a Mezei-Vill FC nõi gárdája.

A huszonharmadikai dátum többször elõfordul Berettyóújfalu történetében. Május 23. a város napja, augusztus 23. Simonyi óbester, míg szeptember 23. Kádár vitéz halálának a napja. Utóbbiak kapcsán emlékezett a város szeptember 21-én, koszorúzással egybekötött ünnepségeken.

A Raiffeisen Bank elemzõi szerint ha kedden a jegybank újabb 25 bázispontos kamatcsökkentésrõl dönt, akkor arra gyengüléssel reagálhat a forint a bankközi devizapiacon. A szakértõk szerint jelenleg vajmi kevés az IMF-megállapodás esélye, ezért nem kellene most újból lazítani.

A Berettyóújfalu idegenben nyert a Rába ETO ellen a teremlabdarúgó NB I ötödik fordulójában.

 

A Hontravel Kft. második alkalommal rendezte  meg a ,,Népek tánca, népek zenéje” rendezvény sorozatát, melynek elsõ elõdöntõjére Gyulán került sor.

 

A hírre kattintva tekintheti meg a részleteket!

A rangadók rangadója következik pénteken
Futsal - A tavalyi elsõ helyezett Gyõrhöz látogat az elõzõ év ezüstérmese, a Mezei-Vill.

Budapest, Szeptember 30-ig igényelhetnek gázártámogatást azok a nagycsaládosok, akik három vagy több gyermeket nevelnek

Idén õsszel is számos  programmal várja az érdeklõdõket Berettyóújfaluban a Sinka István Városi Könyvtár, amelyek között minden korosztály megtalálhatja a számára érdekes és hasznos elfoglaltságot, valamint lehetõséget kapunk az "otthon felejtett"  könyvek büntetésmentes visszaszolgáltatására.

Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresõként tartanak nyilván, azonban a pályakezdõknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára a csütörtöki kormányszóvivõi tájékoztatón, Budapesten.

Minimálisan erõsödött a forint árfolyama a fõbb devizákhoz képest péntek kora reggel a csütörtök esti jegyzésekhez viszonyítva.

28 millió forint értékû hamisított ruházati terméket szállított az a kamion, amelyet Ártándon tartóztattak fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai.

Valamennyi fontosabb devizához képest gyengült a forint reggelre: az eurót 284 forint fölött, a svájci frankot 235 forintnál jegyezték nyolc óra elõtt.

Bár nyáron sok háztartás rendezte elmaradását, továbbra sem túl jó a magyar lakosság közüzemidíj-fizetési hajlandósága. Az adóssághalmozásból pedig gyakorta nehéz kijönni, így sok esetben szolgáltatást felfüggesztik. Azonban van lehetõségünk arra, hogy "védendõ fogyasztóvá" váljunk.

A 47-es fõúton Mikepércs és Sáránd között a 17-es km közelében egy kisteherautó kamionnal ütközött össze, a fél útpályát lezárták.

 

Talán nem is sejti, mekkora érték az egészség. Önnek csak 20 perc az életébõl, másnak maga az Élet. Aki általánosan jó közérzetnek örvend, és egészségesnek érzi magát, kérjük, járuljon hozzá az országos vérkészlet növeléséhez a szervezett véradásokon való részvétellel! Szeretettel várunk minden kedves régi és új, leendõ véradót, segíteni akarót!

 

« Előző 1 ... 1063 1064 1065 1066 1067 1068 1069 « 1070. oldal » 1071 1072 1073 1074 1075 1076  ... 1201 Következő »