2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Fergeteges este néptánccal2012-03-03 16:00:20

Néptáncosok csináltak fergeteges hangulatot a csökmõi Faluházban március 2-án este a "Faluház mindenkinek!" rendezvénysorozat soron következõ programjaként.

Várunk MINDENKIT szeretettel holnap /szombaton/ 2012.03.03. 12 óra 30 perc-kor kedzõdõ nõi futsal bajnoki mérkõzésre!!!
Helyszín: MOROTVA Pálfi István R.Csarnok

Lejárt csütörtökön a téli kilakoltatási moratórium, de a hiteleik miatt nehéz helyzetbe jutott emberek ezután sem maradnak védelem nélkül.

Idén az elsõ két hónapban 22 ezer lakás adásvétel volt Magyarországon, míg tavaly ilyenkor ennek a felét sem érte el, és az elsõ három hónapban is csupán 19 ezer volt.

Sikeresen lezárult a vállalkozási szerzõdés Konyár Község szennyvízcsatornázása címû KEOP projekt keretében tervezési feladatok ellátására és létesítési engedélyes tervek, illetõleg tenderdokumentáció elkészítésére tárgyú egyszerû közbeszerzési eljárás.

A csütörtöki hullámzás után erõs szintekrõl indul a forint péntek reggel a nemzetközi devizakereskedelemben.

Budapest, 2012. március 1., csütörtök (MTI) – Gyengült csütörtök reggelre a forint, ami az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elnökének beszédét követõen a nemzetközi piacokon kialakult némileg visszafogottabb befektetõi hajlandóságnak tudható be.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága által jóváhagyott, üzemterv szerinti fakitermelési munkák kezdõdnek február utolsó napján Berettyóújfaluban (a 47-es számú fõút mellett, a vasúti átjáró és a Berettyó folyó közötti szakaszon).

Jótékonysági bál2012-02-29 12:00:07


Jótékonysági bált szervez a Bajnóca Néptáncegyüttes.

Berettyóújfalu 20522012-02-29 11:56:32

A Polgármester Úr már tizenkettedik ciklusát tölti a város élén, hála a kétharmados parlamenti többség törvényalkotó tevékenységének. A gazdasági világválság még mindig tombol, így a városvezetés is újabb és újabb bevételnövelõ rendeleteket kénytelen hozni.

Szerdán reggel a 42-es számú fõút és a 4214-es út keresztezõdésében, Berettyóújfalu és Mezõpeterd közötti szakaszon, egy szerb kamion személygépkocsival ütközött.

Március elsejéig kell a gazdasági társaságoknak, egyéni vállalkozásoknak teljesíteniük a kötelezõ kamarai regisztrációt. Az 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást március 31-ig kell befizetni.

 

A jogalkotás késlekedése miatt csak a második negyedévtõl menekülhetnek az eszközkezelõ védelmébe az ingatlantulajdonosok - írja a Napi Gazdaság. hirdetés

 

A magyar ingatlanpiac átlagos hozama 7,5 százalék, amely meghaladja a prágai és varsói hozamot, így a német befektetési alapoknak sorba kellene állni - de mégsincs így.

Növelte elõnyét a forint2012-02-28 10:04:33

A forint erõsödött kedd reggelre valamennyi külföldi devizával szemben. Az euró 290 forint alá került kora délelõtt.

Az idén még nem javulnak érdemben a lakáspiaci tendenciák, de az Otthon Centrum (OC) szerint jövõre megindulhat a lendület a lakáspiacon.


Idén rendhagyó módon, nem a Népligetben álló kopjafánál, hanem a József Attila Általános Iskola aulájában emlékeztünk meg a kommunizmus áldozatairól.


A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a Nemzeti Adó és Vámhivatallal, valamint a megyei kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervével együttmûködve nyílt napot tartott az idei foglalkoztatáspolitikai célok elérése, valamint a munkabérek nettó megõrzéséhez szükséges munkabéremeléssel kapcsolatos intézkedésekrõl.

Valamennyi fontosabb nemzetközi devizával szemben gyengült hétfõ reggel a forint a bankközi piacon, az euró 293 forint közelében is járt, majd veszített értékébõl.

 


Pocsaj – Farsangoltak a pocsaji iskolások február 25-én: jelmezbe öltözve temették a telet a felvonulók, szereplõk.

 

 

Idén is megrendezte a Nadányi Zoltán Mûvelõdési Központ a térség általános iskolai tanulói számára a „Szép Magyar Beszéd” versenyt.

Idén is megtartotta hagyományos éves kiállítását a Berettyóújfalui Kisállattenyésztõ Egyesület a Nadányi Zoltán Mûvelõdési Központban, ahová a legszebb galambokat és díszbaromfikat hozták el a tenyésztõk.

A Szabó Ferenc Alapítvány Kuratóriuma idén is megrendezte Szabó Ferenc – iskolalapító, gyors- és gépíró tanár – születésének évfordulója alkalmából az emlékünnepséget

Amikor elõször találkoztam a talpraesett fiatalasszonnyal, feltûnt magabiztos, határozott fellépése. Egy szakavatott idegenvezetõ benyomását keltette, amikor még elõdjét, Pattyán Lászlónét vártam, hogy a mára már elkészült beruházásról kérdezzem. Most pedig az újdonsült ügyvezetõvel, a múlt év decemberétõl intézményvezetõvé kinevezett Krisztinával beszélgetek.


Jövõ hétfõig nyújthatják be adóbevallásukat a vállalkozási tevékenységet folytató vagy az általános forgalmi adó körbe tartozó magánszemélyek - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében.

« Előző 1 ... 1102 1103 1104 1105 1106 1107 1108 « 1109. oldal » 1110 1111 1112 1113 1114 1115  ... 1201 Következő »