2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Remek hangulatú találkozót szervezett a Komádi Népdalkör a hétvégére. Az I. Fonóba szól a nóta Népzenei Találkozón 15 mûsorszám szórakoztatta a közönséget.

Gyakorlatoztak a polgári védelmisek április 20-án Csökmõn, másnap Darvason, ma pedig Zsákán. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pályázati támogatásból tudta megszervezni ezt a képzést a Berettyó folyó melletti településeknek.

Hajdúszoboszló. A minõsítõ hangversenyek megyei sorozata kedden vette kezdetét, Hajdúszoboszlón. 22-én Berettyóújfaluban és Hajdúdorogon, 24-én Debrecenben folytatódik a megmérettetés.

Számítsunk-e még esõre?2010-04-22 08:41:15
Átmenetileg ugyan csökken a nappali felmelegedés, de az éjszaka hideg lesz, hajnalban a talajon fagyos területek is elõfordulhatnak.

November 1-jétõl egyszerûbb közüzemi számlákat kapnak majd a fogyasztók, hogy érthetõ legyen, mi áll rajta.

Telefonos információs szolgálatot hozott létre a Menhely Alapítvány a kilakoltatás elõtt állóknak. Azoknak nyújtanak segítséget, akik közüzemi, vagy egyéb tartozásuk miatt veszíthetik el a lakásukat. Pénzt nem, csak tanácsot adnak – derült ki a Népszava mai cikkébõl.

Befizetni április 15-ig lehetett a krízisalapba, míg segélyt igényelni április végéig – hívta fel a figyelmet az MR1-Kossuth Rádió.

Körösszakál, Körösszegapáti - Az ortodoxoknál egy évben két alkalommal biztos, hogy kimennek a temetõbe az emberek - tudta meg portálunk Vmirjáncki József civil tudósítótól.

Súlyos lábsérüléseket szenvedett annak a kisteherautónak a vezetõje, aki kedden reggel rohant egy fának jármûvével Debrecenben a Szoboszlói úton, a Zelemér utca keresztezõdésének közelében.

Nemrég egy szörnyû motorosbaleset szemtanúja voltam sokadmagammal. A motoros nagy sebességgel ment, rémülten néztünk utána, aztán hallottuk is a csattanást.

A darvasi Jázmin  hastánccsoport Kertészszigeten lépett fel április 3-án. A négy táncos hölgy nagy sikert aratott.

Az új kormány néhány hónapon belül olyan módosítást kezdeményez a lakástakarék-pénztári törvényhez, hogy az elõtakarékoskodás a jelenleginél is elõnyösebb legyen – jelentette be Bencsik János.

A helyszínen életét vesztette egy munkás hétfõn kora délután Debrecenben a Baross utcán, ahol csatornázási munkálatokat végeztek.

Kórházba kellett szállítani annak a személyautónak a vezetõjét, aki egy román rendszámú kamionossal ütközött össze hétfõn délelõtt Debrecenben a Külsõ vásártéren, a Miklós utca keresztezõdésének közelében.
Vagy ötven embert vert át2010-04-19 11:58:49
Mi múlik a kétharmadon?2010-04-19 11:01:18
Rendkívül erõs felhatalmazást kap a Fidesz, ha az országgyûlési válasz- tások második fordulója után úgy alakíthat kormányt, hogy a parla- mentben kétharmados többsége van.
Színjátszók találkoztak2010-04-19 10:34:09
A színpadhoz vonzalmat érzõ gyerekek és tanáraik találkozhattak április 16-án délután Csökmõn, a III. Nemzetközi Drámafesztiválon.

Berettyóújfalu, Konyár – Gyújtogatókat és notórius tolvajt is elkaptak a napokban a berettyóújfalui rendõrkapitányság munkatársai.

Kórházba szállították annak a személyautónak a vezetõjét, aki jármûvével egy kamionnak ütközött pénteken délben a 4-es fõút, és az M35-ös autópálya lehajtójának keresztezõdésében.

Bicajra fel!2010-04-15 16:55:19

A Bihari Természetbarát Egyesület a Föld Napja alkalmából április 24.-én, szombaton Berettyóújfaluba invitálja a megye minden kerékpárosát, ez a nap ugyanis a "bihari megyeszékhelyen" a bringásoké lesz.

Mint arról korábban már beszámoltunk, egy nagytestû kutya támadt egy 6 éves kisfiúra vasárnap a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban. A nagytestû kutya elszakította láncát és a kerítésen átugorva támadt a saját udvarukon játszó gyerekre.

« Előző 1 ... 1162 1163 1164 1165 1166 1167 1168 « 1169. oldal » 1170 1171 1172 1173 1174 1175  ... 1201 Következő »