2017. október 18. Szerda, Lukács.
 

Alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása – mondta ki az Alkotmánybíróság. A testület szerint azonban nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett elő-haszonbérleti jogokat.

A magyar és az amerikai kormány között sok területen kiváló az együttműködés, miközben vannak kihívások, amelyeket együtt kell megoldaniuk - jelezte az Egyesült Államok új magyarországi nagykövete az MTI-nek adott interjújában, hangsúlyozva: ő személy szerint minden téren hozzá szeretne járulni az amerikai-magyar kapcsolatok elmélyítéséhez.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága keddi ülésén több módosítást javasolt az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött törvényekhez. Ezek alapján a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma a kisebb árbevételű üzletekre is kiterjedhet.

Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök. Az államfő hivatalának holnapján szerdán közzétett nyilatkozatában a legújabb kori demokrácia nélkülözhetetlen tartópilléreinek nevezte a falvak, városok, megyék önkormányzatait.

Aláírta Áder János köztársasági elnök a főként a Fővárosi Közgyűlést érintő önkormányzati választási törvénymódosítást - derül ki az Országgyűlés honlapjáról. Az államfő még hétfőn szignálta a törvényt, szövege kedd délig még nem jelent meg a Magyar Közlönyben.

Aláírta Áder János köztársasági elnök a reklámadóról szóló törvényt, amelyet a múlt szerdán fogadott el az Országgyűlés - derül ki az Országgyűlés honlapjáról.

A magyar polgárok nyugodtan hajthatják álomra a fejüket, biztonságban érezhetik magukat, és azt gondolom, hogy ez a legfontosabb - jelentette ki a köztársasági elnök. Áder János idézte Barack Obama amerikai elnök szavait, aki többször is kijelentette, valamennyi NATO-tagállam, így Magyarország is számíthat az Egyesült Államok támogatására.

A rendszerváltás értelme az volt, hogy ami az akkori fiatal nemzedéknek hiányzott, az a mostani fiataloknak természetes legyen - jelentette ki Áder János köztársasági elnök szerdán Varsóban, azon a találkozón, amelyet a visegrádi országok és Németország államfője az öt ország fiatalságának képviselőivel tartottak.

Magyarország nyugatos polgárosodásának megerősítését nevezte az elkövetkező új korszak legnagyobb feladatának Áder János köztársasági elnök a parlament alakuló ülésén tartott beszédében kedden. Az államfő köszöntőjében javaslatot tett arra, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort, a Fidesz elnökét válassza meg miniszterelnöknek.

Fontosnak tartja Áder János köztársasági elnök az Amerikában sikeressé vált magyar tudósok hazacsábítását, annak érdekében, hogy átadhassák tudásukat magyarországi kollégáiknak.

A visegrádi országok (V4) és az Európai Unió további közös fellépését szorgalmazta az ukrajnai "orosz katonai intervencióval" szemben pénteken Budapesten Áder János magyar és Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök.

Áder János köztársasági elnök aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt - erről szóló közleményét hétfőn juttatta el hivatala MTI-hez.

Áder János köztársaság elnök április 6-ára tűzte ki az országgyűlési választásokat.

Budapest, 2013. február 26., kedd (MTI) – A jövő év március 15-étől hatályba léphet az új polgári törvénykönyv (Ptk.), miután kedden Áder János köztársasági elnök aláírásával megjelent a Magyar Közlönyben az Országgyűlés idei első ülésén elfogadott kódex.

 

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!