2017. december 15. Péntek, Valér.
 

Rugalmasabbá vált az árfolyamgáttal érintett szerződések futamidejének meghosszabbítása, ugyanis egy rendeletmódosításnak köszönhetően a pénzügyi intézmények az árfolyamgáttal és forintosítással egyaránt érintett kölcsönök futamidejét a rögzített árfolyam alkalmazási időszakának kezdő időpontjától számított hatvanadik hónap végén vagy – ha az korábbi időpontra esik – az eredeti futamidő lejártakor, az akkor fennálló tartozás figyelembevételével is meghatározhatják.

Az elszámolás és a forintosítás az árfolyamgát rendszerbe belépett devizahitelesekre is vonatkozik. Az árfolyamgátasoknak érdemes megfontolniuk, maradnak-e a törlesztőrészlet rögzítésénél, kockáztatva, hogy a gyűjtőszámlahitel lejárta után megugorhat a havi törlesztésük, vagy inkább vállalják a magasabb törlesztőrészletet.

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 októberében 162, míg 2012 áprilisa és 2014 októbere között 180 412 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken a honlapján, egyúttal bejelentette: a forintosítás miatt ezután nem frissíti az adatokat.

A konstrukcióban részt vevő devizahiteles ügyfelek júniusban 2,354 milliárd, összesen pedig 39,818 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek.

Idén májusban 1841 új árfolyamgát szerződést kötöttek a devizahiteles adósok, 36 százalékkal kevesebbet, mint az előző hónapban – közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.

A Magyar Bankszövetség áprilisban újraválasztott, a Napi Gazdaságnak nyilatkozó elnöke szerint még ebben a kormányzati ciklusban megvalósulhat az 50 százalékos magyar tulajdon a hazai bankrendszerben.

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 januárjában 1524 darab, 2012. április 1. és 2014. január között pedig összesen 168 961 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán a honlapján.

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások novemberben 316 darab, 2012. április 1. és 2013. november 30. között pedig összesen 166 089 darab árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.

Óriási a bizalmatlanság a fix árfolyamú törlesztéssel kapcsolatban. Arra szinte senki sem gondol, hogy a gyűjtőhitel kamata annyira vonzó, hogy szinte csak a Növekedési Hitelprogramhoz (NHP) mérhető.

A korábban kötött gyűjtőszámla szerződések záró időpontjának is 60 hónapot javasol a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, amennyiben a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka 2017. június 30-án még nem éri el ezt az időtartamot.

A jövőben kötelező lenne a bankoknak tájékoztatniuk devizahiteles ügyfeleiket arról, hogy mennyit spóroltak meg az árfolyamrögzítéssel, ezt kezdeményezi a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja. Németh Szilárd azt mondta: az intézkedés a pénzügyi rezsicsökkentés része lesz.

Az árfolyamgát kiszélesítését üdvözli, a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételt azonban társadalmilag károsnak tartja a Magyar Bankszövetség főtitkára.

A Fidesz frakcióvezetője arra kéri a bankokat, hogy ne gátolják, hanem segítsék a fizetési késedelemmel rendelkezők belépését az árfolyamgátba. Rogán Antal azt mondta: több bank ügyfele is jelezte, hogy a késedelmesen fizetők szerződéseit hirtelen elkezdték felmondani azért, hogy ne léphessenek be a számukra is megnyíló árfolyamgátba. A frakcióvezető arra kérte a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy soron kívül vizsgálják ki az ilyen eseteket.

Az árfolyamgát megnyitásáról és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról döntött az Országgyűlés kedden a Fidesz javaslatára.

Az Országgyűlés mai ülésén kivételes sürgős eljárás után mindenkinek lehetővé teheti a belépést az árfolyamgátba, és április 30-ig kiterjesztheti a végrehajtási moratóriumot.

Az árfolyamgát teljes megnyitását és a kilakoltatási moratórium kiszélesítését javasolja a Fidesz - közölte Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Origo értesülése szerint a Magyar Bankszövetség az árfolyamgátat megtartását és még vonzóbbá tételét javasolja egyebek mellett a devizahitelesek megsegítésére. A portálon kedd este megjelenteket a bankszövetség nem kommentálta.

Sok ezer család életét keseríti meg a válság óta a devizahitelek törlesztése - nem véletlen, hogy egyre több per indul az ügyben. A bankok ellen folytatott kétes kimenetelű háború helyett érdemes tisztában lenni az egyéb lehetőségekkel is, ha nem tudjuk fizetni a hitelünket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindenkinek kész segíteni.

2013. június 7. A bankok nem számítanak arra, hogy az árfolyamgátra jelentkezés határidejének eltörlése komoly változást hoz. Az eddigi jelentkezők aránya – tudta meg az Azénpénzem.hu – 16 százalék és 70 százalék között szóródik. A döbbenetes különbség érthetőnek tűnik, bár az ok valószínűleg nem az, mint amire elsőként gondolnánk.

A parlament döntése alapján a jövőben bármikor igényelhető lesz az árfolyamrögzítés, amelyet a nagycsaládosok húszmillió forintnál nagyobb összegű devizahitel esetén is kérelmezhetnek.


Az érintett devizahitelesek harmada, több mint 150 ezer ember élt március végéig az árfolyamgát lehetőségével - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke csütörtökön Pécsen.

 

OGY - Május végéig lehet belépni az árfolyamgátba
Budapest, 2013. március 26., kedd (MTI) – Május 31-ig meghosszabbította az árfolyamgát igénylésének határidejét kedden az Országgyűlés.

Devizahitelek - OGY - Május végéig lehetne belépni az árfolyamgátba
Budapest, 2013. március 23., szombat (MTI) – Május 31-ig hosszabbítaná meg az árfolyamgát igénylésének határidejét egy fideszes módosító javaslat.

A pénzügyi felügyelet elnöke javaslatot tett, a Fidesz pedig helyeselt arra, hogy hét évvel meghosszabbítsák az árfolyamgát rendszerét.

Miskolc – Kalkuláljon, kérdezzen független pénzügyi szakértőtől és ne késse le a határidőt! Már csak december 31-ig lehet írásban kezdeményezni a hitelezőnél a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését.

« 1. oldal »  Következő »
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!