 Futsal - Második elődöntős meccsét is megnyerte a Berettyóújfalu a Gödöllői Bikák ellen.
 Futsal – Hétfő esti győzelmük után csütörtökön ismét a Gödöllői Bikák csapatával mérkőznek meg a berettyóújfaluiak. Trencsényiék az elődöntő első összecsapását magabiztosan, 4-0-ra hozták.
 Futsal. Csütörtökön este rendezték a férfi futsal NB I. felsőházi rájátszásának harmadik fordulóját, amelyben mind a két hajdú-bihari gárda kénytelen volt részt venni.
 Futsal. Ismét egy gőzelem és egy vereség a hajdú-bihari futsalcsapatok mérlege, csak épp a rájátszás első fordulójához képest most a DEAC Armada diadalmaskodott és a Mezei-Vill szenvedett verséget.
 Haladás-Mezei 8-4, így a két csapat párharca egyelőre 1-1-re áll. Rábl és Szécsi egyaránt duplázott, de ez ezúttal kevés volt a sikerhez.
 Győzelemmel zárta a futsal NB1 alapszakaszát a kupagyőztes MVFC.
 Futsal – Újabb győzelmet arattak a MVFC-s hölgyek a női futsal NB I. rájátszásának alsóházában. A 3. fordulóban Algyőn lépett pályára a Mezei-Vill a Szegedi Boszorkányok ellenfeleként. Az újfaluiak 4-0-ra győzték le a „boszikat”.
 Futsal – Folytatódnak a férfi futsal első osztályú bajnokság küzdelmei, hétfőn teljes fordulót rendeznek a pontvadászatban. Mindkét hajdú-bihari alakulat hazai környezetben játszik: a DEAC Armada a Rubeola FC Csömört fogadja a Hódosban fél héttől, az MVFC pedig az Üllő FC Cső-Montage együttesével csap össze 19.30-tól Berettyóújfaluban.
Mi köze egy hajdúsámsoni lelkésznek az MVFC csapatához? Hogyan lesz valakiből fiatalon edző? Megelőzhető-e a Győr a bajnokságban is? Mennyi átfedés van a futsal és a nagypályás foci között? Beszélgetés Turzó Józseffel, a kupagyőztes MVFC korábbi játékosával, jelenlegi edzőjével. Hadd gratuláljak ismét a kupagyőzelemhez! Volt valamilyen buli a meccs után? Vagy csak visszafogottan koccintottatok?

Futsal – 10–1-es arányban ütötte ki a Mezei-Vill női szakasza az élvonalbeli futsalbajnokság alsóházi rájátszásának 2. fordulójában a Kiskunfélegyházát. Érdekesség, hogy a találkozón legalább egyszer minden újfalui játékos bevette az ellenfél kapuját. Az MVFC következő megmérettetése április 21-én lesz, akkor Szegedi AK Boszorkányok otthonába látogatnak Pallai Gábor tanítványai. 
Futsal - Az ELTE SE-vel, a Kiskunfélegyházi Mókusokkal és a Szegedi AK Boszorkányokkal játszanak majd.
 Székelyudvarhelyen született, 2005 óta futsalozik, nős, Real Madrid-szurkolóként Barcelona-játékos a kedvence, s azt is pontosan tudja, miként kell élnie egy profi sportolónak – Gál Istvánnal, az MVFC játékosával beszélgettünk.
Kezdjünk egy kellemetlen kérdéssel: hogyan tudtatok kikapni a legutóbbi fordulóban Nagykátán? 10-6 lett az eredmény, amikor kiírtuk, akkor többen azt mondták, ez nem lehet, biztosan felcseréltük a számokat. Mi sem értettük, a Nagykáta utolsó, ősszel 16-2-re vertétek meg őket…
 Futsal – A sereghajtó Nagykáta otthonában lép pályára hétfő este az MVFC Berettyóújfalu a férfi első osztályú futsalbajnokság huszadik fordulójában. Az esélyek mindenképpen a vendégek mellett szólnak, akik a tabella második helyén állnak.
A futsal NB1 mai mérkőzésén 3-2-re győzött a tabellát vezető ETO a második helyen álló MVFC Berettyóújfalu ellen.  Futsal - Leo Mendes késtzer, Victor, Szécsi és Nagy István egyszer volt eredményes.
Címkék: Bihari hírek, BME, Debrecen, foci, futsal, Hódos, Hódos Imre sportcsarnok, Labdarúgás, mérkőzés, Mezei-Vill, MVFC, MVFC Berettyóújfalu, sport, Sportcsarnok | Szóljon hozzá! |
 Futsal – Helyreteheti a DEAC Armada elleni fiaskót az MVFC Berettyóújfalu hétfőn; este fél nyolckor hazai pályán, a Pálfi István Rendezvénycsarnokban szerepel a bihari együttes, vendége pedig a MAFC BME Docler Akadémia lesz.
 A berettyóújfaluiak visszavágtak az őszi szombathelyi vereségért.
 Berettyóújfalu – Gólzáporos győzelmet aratott a Mezei-Vill FC csapata hétfő este a férfi futsal NB I-ben: a berettyóújfalui Pálfi István Rendezvénycsarnokban lejátszott mérkőzésen 11-1-re nyertek a házigazdák az Újszegedi TC ellen.
.jpg) Futsal – A bajnokság tizenkettedik fordulójában lép pályára e hét végén – egészen pontosan vasárnap este fél hétkor – az MVFC Berettyóújfalu első osztályú női futsalcsapata.
 Futsal - A berettyóújfaluiak 7–2-re győztek az Üllő FC Cső-Montage ellen a párharc második meccsén.
 Futsal - A berettyóújfaluiak egygólos hátrányban zárták az első, idegenbeli meccset.
 Futsal - Budaörsön, a Colorspectrum Aramis otthonában lép pályára az MVFC Berettyóújfalu.
 Futsal - Szép győzelemmel kezdte a 2012-es esztendőt az MVFC Berettyóújfalu női futsalcsapata. A bihari lányok a Szegedi Boszorkányokat látták vendégül a hét végén a Pálfi István Rendezvénycsarnokban a bajnokság tizedik fordulójában, és simán, 5–0-ra diadalmaskodtak a vendégek felett.
Futsal - A Szegedi AK Boszorkányok ellen lép először pályára idén tétmeccsen a Mezei-Vill női csapata. 
Futsal - A berettyóújfaluiak az utolsó percben kapott góllal szenvedtek vereséget.
|
| alsóház, Aramis, bacsó richárd, bajnokság, Berettyóújfalu, berettyóújfalui, Berettyóújfaul, BME, borsod volán, Boszorkányok, Colorspectrum Aramis, csömör, DEAC, DEAC Armada, Debrecen, diadal, döntetlen, döntő, elmaradt, Ferencváros, férfi futsalcsapat, foci, fradi ellen, futball, futsal, futsall, gála, Gödöllői Bikák, Győri ETO, győzelem, Hajdúdorog, Haladás, hír, hoan, Hódos, Hódos Imre sportcsarnok, interjú, jatek, kiskunfélegyháza, labdarugás, magbiztos, Magyar Kupa, meccs, mérkőzés, Meze-Vill FC, Mezei József, mezei vill, Mezei-Vill, Mezei-Vill FC, Mezei-Vill FC Berettyóújfalu, mókusok, MVFC Berettyóújfalu, MVFC női élvonalbeli futsalcsapat, Napló, NB I-es férfi futsal bajnokság, NB I., női, női futsal, Nyíradon, olorspectrum Arami, Rába eto, rájátszás, rangadó, sérülés, Sport, sportcsarnok, Szombathely, tabella, toborzó, Tolna megye, továbbjutás, turzó józsef, vereség, Vesta Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |