
2012.május .03.-06-ig a Váradinum ünnepség sorozathoz kapcsolódva nemzetközi Szent László zarándoklatot szerveztünk Gyomaendrődtől Nagyváradig. Színjátszó csoportok gyülekeztek 2012. május 11-én délután a csökmői Faluházba. Ekkor volt ugyanis a Drámafesztivál, ami ötödik alkalommal hívta egybe a színészetet, a színpadi alakítást kedvelő gyermekeket, és vezetőiket. A Magyar Kultúra Napját városunk küldöttsége Nagyváradon ünnepelte, a gyönyörűen felújított Szigligeti Színházban.
 Idén is Nagyváraddal közösen szervezte meg városunk a Magyar Kultúra Hetét.
.JPG) Egész estét betöltő kulturális programmal ünnepelt városunk közössége a Magyar Kultúra Hete alkalmából rendezett gálaesten, melynek fővédnöke idén is Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára volt. Az ünnepségen jelen volt Nagyvárad és Margitta küldöttsége is.
 2012. január 19. és 23. között tizenkettedik alkalommal rendezi meg közösen a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvényeit Berettyóújfalu Város Önkormányzata és Nagyvárad Megyei Jogú Város Önkormányzata. Rendezvényeinkre – melyekre Berettyóújfaluban, illetve Nagyváradon kerül sor – tisztelettel meghívok minden érdeklődőt.
Muraközi István polgármester
Berettyóújfalu - A magyar kultúra ünnepe a nagyváradiak és berettyóújfaluiak szervezésében.
A magyar kultúra ünnepe alkalmából immár tizenkettedik éve szervez több mint egyhetes rendezvénysorozatot a Megyei Népfőiskolai Egyesület és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége. A programok Hajdú-Bihar megye több településén és Nagyváradon zajlanak.  Körösszegapáti – Ünnepi öltözetben érkeztek, főleg bihari rendszámú gépkocsikkal Körösszegapátiba a Polgármesteri hivatal elé azokat, akiket állampolgársági eskütételre invitáltak a településre.
 Komádi – Különös „építkezésbe „ fogtak a Komádi Színjátszó Kompánia tagjai. A Nagyváradtól 17 km-re lévő mezőtelegd református közösség meghívására érkeztek Romániába a hét végén.
 Biharkeresztes, Nagyvárad - Szeptember 9-i beindítása óta az első két hétben összesen 474 utasa volt a nagyváradi helyi közszállítási vállalat által indított Nagyvárad-Biharkeresztes buszjáratnak, vagyis átlagban naponta közel negyvenen utaznak át a határon ezen a módon.

Biharkeresztes - A buszjárat reggel, délután és este indul, illetve érkezik a célállomásokra. Biharkeresztes - Helyi járatú buszközlekedést indított Nagyvárad Biharkeresztesre. .jpg) A határon átnyúló együttműködések újabb példája valósulhat meg azzal a nyertes pályázattal, melynek eredményeként 35 kilométernyi kerékpárút épül meg Berettyóújfalu és Nagyvárad között. A projektismertető a nagyváradi városházán volt.
Nagyvárad – Idén 20. alkalommal rendezték meg a Festum Varadinum több
mint 50 programból álló ünnepségsorozatát, melynek zárónapjára vasárnap
került sor. Megyénket Jantyik Zsolt, a Méliusz Központ közművelődési
vezetője, Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere, Muraközi István és
Barabás Ferenc, Berettyóújfalu, illetve Biharkeresztes polgármestere
képviselte.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából közös ünnepséget szervez január 21-én Nagyváradon a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete és a Megyei Népfőiskolai Egyesület. 
Csökmő és Szeghalom után most Nagyváradon állított ki Szarkáné Bíró Piroska, a csökmői alapfokú művészeti iskola grafika tanárnője. A kiállítást szeptember 28-án nyitották meg. 
Körösszegapáti, Nagyvárad - Barátság napja Mihai Eminescu nevében a településen. Debrecen és Nagyvárad az Európai Regionális Fejlesztési Alap keretéből 139 ezer euró (ebből Debrecennek 79 ezer euró jár) támogatást kapott amihez a városnak 5, Nagyváradnak pedig 2 százalék önrészt kell biztosítania.
 |
|
A Nagyváradi Tibor Ernő Galéria művészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás februrár 17-én Csökmőn, a Faluházban. A megnyitót értékes produkciók színesítették. |
Jubileumához érkezett egy jeles kezdeményezés: Berettyóújfalu és Nagyvárad immár tizedik alkalommal ünnepli együtt a magyar kultúrát.
|
| állampolgárság, autóbusz közlekedés, Berettyóújfalu, Bihari Népfőiskola, Bihari Népfőiskolai Egyesület, Biharkeresztes, buszjárat, Csökmő, Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar, Debrecen, Döge Csaba, drámafesztivál, énekkar, épül, esemény, eskütétel, Faluház, fejlesztés, festészet, festmények, grafika, Gyomaendrőd, Hajdú-Bihar, határ, helyi járatú buszközlekedés, jubileum, kerékpárút, kiállítás, komádi, Komádi Színjátszó Kompánia, Körösszegapáti, kultúra, magyar kultúra, Magyar Kultúra hete, Magyar Kultúra Napja, Magyar kultúra ünnepe, Margitta, Méliusz Központ, mezőtelegd, mise, művelődés, műveltségi vetélkedő, Nadányi Zoltán Művelődési Központ, ortodox egyház, rendezvények, Szarkáné Bíró Piroska, Szent László zarándoklat, templom, Tibor Ernő Galéria, Trifán László, ünnepi mise, ünnepség, Váradinum ünnepség Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |