Több bank is arról számolt be, hogy amióta nem csak közszférában dolgozó devizahitelesek nyújthatják be igénylésüket, azóta megsokszorozódott az árfolyamgát iránt érdeklődök száma. Szakértők szerint a növekvő érdeklődésnek a gyengülő forint is a magyarázata.
| A szegényebb rétegek lesznek az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének elszenvedői - olvasható Gyurcsány Ferenc blogján. A volt miniszterelnök bejegyzése szerint az egykulcsos adó „be fog tenni” a keresők többségének, de lesznek, akik duplán járnak rosszul. |
|
 |
Új adórendszert, komoly, mélyreható változásokat jelentett be Orbán Viktor. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában először az országos árvízhelyzetről beszélt, ismertetve, hogy mely területeken kellett vészhelyzetet elrendelni és egyben köszönetet mondva azoknak, akik segítettek a veszély elhárításában. A miniszterelnök hangsúlyozta: minden segítséget megadnak a károk kiküszöbölésére. "Senkit nem hagyunk az út szélén" - fogalmazott Orbán. |
|
 |
A Jobbik szerint azt a tendenciát lehet megfigyelni, hogy a kormánytöbbség a parlamenti bizottságokban folyamatosan leszavazza az ellenzéki módosító indítványokat, így a párt szerint azok még akkor sem kerülhetnek az Országgyűlés elé, ha a legnagyobb társadalmi igényeket elégítenék ki.
|
| adócsökkentés, akcióterv, árfolyamgát, devizahitel, egykulcsos adó, Gyurcsány Ferenc, javaslatok, Jobbik, Magyarország, pálinka főzés, parlament Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |