2017. október 19. Csütörtök, Nándor.
 

Már csak két hete van annak, aki szja-kedvezményt szeretne igénybe venni az államilag támogatott megtakarításai után. Szakemberek szerint ezt a bónuszt nem érdemes veszni hagyni.

Múlt év elejétől újra jár az üzleti biztosító társaságokkal kötött nyugdíjbiztosítások után az adókedvezmény, de a szerződők ezt nem automatikusan kapják, hanem a biztosító igazolása alapján, a személyi jövedelemadó bevallásukban igényelhetik vissza - hívja fel az érintettek figyelmét az Union Biztosító.

Ezekben a hetekben várják a munkáltatók, hogy alkalmazottaik nyilatkozzanak arról, milyen kedvezményekkel csökken idén a személyi jövedelemadójuk. Ennek megfelelően kapják ugyanis már januári bérüket a dolgozók, ha a hó végéig pontosan kitöltik a munkahelyükön kapott nyomtatványokat.

Akár több százezer forintot is visszakaphatnak adójukból azok, akik valamilyen súlyos fogyatékossággal élnek - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában.

Évről évre nő azoknak a száma, akik igénybe veszik a fogyatékosságuk vagy krónikus betegségük miatt járó adókedvezményt. A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapott adatok szerint, míg 2008-ban még alig több mint 67 ezren, 2012-ben már majdnem 88 ezren éltek a fogyatékosság és tartós betegség után igénybe vehető szja-kedvezménnyel. Ez öt évvel ezelőtt még évi 2,7 milliárd forintot tett ki, tavalyelőtt azonban elérte a 4,7 milliárdot.

A visszaigényelhető összeg felső határa 150 ezer forintra emelkedne az eddigi maximum 130 ezer forintról, és ehhez elegendő lenne egyetlen pénztári tagság is.

Az egyik kezével szórja a pénzt az állam adókedvezményekkel, miközben évről évre újabb és újabb adókat talál ki a kétharmados többség, s nem ritka az évközi adóemelés sem. Tavaly összesen 565,2 milliárd forint adókedvezményt adott az állam, miközben az államháztartás hiánya 598,6 milliárd forint volt.

Jó hír: a kormány szerdánúgy döntött, kiterjesztik a családi adókedvezményt. A jövőben nem csak a 16 százalékos szja-t, hanem a 10 százalékos nyugdíjjárulékot és a 7 százalékos egészségügyi járulékot is lefaraghatják a családosok. Tízezreket nyerhetnek a többgyermekesek.

Az eddig kedvezményes öngondoskodási formákat Varga Mihály második csomagja megadóztatja. Ha adókedvezményeket akar, szerezzen valahonnan sok pénzt és mossa tisztára az államnál. Így legalább az adósság elleni harcból is kiveheti a részét.

A Magyar Államkincstár honlapján ingyen, bárki által elérhető valamennyi magyarországi település helyi adóinak mértéke, valamint az, hogy mikor és kinek jár mentesség, illetve kedvezmény - közölte a kincstár.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!