2017. október 17. Kedd, Hedvig.
 

Sokan szeretik este, az ágyban fekve böngészni az okostelefonjaikat, szakértők szerint azonban ez a szokás káros az egészségre. A gyártóknak gondolniuk kell a felhasználók alvásigényére.

megőrzésében segíthet, hanem élesebbé is teheti a memóriánkat.


Forrás: Origo

Még az is eszünkbe juthat, amit előtte nem tudtunk.

Az elalvás előtti gyors magolás jó taktikának bizonyulhat a vizsgázó diákok számára. Egy új kutatás ugyanis megerősítette, hogy jobban emlékezhetünk a tanultakra, ha alszunk rájuk egyet. Sőt, a vizsgálat arra is rávilágított, hogy az alvás a duplájára növeli az esélyét annak, hogy olyan dolgok is eszünkbe jussanak, amelyeket előtte - ébren - még nem tudtunk felidézni. Az alvás tehát nemcsak emlékeink megőrzésében segíthet, hanem élesebbé is teheti a memóriánkat.

Forrás: newsstand.clemson.edu

Ha rendszertelenül vagy az elegendőnél kevesebbet alszunk, az nem csak az egészségünkre lehet rossz hatással, hanem arra is, hogy jó döntéseket hozzunk és barátságosak maradjunk a környezetünkkel.  Egy friss kutatás szerint ugyanis, aki keveset alszik, az könnyen elveszítheti az önuralmát, és így áldozatul eshet hirtelen feltörő vágyainak, a figyelmetlenségének vagy egy rossz döntésnek.

Nyugati kultúránkban úgy tartjuk, az a jó baba, aki a szülőtől külön, egyedül alszik el és átalussza az éjszakát. A világ népeinek többségében azonban a csecsemők szoptatás közben szenderülnek el és egész éjjel az anyjukkal maradnak, időnként megébredve. Miből erednek ezek a különbségek és melyik lehet az üdvözítő, kevésbé veszélyes, és önállóbb felnőttet eredményező megoldás?

Optimális esetben napunk egyharmadát alvással töltjük. Előfordul azonban, hogy nem alszunk eleget, mert nem fér ennyi pihenés a napirendünkbe, sajnáljuk az időt a szunyókálásra, vagy éppen közbeszól az insomnia, azaz a leggyakoribb alvászavar. A többi között a stresszhormonok és a mozgáshiány számlájára is írható, ha nem kezdjük frissen a napot.

A Föld lakosságának egyharmada alvászavarban szenved vagy alvásbeteg - hívja fel a figyelmet a világnap (március 13.) alkalmából az Alvásorvosok Világszövetsége.

Az alvás minősége mindig hatással van a következő napunkra. De mit együnk annak érdekében, hogy pihentető legyen az éjszaka?

Az utóbbi évek valódi forradalmat hoztak az agykutatásban. Olyan eszközök és módszerek születtek, melyek segítségével vizsgálhatóvá váltak a központi idegrendszer egészen finom részletei.

Az alvási szokásokat figyelembe véve kétféle ember létezik. Az egyik mellett ágyú is dörrenhet, akkor is édesdeden alszik. A másik az éjjeli bagoly típus, aki képtelen idejében álomra hajtani a fejét, s ha mégis sikerül, biztos egész éjszaka forgolódik, reggel pedig fáradtan ébred, s meg sem tud szólalni az első kávé előtt.

Nyáron a kevesebb stressz miatt javulhatnak egyes alvászavarok. Milyen betegségekre utalhatnak az alvásproblémák, rémálmok, és hova lehet velük fordulni?

Így aludjon hőségben2014-07-23 14:43:43

Ne tévessze meg az eső, mindjárt újra itt a hőség és az éjszakai szenvedés. Ha Ön sem bír aludni nagy melegben, gyorsan kattintson, szuper tanácsaink vannak!

Német szakemberek rájöttek, hogy ha megfelelő frekvenciájú árammal stimulálják az agyat, akkor elő lehet csalogatni az éber álmokat.

Az alvászavar globális járvány, Magyarországon csupán a lakosság harmada alszik jól, pedig ahhoz, hogy jól teljesítsünk a mindennapokban, elengedhetetlen a pihentető alvás, a rossz alvók pedig akár 8-10 évvel is megrövidíthetik életüket - hangzott el a Kossuth Rádióban hétfőn.

Miért emlékeznek egyesek minden reggel az álmaikra, míg mások soha? Egy új kutatás szerint a jelenség hátterében eltérő agyi aktivitási mintázat áll.

Alvásterápiával talán megduplázhatók a depressziósok gyógyulási esélyei egy kanadai kutatás szerint, mely a kóros álmatlanság terápiájából indult ki.

Alváskor takarít az agy2013-10-19 18:18:47

Alváskor takarítja ki az agy a "szemetet", amely az ébrenlét alatt összegyűlik benne - derült ki egy állatkísérletből, mely új ismeretekkel szolgálhat az Alzheimer-kór és más idegrendszeri zavarok kezeléséhez.

Sokan panaszkodnak kialvatlanságra teli hold idején, amit egy kutatás most először tudományos bizonyítékokkal is alátámaszt.

 

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!