Több bank is arról számolt be, hogy amióta nem csak közszférában dolgozó devizahitelesek nyújthatják be igénylésüket, azóta megsokszorozódott az árfolyamgát iránt érdeklődök száma. Szakértők szerint a növekvő érdeklődésnek a gyengülő forint is a magyarázata. Tisztességtelen a bíróság szerint az OTP hitelezési gyakorlatának egy pontja, így a bank egyik ügyfele valószínűleg kártérítést kap. A bank alacsonyabb árfolyamon adta, de magasabb árfolyamon hajtotta be a hitelt. Ezt a módszert az összes hazai bank alkalmazta, amivel havonta több ezer forintot is veszíthettek a hitelfelvevők. A bírósági ítélet lavinát indíthat el, ha vérszemet kapnak az adósok, akkor százmilliárdos bukás is fenyegetheti a bankokat. Mérsékelt érdeklődésről és egyelőre kisszámú igénybejelentésről számoltak be az új árfolyamrögzítés kapcsán a Portfolio.hu-nak nyilatkozó nagybankok. Ennek ellenére a várakozásaikat megfogalmazó hitelintézetek egytől egyig 50% fölötti részvételre számítanak. Mivel a nem közszférában dolgozó lakáshitelesek csak június 1-jétől élhetnek a lehetőséggel, a legnagyobb érdeklődés ekkortól várható.A vásárlás egyik feltétele, hogy az ingatlan forgalmi értéke nem haladja meg Budapesten és a megyei jogú városokban a 15 millió, egyéb településeken a 10 millió forintot. Legkorábban fél év múlva élhetnek majd az adósok a visszavásárlás jogával. A várhatóan százezres nagyságrendű végtörlesztési ügyletek kezelése komoly szervezési feladatot jelent a bankok számára, a PwC könyvvizsgáló számításai szerint a bankredszer pótlólagos munkaerő kapacitásigénye 1000 és 2500 fő között alakul a következő hónapokban.  Budapest, 2011. október 7., péntek (MTI) – A devizahitelek átváltására indítottak el civilek hiteltársulást, céljuk, hogy a beszerzési társulásokhoz hasonlóan összegyűjtsék a frank- és devizahitelesek igényeit. A “hitelközösség” BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) plusz 1,5 százalékpontos forint hitelkamatot szeretne elérni.
A legnagyobb hazai bankoknál már megszületett a válasz a végtörlesztésre: október elejétől megugrottak a kamatok, megszűntek az akciók és bizonyos hitelajánlatok eltűntek, így egyre nehezebb körülmények között szerezhetnek forinthitelt azok, akik végtörleszteni szeretnének. Eddig egyetlen kisebb banknál látszik, hogy versenyezne a forinthitelből végtörleszteni próbáló ügyfelekért. A Duna House szerint az év második legerősebb hónapja volt a szeptember az ingatlanpiacon.
Egyértelmű, hogy nem lehet devizában a devizahiteleket végtörleszteni, bár egyes bankok a végtörlesztéshez szükséges forrást nem forintból, hanem devizából szeretnék biztosítani - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke szombaton Pécsett.
Csütörtöktől él a végtörlesztés lehetősége, ami feszített tempót diktálhat bankoknak és adósoknak egyaránt, az utóbbiaknak ráadásul heteken belül több millió forintot is elő kell teremteniük. Az [origo] összegyűjtötte a legfontosabb pénzlelőhelyeket, és minden praktikus információt, ami a gyors ügyintézéshez, illetve a hosszabb távú kockázatok mérlegeléséhez elengedhetetlen. Budapest, 2011. szeptember 29., csütörtök (MTI) – A legsúlyosabb gondot továbbra is a lakossági devizahitelek jelentik a pénzügyi fogyasztóvédelemben; a lakossági hitelezés árazása továbbra sem átlátható, a referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású lakossági hiteltermékek elterjedésével azonban csökkenhet az ügyfelek kiszolgáltatottsága és kockázata a felügyelet fogyasztóvédelmi kockázati jelentése szerint. Csak részleges megoldást jelent a magyar devizahiteleseknek az, hogy a svájci jegybank bejelentette, gátat szab a frank erősödésének. Tartós megkönnyebbülést az európai adósságválság megoldása hozhatna, addig viszont az [origo]-nak nyilatkozó elemzők prognózisa szerint legfeljebb arra számíthatnak az adósok, hogy 220-230 forintos frankárfolyamon törleszthetnek. Mostantól már nem csak a frank árát, hanem az euróét is érdemes lesz figyelniük.
Budapest, 2011. szeptember 7., szerda (MTI) - Már hétfőn dönthet az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítéséről szóló törvény módosításáról.
Hajdú-Bihar - Az elöregedő kistelepüléseken szívesen látnák a tisztességes életet élő devizahiteleseket.
 Budapest (MTI) - A kormányzati kommunikációs államtitkárság tájékoztatása szerint 576 ezer háztartásnak van lakáscélú jelzáloghitele, és minden ötödik magyart érinti a lakáshitelezés. Az érintett háztartások közel felének, 287 ezer családnak deviza-, 289 ezer családnak pedig forintalapú lakáshitele van.
 Budapest (MTI) - A Fészekrakó hitel nem minősül fizetéskönnyítő programnak, aki tehát megfelel a devizahitelesek megsegítésére hozott, az árfolyamgátról szóló törvény többi feltételének is, élhet az árfolyamrögzítés lehetőségével - derül ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság állásfoglalásából.
 Budapest (MTI) - A kormány szerint minden jogszabály rendelkezésre áll ahhoz, hogy augusztus 12-én életbe lépjen az árfolyamrögzítés.
Debrecen - A svájci frank eszeveszett száguldása miatt egyre nagyobb a bizonytalanság a devizahitelesek körében. Egyre többen teszik fel a kérdést,hogy érdemes-e élniük a jövő héten életbe lépő lehetőséggel, amikor hozzáférhetővé válik az árfolyam rögzítés igénylése. Kósa Lajos csütörtöki bejelentése az államcsőd közeli helyzetről jelentős forintgyengülést okozott. Hangsúlyozottan durva számítással élve a nyilatkozat mintegy 70 ezer devizahitel törlesztőjénél eredményezhetett hitelenként több mint ezer forintos részletemelkedést. Akiknek ma, pénteken vonja a bank az esedékes részletet, összesen 85 millió forintot bukhattak. 
Vajon hány szerencsétlen családra dől rá pillanatokon belül a devizahitelből felépített kártyavár?
|
| árfolyam, árfolyamgát, árfolyamrgzítés, bank, bankok, Báránd, Budapest Bank, CIB, ertse, Euro, falu, gazdaság, gond, hitelközösség, hitelszerződés, ingatlan eladók, jelzálog, K&H, Kósa Lajos, Magyarhomorog, Magyarország, munkahely, Nemzeti Eszközkezelő Társaság, nyilatkozat, Orbán-kormány, OTP, OTP Bank, pánikhangulat, parlament, pénzügy, pénzügyi válság, per, PSZÁF, Raiffeisen, svájci frank, törlesztés, unicredit, végtörlesztés Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |