 Körösszegapáti – Hat református fiatal, Bethlendy Dániel, Gerner László, Gyöngyi Dóra, Szabó Szabina, Szilágyi Enikő és Tokai Dóra döntöttek úgy Körösszegapátiban, hogy Isten és a gyülekezet előtt vallást tesznek hitükről és konfirmációi vizsgát tesznek.
A két fiú a lakásban hosszabbítókat, fémhulladékként pénzzé tehető tárgyakat készített össze egy zsákban, de azt nem tudták ellopni, mert a tulajdonos hazaérkezet...
|
|
 |
A HPV-vírusok által előidézett súlyos betegségek veszélyeztetik a fiatalokat. Nézze meg hogyan védekezhet!
|
|
 |
 |
|
Nem vagyok egyededül azzal az emlékképpel, amikor 18 évesen a felvételi papírok leadási ideje előtti hetekben kétségbeesve böngésztem a vaskos tájékoztatót. A szakokat egymás után vizsgálva próbáltam eldönteni, hogy mi is legyek ha nagy leszek...
|
A két tizenöt éves fiúnak a diszkóüzemeltetéshez szükséges – 40 ezer forint értékű – műszaki cikkekre nem volt elég pénze, ezért rabolni kezdtek. Elsőként késsel megfenyegettek egy pénztárosnőt. Húszezer forintot zsákmányoltak. 
© Illusztráció: nappali nyugalom a Piac utcán
A férfi a utcán haladt a Nagytemplom felől a Városháza irányába a páros oldalon hajnali fél négykor, amikor hangos szóváltásba keveredett a Városháza villamosmegállóban várakozó 3 fős társaság egyik tagjával. Az általa csak látásból ismert fiatalok beültették az autójukba, elvitték a csónakázó tó közelébe, ott levetkőztették, bántalmazták.
|
| betörés, bűncselekmény, diákok, disco, Egészség, erőszak, fertőzés, HPV, konfirmáció, Konyár, Körösszegapáti, lopás, rablás, református, sex, templom, Továbbtanulás, villamosmegálló, vizsga Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |