
Egy ember a helyszínen életét vesztette abban a balesetben, amely kedden késő éjszaka történt a Hosszúpályi és Pocsaj közötti úton, ahol egy autó a fának csapódott. 
Árokba borult egy kukoricaszállító kamion szerda délután Debrecen közelében, a Hosszúpályi úton. A sofőrt a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. 
Egy sérültje lett annak a balesetnek, amely csütörtökön délelőtt történt Debrecenben, a Böszörményi út és az Akadémia utca kereszteződésében, ahol két autó ütközött össze. 
Súlyos kézsérüléseket szenvedett az a robogós, aki egy személyautóval ütközött össze hétfőn kora este Hajdúsámsonban, az Árpád utcában. 
Az ütközés után a motoros az árokba borult és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. 
Mindkét csuklója eltört annak a motorosnak, aki egy személyautóval ütközött össze vasárnap este Hajdúsámsonban, a Petőfi Sándor és a Damjanich utcák kereszteződésében. 
Súlyos sérülések gyanújával szállították kórházba azt a motorost, aki egy személyautóval ütközött össze vasárnap reggel Debrecen határában, a 48-as út és a Kondoroskert utca kereszteződésénél. 
Kettészakadt az egyik jármű annak a balesetnek a helyszínén, amely vasárnap délelőtt történt a 47-es úton, Tépe és Berettyóújfalu között. 
Kórházba szállították annak a személyautónak a vezetőjét, amely egy román rendszámú kamion oldalának ütközött csütörtökön kora délután a 4-es főút, és az M35-ös autópálya lehajtójánál lévő kereszteződésben.
.jpg)
Kórházba kellett szállítani azt a motorost, aki egy személyautóval ütközött össze kedden délután Debrecenben, a Burgundia utcán. 
Csütörtökön délután hárm autó karambolozott a Füredi és a Csemete utcák sarkán. 
Mikrobusz és személyautó ütközött össze szerda este a 35-ös úton Józsa és Debrecen között. 
Teherautó ütközött menetrend szerint közlekedő Volán-autóbusznak szerda délután fél négy körül. A sofőr súlyosan megsérült, őt mentőhelikopter szállította kórházba. 
Kilencen sérültek meg hétfőn kora este az M35-ös autópálya felhajtójánál, ahol két személygépkocsi ütközött össze. 
A helyszínen elhunyt annak az autónak a vezetője, aki csütörtökön hajnalban ütközött össze frontálisan egy kamionnal, a 4-es főút Püspökladány és Karcag közötti szakaszán. .jpg)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a román hajléktalan férfit, akit egy személyautó ütött el szerdán délután Debrecenben 
Árokba borult egy személyautó, melynek során egy hat hetes csecsemő repült ki az autóból Debrecennél. 
Egy sérültet kellett a mentősöknek kórházba szállítani annak a balesetnek a helyszínéről, amely vasárnap este történt a 35-ös főúton, a Debrecen határában lévő benzinkútnál, ahol egy Citroen és egy Mercedes karambolozott. 
Kórházba szállították annak az autónak a vezetőjét, aki szerdán késő délután szenvedett baleset a 4-es főúton, Debrecen és Apafa között. 
Súlyos lábsérüléseket szenvedett az a motoros hölgy, akit egy személyautó ütött el kedden délután Debrecenben, a Méliusz téren. 
Kórházba kellett szállítani azt a motorost, aki egy személyautóval ütközött össze kedden reggel Debrecenben, a Hadházi út és a Szigligeti utca kereszteződésében.
 |
|
Információink szerint a Fiat vezetője a parkolóból akart elindulni, mikor a szemből közlekedő – éppen előzésben lévő – Skodával összecsattant.
|

Tizenegy sérültje lett annak a balesetnek, amely pénteken délben történt 42-es úton Püspökladány belterületén, ahol egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a motorost, aki egy személyautóval ütközött össze csütörtökön reggel a 4-es főút, hajdúszováti leágazásánál. Szerda délutánig nem sikerült azonosítani azt a fiatal nőt, akit kedden délután gázolt halálra egy személyautó a 4-es főúton a hajdúvidi leágazásnál.
|
| 35-ös út, 4-es út, 42-es út, 47-es út, 48-as út, 8 sérült, 9 sérült, autó, azonosítás, baleset, benzinkút, buszbaleset, csecsemő, Debrecen, elsőbbség adás elmulasztása, erdő, gázolás, Hajdúsámson, hajléktalan, haláleset, Halálos baleset, Hosszúpályi, ittas vezetés, kamion, Karambol, könnyű sérült, közlekedés, M35, mikrobusz, motor, motoros, motoros baleset, Pocsaj, sérültek, súlyos sérült, súlyos sérültek, szabálytalan közlekedés, személyautó, tragédia, tűzeset, villamosbaleset, zebrán Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |