2012. május 25. Péntek, Orbán.
 
Tizenötévesek lettek2011-12-30 16:34:30

 

Tizenöt éves lett a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar. Születésnapjukat a hagyományos karácsonyi koncerten tartották december 23-án a Faluházban. Köszönetet mondtak mindazoknak, akik az elmúlt évek során szakmailag, vagy más módon támogatták őket. A rendezvényen olyan szólisták, illetve formációk is felléptek, akik egykor Csökmőn kezdték zenei pályafutásukat, valamint a Gál István által vezetett Tücsökzenekar, majd a Döge Csaba karnagy irányításával működő jubiláló zenekar adott koncertet a zsúfolásig telt nézőtér előtt. Átadták az Év zenésze díjat is, amit idén Kiss Katalin kapott, majd a Dr. Perezné Szabó Ibolya emlékére alapított díjat vehette át Zsila Gergő, akit a legszorgalmasabb zenésznek ítélt 2011-ben a szakmai bizottság.

  A december mindig a koncertek hónapja a csökmői Faluházban, hiszen a művészeti iskola zene tanszakos tanulói ilyenkor Mikulás koncerteken mutatják be az eddig tanultakat szüleiknek, rokonaiknak, és minden érdeklődőnek.

Immár 4 éve folyamatosan a csúcson van a fiatalokból álló böszörményi együttes.

Ingyenes koncertet ad az Adagio együttes július 15-én Berettyóújfaluban, a Szent István téren.

A 2002. szeptemberében a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának diákjaiból alakult rézfúvós együttes, csütörtökön este 19 órától ad koncertet Hajdúszoboszlón, a Hősök terén.

2010. július 3-án, a Sárrét Fejlesztéséért Kistérségi Egyesület szervezésében Varga B. Tamás, élő koncertet ad, Bárándon a Piaccsarnok udvarán, a Betyár Vendéglő mögött.

Maskarában fújtak2010-03-01 14:09:54
Maskarába bújt zenésznövendékek léptek színpadra február 26-án délután a csökmői Faluházban, nevetést és derűt csalva a közönség arcára.

Félévi vizsgakoncertet tartanak ma délután Füzesgyarmaton, a csökmői  Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola kihelyezett zenetagozatának növendékei.

Félévi vizsgakoncert2010-01-29 11:25:26

A csökmői művészeti iskolában már hagyomány, hogy minden félévkor, és év végén is vizsgakoncertet adnak a zene tagozatos tanulók.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!