Bár a várakozások inkább már optimista előjelűek, a piacot egyelőre bénító kereslet-kínálati feszültség oldódását idénre még nem várják az OTP Jelzálogbank szakemberei. A forgalom és az árak pozitív elmozdulása jövőre indulhat meg. A lakóingatlan-piacot 2011-ben stagnálás jellemezte: a forgalom változatlan szinten maradt, míg a nominális átlagár szűk 2%-kal volt alacsonyabb a 2010-es értéknél, derül ki az OTP Jelzálogbank friss lakóingatlanokra vonatkozó értéktérképéből. Az ország térségeiben eltérő változások azonban nem minden települést érintettek, mivel az ország közel egyharmadában nem is volt lakáspiaci tranzakció.
Az első negyedévben a tavalyinál 22 százalékkal kevesebb, mindössze 2 444 lakás épült, ha a tendencia folytatódik az idén tízezernél is kevesebb lakás készül el Magyarországon, ez történelmi mélypont lesz a magyar lakásépítésben - közölte a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE).
Túl vagyunk a végtörlesztés okozta átmeneti fellendülésen, visszatér a piac a régi kerékvágásba. Hosszú vergődés után újra megélénkülhet az újlakáspiac, és a szűk kínálat miatt verseny indulhat az ingatlanokért.  Az állami ösztönzők lendületet adnak a 2006 óta pangó újlakáspiacnak - derül ki az OTP Ingatlanpont elemzésében.
Továbbra is magas tranzakciószámot produkál a hazai lakáspiac, annak ellenére, hogy két hónapja lezárult a végtörlesztési időszak. A Duna House szokásos, havi becslése alapján 2012 márciusában, országos szinten 8205 ingatlan adásvétel zajlott. Áfacsökkentés élénkíthetné az újlakáspiacot a Cordia Zrt. szerint, a mostani 27%-os áfával a tavalyi forgalomhoz hasonló várható a fővárosi újépítésű lakáspiacon. 2012-ben a lakásárak stagnálása várható, az árak év eleji növekedését a végtörlesztés fogta vissza. Állami szerepvállalás nélkül marad a gödörben a lakáspiac. Az Otthonteremtési Tanácsadó Testület azt javasolja a nemzetgazdasági miniszternek, hogy használt lakásra ismét járjon fél-szocpol támogatás, az állami kamattámogatás ne 3, hanem 4-5 százalék legyen, illetve az energetikai felújításokhoz 20-50 milliárd forinttal járuljon hozzá az állam - mondta Gergely Károly, a testület vezetője és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója, a pénteken nyíló Fundamenta Lakásvásárt megelőző sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Az idén még nem javulnak érdemben a lakáspiaci tendenciák, de az Otthon Centrum (OC) szerint jövőre megindulhat a lendület a lakáspiacon. Bár 2012 januárjában a tavalyi havi átlag kétszeresére ugrott az forgalom - köszönhetően a megélénkült befektetői célú vásárlásnak -, ugyanakkor az elmúlt hetekben tapasztalt hideg időjhárás egy időre az ingatlanpiacot is befagyasztotta - áll a Duna House legfrissebb sajtóközleményében.Totális a pangás az új építésű lakások piacán, a fejlesztések újraindulását a finanszírozás hiánya mellett az átláthatatlanná vált szabályozás is gátolja. Megvalósítható lakáspolitikai koncepciónak pedig semmi nyoma. Ha egy budapesti fiatal pár két gyermeket vállal, és 60-75 négyzetméter közötti új lakást vásárol, az új szocpolszabály szerint januártól 800 ezer forint vissza nem térítendő támogatásra lesz jogosult.  Budapest, 2011. október 12., szerda (MTI) – A kormány szerdán az otthonteremtési program elindításához szükséges intézkedések között döntött a bérlakáspiac fejlesztését és a lakáspiac biztonságának megteremtését szolgáló intézkedésekről is – derül ki a Magyar Közlönyben szerdán közzétett határozatból.
Az üzleti ingatlanok szegmensében javult a helyzet, a lakáspiacon viszont nőtt a borúlátás a második negyed évben a GKI felmérése szerint. Az utóbbi hetek válságjelei vélhetően további visszaeséshez vezetnek majd.
|
| áfacsökkentés, állami támogatás, bérlakáspiac, címkefelhő, Cordia, család, fellendülés, FHB Lakásindex, GKI, helyreáll, helyreállítás, Ingatlan, ingatlanok, Ingatlanpiac, javulú kép, lakás, lakásár, lakások, megélénkülés, nepperek, OTP, OTP ingatlanpont, otthon, Otthon Centrum, otthonteremtési program, statisztika, szocpol, támogatás növelése, teljesítmény, végtörlesztés Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |