2012. május 25. Péntek, Orbán.
 

A rendőrségi munka ismét sikerre vezetett! Több hetes nyomozói munka eredményeként sikerült nyomára bukkanni illetve elfogni a trükkös utcai tolvajt.

A berettyohir.hu szerkesztősége nem hivatalos forrásból értesült arról a sajnálatos tényről, hogy az elmúlt 2 hétben éjszakánként tipikus zártöréses módszerrel jutottak be elkövetők néhány lakásba, ahonnan jellemzően készpénzt, műszaki cikkeket tulajdonítottak el. A rendőrség munkatársaitól annyit sikerült megtudnunk, hogy nyomozás folyik az ügyben, a hivatalos tájékoztatást csak későbbre ígérték. Addig is szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét: fokozottan vigyázzanak értékeikre!

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság 2011. október 03-án eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, egy tegnap a nyomozók által elfogott 28 éves helyi férfi ellen, aki hétfő hajnalban a Berettyóújfalu, Dózsa György utca 50/A szám alatti lakóház előtt parkoló személygépkocsi tetőablakát felfeszítette, a gépkocsiba beült, majd onnan eltulajdonított 1 darab fényképezőgépet.


Komádi, Debrecen - A fogyatékosok egykori otthonát Komádiban nem éri meg őriztetni a megyei önkormányzatnak

Vasárnap a hajnali órákban állampolgári bejelentés alapján került elfogásra az a berettyóújfalui fiatalember, aki egy belvárosi telephelyről kísérelt meg eltulajdonítani szerszámgépeket, valamint egy a telephelyen parkoló kis tehergépkocsit.

Hencida - A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt két személyt vett őrizetbe tegnap.

 

 

Biharkeresztes - A harmincas éveikben járó férfiak ellen több büntetőeljárás folyik.

Nem maradnak következmények nélkül a gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmények. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Derecskei Rendőrőrsének elmúlt napokban tett  gyermekvédelmi intézkedései...

Betörtek egy berettyóújfalui raktárépületbe 2010. október elején. A bűncselekmény gyanúsítottját tegnap vették őrizetbe a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyomozói.

A rendőrség a lopás áldozatait szintén igyekszik felkutatni.

Vasárnap Miskolcról elmentünk fürödni a hajdúszoboszlói Hungarospa-ba. Minden szép és jó volt, majd délután 4 órakor bementünk az aqua-parkba 5 óra 15 perc körül visszamentünk a sátorhoz. Ekkor vettük észre hogy eltűnt mindenünk. Telefonok, pénz, autókulcs iratok -írja olvasónk.

Nézze meg Hajdú-Bihar 5 legfrisseb rendőrségi hírét!

Füstszagra ébredtek a napokban egy derecskei családi ház lakói; mint kiderült, tolvaj járt a házukban.

A két fiú a lakásban hosszabbítókat, fémhulladékként pénzzé tehető tárgyakat készített össze egy zsákban, de azt nem tudták ellopni, mert a tulajdonos hazaérkezet...
Vagy ötven embert vert át2010-04-19 11:58:49

Hajdú Attilát legutóbb 2010. február 15-én fogtuk el, amikor Debrecenben, a Kálvin tér egyik oktatási intézményének irodájában értékek után kutatott.

Polgárőri közreműködéssel sikerült elfogni egy betörés elkövetőit tegnap este Körösszakálban.

A két tizenöt éves fiúnak a diszkóüzemeltetéshez szükséges – 40 ezer forint értékű – műszaki cikkekre nem volt elég pénze, ezért rabolni kezdtek. Elsőként késsel megfenyegettek egy pénztárosnőt. Húszezer forintot zsákmányoltak.

Illatszerüzletből lopott egy rendőr a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszoboszlón. Az eset még január 12-én történt. A rendőr nem volt szolgálatban.

Ha valakinek ellopták néhány tyúkját, vagy mondjuk a fészerből a fűnyíróját, akkor a gazda hiába rohangált fűhöz-fához, szinte esélye sem volt, hogy visszakapja egykori javait. Mostantól...

Az egyik ott vásárló nő oldalának egy fegyvernek látszó tárgyat szorítva az eladó nőtől a bevételt követelte...

Trükköznek a zsebesek2009-12-11 09:48:48

Szinte naponta fognak zsebtolvajt a rendőrök. Decemberben a rendőrök is jobban figyelnek a tolvajokra. Ismerősként üdvözölnek a zsúfolt karácsonyi vásárban ...

A november 18-ai támadással is azt a 36 éves kisújszállási férfit gyanúsítják, aki hétfő délelőtt élesre töltött, duplacsövű vadászpuskával rabolt 80 ezer forintot a mikepércsi Hajdú Takarékszövetkezetből

A gépkocsikból mindent vittek, a bontott keksztől a vödör szőlőn át, a rádiósmagnóig.

Egy 59 éves férfi egy Petőfi téri büfében italozott két másik férfival július 8-

án.

« 1. oldal »  Következő »
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!