2012. május 25. Péntek, Orbán.
 


Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) – A magánnyugdíjpénztárak – a korábbi negyedévekhez hasonlóan – többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is, az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma gyorsuló ütemben, 100 ezer fő alá csökkent, miközben az egészségpénztáraké nő, s átlépte az 1 millió főt – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adataiból.

Összesen 3811 fogyasztói beadvány érkezett a harmadik negyedévben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF), az előző negyedévi mintegy két és félszerese, az előző év azonos időszakában regisztráltnál pedig 63,6 százalékkal több – ismerteti a Világgazdaság csütörtöki számában.

Budapest (MTI) - A 18 magánnyugdíjpénztár 5,092 millárd forint működési veszteséggel zárta az első félévet, ami több mint kétszerese a tavalyi egész évinek (2,382 milliárd forint) és mintegy nyolcszorosa a tavalyi első félévinek (643 millió forint) - derül ki a felügyeleti adatokból. Június végén a kasszáknak 100.625 tagjuk volt, a pénztári portfólió piaci értéke pedig 244,299 milliárd forintot tett ki.

 

Tagdíjkiegészítéssel együtt 5,6 millió forint a legnagyobb összeg, amit a magánnyugdjípénztárakból kilépett tag kap. A Napi Gazdaság felmérése szerint hatalmas az eltérés az egyes kasszák reálhozam-kifizetései között.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!