Berettyóújfalu - A berettyóújfalui rendőrök a tegnapi napon egy 19 éves és egy 22 éves berettyóújfalui férfit vettek őrizetbe és indítványozták az előzetes letartóztatásukat. Magyar rendőrök mellett román egyenruhásokkal is találkozhattunk a határ mentén. 
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Komádi Rendőrsének járőrei a napokban elfogták azt a helyi férfit, aki az éjszakai órákban a Polgármesteri Hivatal udvaráról kábelt próbált meg ellopni. 
Idős asszonyt bántalmazott és rabolt ki kedden délután két hencidai fiú, akik már rács mögött vannak. Két algír határsértőt fogtak el kedden délelőtt a megyei rendőr-főkapitányság Bihar Bevetési Osztályának és a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltéségének munkatársai – tudatta Vezendi Jánosné, sajtószóvivő. Immár harmadik alkalommal magyarul is jól beszélő román rendőrök látnak el szolgálatot a város és a gyógyfürdő területén, hogy a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársaival közösen szavatolják a nyári idegenforgalmi szezonban legnagyobb számban idelátogató román polgárok biztonságát. Elfogták Budapesten azt a férfit, akit egy biharkeresztesi idős asszony meggyilkolásával gyanúsít a rendőrség - értesült a Független Hírügynökség pénteken. 
Szeretné tudni mikor és hol számíthat sebességmérésre Hajdú-Bihar megyében? Olvasson tovább, vezessen elővigyázatosan. Tovább folytatják az éjszakai portyázásokat a berettyóújfalui rendőrök, teszik ezt gyalogosan, autóval és kerékpáron is. 
Füstszagra ébredtek a napokban egy derecskei családi ház lakói; mint kiderült, tolvaj járt a házukban. Illatszerüzletből lopott egy rendőr a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszoboszlón. Az eset még január 12-én történt. A rendőr nem volt szolgálatban.
Akcióban a rendőrség ma délután. Figyelik az elsőbbségadást, átvizsgálják a csomagteret, az utasokat...Mit még? Olvassa el!
|
|
 |
|
| Algír, Ártánd, autó, baleset, bemászik, Berettyóújfalu, betörők, Biharkeresztes, Budapest, cigaretta, cigi, Derecske, drog, elfogás, eljárás, Ellenőrzések, felfeszít, fülbevaló, gyanúsított, gyilkosság, gyorshajtás, Hajdúszoboszló, határsértő, Hencida, illatszerbolt, kábítószer, karácsony, komádi, közlekedés, lopás, nő, örizet, Pocsaj, rablők, rendőrség, román, sebesség, tolvaj, traffipax Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |