2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A Vodafone Magyarország partnereivel, az OTP Bankkal és a MasterCarddal közösen elindította mobiltárca alkalmazását – jelentette be a társaság szerdán.

Az utóbbi napokban nõtt az ügyfélérdeklõdés a Raiffeisennél – közölte a pénzintézet szerdán az MTI kérdésére, kiemelve, hogy elsõsorban értelmezési kérésekkel fordulnak hozzájuk az ügyfelek, hiszen a jogszabályi mintának megfelelõen nagyon komplexek a kiküldött értesítõ levelek.

A nagyáruházakban alkalmazott kereskedelmi dolgozók elégedettek a vasárnapi pihenõnap bevezetésével, mivel a korábbinál több idõt töltenek a családjukkal és bõvültek a pihenési lehetõségeik – írta a Napi Gazdaság szerdai számában.

A devizahiteles elszámolási és forintosítási tájékoztató leveleket hat pénzintézet 110 ezer ügyfele kapja meg az általános határidõnél késõbb, de még májusban, illetve június elején – mondta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivõhelyettese az M1 aktuális csatornán kedden.

Összességében nem tartották megoldhatatlannak, de könnyûnek sem nevezték az idei matematika érettségi írásbeli feladatokat az MTI-nek kedden, a vizsga napján nyilatkozó intézményvezetõk és szaktanárok.

Városokra vonatkozó vadgazdasági modell kialakítását javasolja egy új tanulmány, amely a Pilisi Parkerdõ Zrt. megbízásából a lakott területeken egyre gyakrabban észlelt vaddisznók viselkedését vizsgálta – áll a szervezet MTI-hez eljutatott közleményében.

Csúcson az idegenellenesek aránya Magyarországon – állapította meg a Tárki az 1992 óta végzett kutatásának 2015 áprilisi adatai alapján.

Huszonegy településen kezdõdnek hétfõn programok az európai ifjúsági hét keretében Magyarországon, a rendezvények középpontjában a fiatalok aktív társadalmi és munkaerõ-piaci részvétele áll.

Május elsõ napjaiban ismét többfelé várható esõ, zápor, néhol zivatar is, emellett többfelé a szél is megerõsödik. Ezzel együtt viszont napközben sok helyen 20 Celsius-foknál is melegebb lesz majd a hosszú hétvégén – derül ki a meteorológiai szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú elõrejelzésébõl.

A K&H Bank a devizaalapú hitelek esetében június 15-ig köteles elszámolni ügyfeleivel, és addig kell kipostáznia számukra az elszámolásról és forintosításról szóló levelet, mivel a magyar állammal szemben indított polgári peres eljárása felülvizsgálati eljárással fejezõdött be – közölte a hitelintézet az MTI-vel.

Az új szabályok szerint tarthatnak nyitva az üzletek az ünnepi hétvégén – hívta fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) csütörtöki közleményében.

Az idén márciusban a háztartások hitelállománya 680,4 milliárd forinttal csökkent a szezonális igazítás nélküli adatok szerint; a mérséklõdés a devizahitelek 3437,7 milliárd forintos csökkenésébõl, valamint a forinthitelek 2757,3 milliárd forintos növekedésébõl adódik – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön megjelent adatokból.

A felnõtt magyar lakosság 89 százaléka elégedett az egészségi állapotával vagy legalábbis kielégítõnek tartja azt, csaknem kétharmada jónak vagy nagyon jónak tekinti, az egészségügyi ellátásokkal pedig a túlnyomó többség elégedett – ismertette Boros Julianna, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársa felmérésük eredményét csütörtökön Budapesten.

Meghosszabbította május 30-ig a gépvásárlási határidõt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az Otthon melege program háztartási nagygép-csere alprogramjában – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

A hosszú hétvége és a közelgõ május elseje miatt egyes középiskolákban már ma délután elballagnak a diákok. Az írásbeli érettségik hétfõn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizsgákkal kezdõdnek.

Ma lejár az elszámolási és forintosítási tájékoztatók kiküldésének határideje, a posta keddi közlése szerint csaknem 700 ezer devizahiteles levelet már átvettek az ügyfelek.

Kíváncsi rá, hogy az ország mely részeibõl keresnek a legtöbben társat az internet segítségével? Azt gondolja, hogy mindez összefügg azzal, hogy adott megyében egyébként milyen az internet használat elterjedtsége? Csak részben.

Magyarország nem hagyományos típusú földgáz- és kõolajvagyona lényegesen nagyobb, mint a hagyományos, mégsem érdemes amerikai jellegû palagáz-forradalomban reménykedni.

Folyamatosan bõvül a diákigazolvánnyal kedvezményes vásárlást kínáló üzletek köre, az okostelefonokon pedig mostantól egy továbbfejlesztett keresõ is segít az elfogadóhelyek megtalálásában – közölte a Diákkedvezmény Nonprofit Kft. az MTI-vel.

Eddig 20 ezer önkéntes regisztrált az idei TeSzedd! országos szemétgyûjtési akcióra, a szervezõk 312 találkozási pontot hagytak jóvá.

A Magyar Posta csekkbefizetõ automatáin keresztül február elejétõl több mint 43 000 csekket fizettek be az ügyfelek, több mint 460 millió forint értékben – közölte a Magyar Posta pénteken az MTI-vel.

Várhatóan emelkedni fog, helyenként elérheti a tüneteket okozó szintet is a nyírfa virágporának koncentrációja a levegõben hétvégén, illetve a jövõ hét elsõ felében – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken a Facebook-oldalán.

Április 7-re halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Fõvárosi Ítélõtábla a CIB Lízing Zrt. perében szerdán, amelyet a pénzintézet indított a forinthitel szerzõdéseinek tisztességességével kapcsolatban a magyar állam ellen.

A fõvárosban a Debreceni Új Fotómûhely tizenkét tagja.

Május végéig még közel 3,2 milliárd forintot kell elköltenie mintegy 864 ezer SZÉP-kártya birtokosnak, ha nem akarja elveszíteni a munkáltatójától 2013-ban kapott összeget.

« Előző « 2. oldal »  ... 9 Következő »