2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A hazai kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit a következõ egy évben. A legnépszerûbb juttatási forma továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ. Régiós szinten figyelemre méltó különbségek vannak, leginkább a Dél-Dunántúlon dolgozók számíthatnak cafeteriára – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

A kedvezõtlen változások ellenére csak 2,3 százalékkal csökkentek az önkéntes nyugdíjpénztárakba befizetett munkáltatói hozzájárulások összege az elsõ negyedévében. A hozamok jók, a tagok ragaszkodnak a hosszú távú megtakarításukhoz, amelyet a saját jövedelmükbõl is gyarapítanak.

A vissza nem térítendõ lakáscélú hiteltámogatás és a SZÉP-kártya lehetnek az idei év meghatározó cafeteria-elemei, az OTP Bank kutatása szerint minden harmadik magyar munkavállalót érinthet a lakáscélú támogatás - mondta Kovács Antal, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Több mint 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria, vagyis az, hogy a cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását - hívja fel a figyelmet keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A foglalkoztatók egy része továbbra is meglehetõsen tart az új támogatástól.

Döntött az Országgyûlés: mégsem változik a cafeteria adóterhe 2015-ben. A juttatás felsõ határa viszont alacsonyabb lesz: 450 ezer forintra csökken, és a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd. A szakszervezetek örülnek a döntésnek.

Nem változik jövõre a cafeteria adóterhe - emelte ki az adótörvény-javaslathoz benyújtott módosítások közül Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje hétfõi sajtótájékoztatóján.

A béren kívüli juttatásokról a jövõ héten szavaznak a parlamentben. A tervezethez több módosító javaslat is érkezett. A szakértõk szerint jövõre a lakáscélú támogatás nagy kedvenc lesz a munkavállalók körében, hiszen adómentesen kapható.

Visszaszorulhatnak a dolgozók és munkáltatók széles körét érintõ adómentes utalványok és szigorúbb NAV ellenõrzésekre lehet számítani ezen juttatási forma kapcsán – értékeli a helyzetet Vizer József, az RSM DTM adómenedzsere blogbejegyzésében.

A munkahelyi cafeteria-rendszer könnyen befogadhatja a lakáshitel törlesztési támogatás juttatási formát, ha van rá igény. Az új cafeteria-elemet akár év közben is be lehet építeni a juttatások közé.

Napokon belül igényelhetõ a lakáshitelre fordítható, adómentes cafeteria. Értéke legfeljebb öt millió forint lehet majd, és csak méltányolható lakásigény esetén lesz adható, luxuslakásra nem.

A munkáltatók az idén adómentesen fizethetik dolgozójuk akár teljes havi törlesztõrészletét. Fokozatosan kiderül, hogyan és mikor tehetõ ez. Rövidesen egy közös NAV és NGM állásfoglalás segítheti az eligazodást.

A következõ napokban már véglegesíteni kell, ki mit is kér béren kívüli juttatásként. Úgy tûnik azonban, a munkáltatói tájékoztatókat érdemes gyanakodva kezelni. Néhány elemet ugyanis helyenként erõsen félrevezetõ módon ismertetnek.

Jövõre a cafeteria-rendszer csak néhány apró részletében módosul, az Erzsébet-családon belül pedig jön a külön sport- és kultúrautalvány. Az elfogadóhelyek megtalálását, az utalványok vonalkódjának ellenõrzését egy okostelefonos alkalmazás segíti.

Az új adócsomag kizárja azokat az utalványokat a kedvezõ adózási körbõl, amelyek visszaválthatóak, készpénzzé alakíthatóak. A jövõben a lakáscélú hitel törlesztését is támogathatja a munkáltató. Többet is megéri pénztárba tenni.

 

Bõvül a Széchenyi-pihenõkártya zsebeinek felhasználási köre.

Meglepõ fordulat: arányaiban nem olyan sokkal kevesebb cafeteriát adtak a cégek az idén, mint amennyivel nõtt az adóterhelés. Sõt, a tavalyinál kevesebben döntöttek a juttatás megszüntetése mellett. De összességében így is mínuszos az egyenleg.

 

Adótanácsadó: az idén is vannak adómentes cafeteria juttatások
Budapest, 2013. február 6., szerda (MTI) – A béren kívüli juttatások költsége ugyan emelkedett az idén, és általánosságban elmondható, hogy a szabályozás mind a munkavállalók, mind a munkaadók hátrányára változott, azonban van néhány cafeteria elem, amely adómentesen adható – hívja fel a figyelmet a MAZARS adótanácsadó cég szerdai közleményében.

 

További tízezer elfogadóhelyet szeretne bevonni február közepéig az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyi hálózatába a Nemzeti Üdülési Szolgálat - írja a Világgazdaság.

További tízezer elfogadóhelyet szeretne bevonni február közepéig az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyi hálózatába a Nemzeti Üdülési Szolgálat - írja a Világgazdaság.

Az iskolakezdés gyermekenként akár 50 ezer forintot is meghaladó terhét az idén is csökkenteni lehet a munkáltatótól kapott iskolakezdési támogatással. Jövõre azonban több változás is lesz. Az RSM DTM adótanácsadó és pénzügyi szolgáltató blogja összegyûjtötte a legfontosabb tudnivalókat.

« 1. oldal »