Jókedvűen, humorérzékét is megcsillantva fogadta az önkormányzat köszöntését Váradi Imréné, aki április 17-én ünnepelte 100. születésnapját.
Az idén szeptembertől induló "Faluház mindenkinek!" című programsorozat első rendezvénye zajlott a csökmői Faluházban szeptember 16-án délután. Nyáron, a templom felújítását végző munkások időkapszulákat találtak a templom gombjában, amit 84 évvel ezelőtt helyeztek oda falubeli emberek. A régi pénzeket, iratokat, leveleket, újságokat az önkormányzat archiválta, majd július 19-én ünnepélyesen visszahelyezték, kiegészítve jelenkori adatokkal, újságokkal, fotókkal. Az időkapszulák felnyitásáról és visszahelyezéséről készült amatőr videofelvételt a Faluház munkatársai a színház terem mozivásznára vetítették ki a megjelent ötven főnyi közönségnek. A Nemzeti Ünnep alkalmából községi megemlékezés zajlott - több más településhez hasonlóan - Csökmőn is. A két világháborúban elhunytakra emlékeztek Csökmőn, illetve mindazokra, akik az idén távoztak az élők sorából. A községi halottak napi megemlékezés évek óta szokás a településen.
|
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |