Évindító táncgálát szervezett a csökmői Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola a Faluház mindenkinek! című rendezvénysorozat részeként január 20-án. Ez volt a nyolcadik év,amikor április elején grafikaversenyre várták a környező települések rajzolni tudó gyermekeit Csökmőre. Idén öt település képviseltette magát a Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola által meghirdetett rendezvényen. Lakossági információink szerint földrengést észleltek Szeghalmon és Csökmőn, július 30-án (pénteken) reggel fél öt tájban. 
Színvonalas, változatos műsort adott a Csökmői Fonó Hagyományőrző Népdalkör június 19-én este a szeghalmi Művelődési Házban. A befolyt összeget eszközökre, és technikai fejlesztésre fordítják majd. Címkék: Bihari hírek, Népzenei minősítő, országos, népzene, népdal, citeraegyüttes, Csökmő, Komádi, Hajdú-Bihar megye, Békés-megye, Szeghalom, zsűri | Szóljon hozzá! |
Arattak a hajdú-bihari népzenészek a Békés megyei Szeghalmon megrendezett 15. Országos/térségi Népzenei Minősítő Hangversenyen, november 14-én. A szakmai zsűri csupán négy Arany Páva Díjat adott ki, ebből kettőt csökmői csapat kapott, kettőt pedig olyan együttes, melynek a csökmői népzenészek szintén tagjai. Abasáron, a XV. Nemzetközi Katonadal és Bordalfesztiválon vett részt a szeghalmi Sárrét Népdalkör az elmúlt hétvégén.
|
| Abasár, Békés-megye, Bihari hírek, citera, citeraegyüttes, Csökmői Fonó Hagyományőrző Népdalkör, Faluház, fellépés, földrengés, Füzesgyarmat, grafikaverseny, Hajdú-Bihar megye, jótékonysági előadás, Kenyeres Csaba, komádi, népdal, népzene, Népzenei minősítő, országos, Sárréti Társastánc Klub, táncgála, Tildy Zoltán Alapfokú Művészeti Intézmény, Vésztő, zsűri Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |