2012. május 25. Péntek, Orbán.
 
Bozsik program Komádiban2011-11-15 09:52:55


Komádi – Igazi lelkesedéssel küzdöttek a győzelemért a napokban megrendezett Bozsik programban szereplő ifjúsági labdarúgó csapatok Komádiban.

Ez volt a nyolcadik év,amikor április elején grafikaversenyre várták a környező települések rajzolni tudó gyermekeit Csökmőre. Idén öt település képviseltette magát a Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola által meghirdetett rendezvényen.

Rendhagyó ének óra2011-01-21 15:52:18

Rendhagyó ének órán mutatkozott be a Csökmői Tücsökzenekar Komádiban január 21-én délelőtt. A cél, hogy kedvet csináljanak a komádi gyerekeknek a zene tanulásához.

A három kismalac2009-11-20 09:05:38

A három kismalac című mesét nézhették meg a csökmői, komádi és újirázi gyerekek november 19-én délután a csökmői Faluház színháztermében.

Arattak a hajdú-bihariak 2009-11-15 14:15:39

Arattak a hajdú-bihari népzenészek a Békés megyei Szeghalmon megrendezett 15. Országos/térségi Népzenei Minősítő Hangversenyen, november 14-én. A szakmai zsűri csupán négy Arany Páva Díjat adott ki, ebből kettőt csökmői csapat kapott, kettőt pedig olyan együttes, melynek a csökmői népzenészek szintén tagjai.

Új állatorvos tűnt fel Dél-Biharban az utóbbi időben. A gazdák még csak most ismerkednek a barátságos fiatalemberrel. Interjúnkban arra kértük, hogy mutatkozzon be az itt élőknek.
Már a kicsi gyerekek is ismerik a tűzoltókat, hiszen sok mesének, versnek kedvelt figurái ők. Aztán amikor beszélget az ember egy tűzoltóval, akkor kiderül, hogy milyen keveset tudunk róluk. Nem is sejtjük, hogy a nagy tűzoltásokon túl még milyen esetekhez kell rohanniuk, hogy ember vagy állat életet, esetleg értéket mentsenek. Nem gondolunk bele, hogy ők azok, akik a balesetben összeroncsolódott autókból kiszedik a beszorult holttesteket, vagy kiemelik a kútba ugrott öngyilkost, és még sorolhatnám. Épp ezért ültem le beszélgetni egy tűzoltóval, hogy megmutassam ennek a szép, önfeláldozó foglalkozásnak azt az oldalát, amiről csak azok tudnak igazán beszélni, akiknek erről szól az életük. Mint például a komádi származású, jelenleg Csökmőn élő Krucsó Róbert.

A mozgásért, a kikapcsolódásért állt össze az a kis csapat Csökmőn, akiket a komádi Pálfi Franciska tanít a showtánc elemeire.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!