Telt ház és vastaps kíséretében léptek színpadra Gál István zenetanár és tanítványai november 18-án a csökmői Faluházban. A Rocky Show című műsorukat a Faluház Mindenkinek! programsorozat részeként mutatták be a nagyérdeműnek. Újiráz alapításának 99.évfordulóját ünnepelték a kis település lakói 2011. október 8-án. A kétnapos rendezvény ünnepi szentmisével és emlékünnepséggel indult. Ha eljön az október vége, akkor mindenki tudja Csökmőn, hogy a Gondozási Központ megrendezi a sok programot tartalmazó egészségügyi hetet.  Többen voltak a XX. Sárkány-napon, mint Csökmő lakossága. A több mint kétezer ember között elszármazottak és más településekről érkezők is szép számmal akadtak augusztus 21-én.
Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg Csökmőn a hagyományőrző Sárkány-napot augusztus 21-én.
|
|
.jpg) |
Évek óta remek programokat kínál a gyerekeknek a nyári szünetre a csökmői Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola. Az idén úszótanfolyamra, napközistáborba és zenei táborba jelentkezhettek az érdeklődők.
 |
|
Programdús ünnepi hétvége volt Csökmőn. Koncert, kiállítások, ünnepi megemlékezés kínált kikapcsolódási, ünneplési lehetőséget az itt élőknek.
|
"Egészséget mindenkinek" címmel hirdette meg egy hétig tartó rendezvényét a csökmői Gondozási Központ. Október 13-tól október18-ig számtalan hasznos programot kínálnak nem csak az időseknek, de minden érdeklődőnek. Ez a rendezvény már több éves hagyománynak örvend, hiszen minden év őszén megrendezi az intézmény. " Aki hált már más asszonyával, azt felfalja a sárkány!" - tudják ezt jól a csökmőiek. A több, mint kétszáz évvel ezelőtt történt csúfos eset ma már Csökmő humoros sajátosságává vált. Amiért valamikor bicskát rántottak a "sárkányhúzóknak" csúfolt csökmőiek, azon ma már csak mosolyognak. Az évente megrendezett Sárkány-nap is ezt bizonyítja, és az a szatirikus táncjáték is, amit október 4-én a Nagyváradi Táncegyüttes mutat majd be a helyi faluház színpadán.
|
| Bihari hírek, búcsú, Egészség, falunap, fellépés, Gál István, Gondozási Központ, gyerekek, jubileum, kirakodóvásár, március 15, műsor, műsorok, nemzeti ünnep, Rocky Show, sárkány, Sárkány-nap, Szórakozás, táborozás, Újiráz, Zene Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |