2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Több, megyénkbeli kötõdésû, illetve tehetségtámogató munkájával Hajdú-Biharhoz is kötõdõ cég is részesült a „Genius Loci – Vállalatok és vállalkozók a tehetségekért” elnevezésû díjban, melyet szombaton adtak át a fõvárosban.

Elõbb felsorolták a jól ismert „mutyikat” és korrupciógyanús ügyleteket, majd megfogalmazták: most már közösen tenni kell valamit az Orbán-kormány leváltására! Így összegezhetõ a vasárnap délután megtartott korrupció ellenes demonstráció szónokainak mondanivalója.

A jövõ retrója ma van2015-04-18 10:13:36

Retró mindaz, ami a saját gyermekkoromra emlékeztet.

A debreceni repülõteret mûködtetõ Xanga cégcsoport az elmúlt években 7 milliárd forint saját és pályázati forrást fordított a légikikötõ fejlesztésére – közölte a város polgármestere csütörtökön.

Az régóta ismert, hogy a dohányzás a betegségek elõfordulásának esélyét ötszörösére növeli. Arra viszont csak nemrég jöttek rá a tudósok, hogy az inaktív életmód 4,8 százalékkal emeli a megbetegedések gyakoriságát – jelentette ki dr. Tóth Miklós, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke a csütörtökön kezdõdött 45. Mozgásbiológiai Konferencia elõtt.

A vámospércsi és a debreceni rendõrök is õrizetbe vettek egy-egy férfit lopás miatt.

A mangalica elõállítása több munkát igényel a termelésben, a minõség és az eredet igazolásában, a piacok építésében és a tudományos háttérben.

Tiltakozásul kedden felfüggesztették az ügyfélfogadást a debreceni Quaestor-irodában.

Egy házaspár, két színész, öt rendezõ, öt jelenet és öt divattervezõ egy ötjelenetes angol komédiában.

Allergiás reakciót, fulladást és mérgezést is okozhatnak.

A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában szépészeti, közgazdasági és ügyviteli szakmát tanuló diákok mérték össze tudásukat a pénteken megrendezett Telegdi Vándorkupa 2015 elnevezésû versenyen.

Az összes tavalyi közúti baleset 4 százalékában voltak motorosok érintettek.

Több mázsa vasat lopott el2015-04-05 08:42:11

A debreceni rendõrök elfogták azt a helyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint vasanyagot tulajdonított el egy ingatlan udvaráról.

Két debreceni oktatási intézményben is elõadást tartott a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Bûnmegelõzési Osztályának munkatársa az internethasználat veszélyeirõl.

Az államigazgatás irányítói azt ígérik, hogy hatékonyabb lesz a mûködés.

Gumit cserélni kevés2015-04-01 17:52:24

A gépkocsink évszaknak megfelelõ felkészítése nem csak a tél közeledtével fontos.

A debreceni büntetés-végrehajtási intézet telítettsége 147 és a közel 200 százalék között változik.

A Célzott kémiai és biológiai alapkutatások környezeti szennyezõk felszámolására címû, közel 900 millió forintos, uniós pályázat zárása kapcsán tartottak szakmai konferenciát az Agóra Tudományos Élményközpontban a napokban.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság munkatársa tájékoztatót tartott a debreceni polgárõröknek az idõsek védelme érdekében.

Sült finomságok illatával, kézmûves különlegességekkel, zenével és sok mosolygós arccal telt meg a Kossuth tér hétvégén a VI. Debreceni Mangalica Fesztiválon.

A kormány, a Magyar Nemzeti Bank és felügyeleti szervei végezzen olyan feltárásokat, amelyeket eddig nem.

A debreceni rendõrök egyeztetésre hívták a társszerveket a tanyákon élõk biztonsága érdekében.

A napsütéses órák száma mintegy másfélszerese volt az ilyenkor szokásosnak.

Tízrõl tizenkét évre súlyosbította L. Antal fegyházbüntetését a másodfokon eljáró Debreceni Ítélõtábla dr. Elek Balázs vezette tanácsa, folytatólagosan elkövetett erõszakos közösülés miatt.

Az elõre felosztott pénzforrások arányán csak az egyes prioritásokon belül lehet változtatni.

« Előző « 4. oldal » 10  ... 23 Következő »