2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

A Debreceni Egyetem kutatója azt vizsgálja, milyen mértékû szerepet játszik életünkben az internet.

A sérelemdíj volt az egyik központi témája az április 10-én, pénteken a Debreceni Egyetem Jogi Karán tartott konferenciának.

A fagyveszély nem múlt el2015-04-05 06:59:52

Legalább talajközeli fagyok eshetõségére mindenképpen érdemes felkészülni. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrátudományi Központjából.

Hat ország szakemberei foglalkoztak a mezõgazdasági erdészet problémáival a Debreceni Egyetem nemzetközi munkaülésén.

Erdészeket képeznének2015-04-02 09:30:37

Az erdészeti képzés fejlesztését célzó workshopot tartottak az egyetemen.

Tárlatvezetést tartanak a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Ausztria Gyûjtemény régi bécsi mûtermi fotográfiákat bemutató kiállításán, a Wiener Fotografien Walzeren március 24-én, kedden 10 és 14 óra között.

Mintegy ötszázan vettek részt a Klinikai Központ szakemberei által végzett egészségügyi vizsgálatokon március 19-21. között a Fórum bevásárlóközpontban.

A fogápolási világnaphoz kapcsolódóan szervezett programokat az egyetem Fogorvostudományi Kara óvodásoknak és fiatal felnõtteknek.

A végzõs hallgatók és mentoraik is hasznos tapasztalatokat szereztek a Gyermeknevelési és Felnõttképzési Kar szerdai rendezvényén.

Legalább 5-10 milliméterrel nõtt a talajok felsõ egy méteres rétegének vízhiánya.

A nõk fájdalmas betegsége2015-03-14 18:58:36

A hölgyek 6-10 százalékát érintõ endometriózis áll leggyakrabban a meddõség hátterében. A betegség nemzetközi napját március 13-án tartják.

Kevesebb esõ hullott…2015-03-14 18:06:11

Március elsõ hetében a talajmunkák szempontjából optimális körülmények voltak. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjából.

„Minden weboldalnak annyifélének kell lennie, ahány látogatója van.”

A miniszteri biztos azért dolgozik, hogy minél szélesebb körben induljanak duális képzések.

Lehullott csapadék tekintetében a sokéves átlag alatt maradt a térség. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjából.

Zákány Róza, az Anatómiai, Szövet-és Fejlõdéstani Intézet egyetemi docensének elõadásával folytatódik a Science Café.

A napfény a haszonállatokra is jótékony hatással van; ilyenkor jobban fejlõdnek. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjából.

A közelség varázsával szemlélhették helyi madárfajok egyedeit a diákok csütörtökön, amikor – immár harmadik alkalommal – nyilvános madárgyûrûzést rendezett a Debreceni Egyetem Hallgatói Környezetvédelmi Bizottsága.

Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte Kerpely Kálmán Szakkollégium hétfõn.

Nappal süt, éjjel fagy2015-02-20 11:01:33

Egyre nyugodtabb, alapvetõen száraz, de azért télies hõmérsékletû idõjárásban volt részünk. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjából.

Ha a kedvenc kekszünk eltûnik a boltból, valószínûleg túl egészségtelen volt...

A tanárképzés aktuális kérdései voltak napirenden azon a konferencián, amelyet hét felsõoktatási intézmény részvételével rendezett az egyetem.

Már csak öt napjuk van a felvételizõknek arra, hogy döntsenek: a Debreceni Egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat. A jelentkezési határidõ február 15-e.

Utolsó téli hónapunk a sokéves átlagnak megfelelõ, télies napokkal vette kezdetét.

A többségük tanulni jön2015-02-10 19:52:52

A hozzánk érkezõ idegen állampolgárok általában nem Magyarországon akarnak letelepedni.

« Előző « 2. oldal »  Következő »