2018. május 24. Csütörtök, Eszter.
 

Együttműködési megállapodást köt a Magyar Református Szeretetszolgálat a Hajdú-Bihar Megyei, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamarákkal, valamint a hozzájuk csatlakozó médiatámogatókkal: a Hajdú-Bihari Naplóval, a Kelet-Magyarországgal és a Debreceni Városi Televízióval.

A magyar és az amerikai kormány között sok területen kiváló az együttműködés, miközben vannak kihívások, amelyeket együtt kell megoldaniuk - jelezte az Egyesült Államok új magyarországi nagykövete az MTI-nek adott interjújában, hangsúlyozva: ő személy szerint minden téren hozzá szeretne járulni az amerikai-magyar kapcsolatok elmélyítéséhez.

A hajdú-bihari rendőrök külterületi ellenőrzéseket tartottak.

Közös agrárkutatás-fejlesztési és innovációs, valamint oktatási program elindítását szorgalmazza a Kínai Agrártudományi Akadémia a Debreceni Egyetemmel.

Hátrányos helyzetű tanulókat különböző arányban nevelő intézmények kapcsolatfelvételére 4,5 milliárd forintos programot indít a Emberi Erőforrások Minisztériuma, határon belüli és határon túli lehetőségekkel - jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár és Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Nyergesújfalun.

A gyermekvédelmi feladatok teljesítése számos szakterület szakembereinek széles körű együttműködését kívánja meg.


A Kenézy Gyula Kórház és a Gróf Tisza István Kórház vezetői október 3-án megállapodtak abban, hogy áttekintik a szakmai együttműködés lehetőségeit – mondta el Dr. Muraközi Zoltán főigazgató.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!