2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Az Origo újságírója elõtt törte be fejét egy szervezõ, így élesben is láthatta, hogy miképpen reagálnak egy rendkívüli eseményre a debreceni gólyatáborban. Ezzel is ellenõrizte a fõszervezõ állítását, hogy náluk minden a legnagyobb rendben van. Górcsõ alá vette a kordonokat és a biztonsági rendszert is, de tombolt Kis Grófóra, és megnézte, mennyibe kerül egy sör az állítólagos mintagólyatáborban.

Munkacsoport létrehozását kezdeményezte az Emberi Erõforrások minisztere a gólyatáborokban történt erõszakos cselekmények miatt. A testület feladata egy ajánlás elkészítése, amelynek alapján a felsõoktatási intézmények megalkothatják a saját rendezvényeikre vonatkozó szabályokat. A miniszter a munkacsoport vezetésére Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát kérte fel.

Szigorú szabályokat vezet be a gólyatáborok szervezésével kapcsolatban az ELTE. Mostantól csak olyan programok, feladatok lehetnek a táborokban, amelyeket engedélyez az egyetem vezetése. Eddig sokan panaszkodtak arra, hogy a felsõbbévesek megalázó helyzetbe hozták õket. Közben az ELTE azt is bejelentette, hogy több fegyelmi eljárást indítanak az elmúlt hetekben történt súlyos esetek miatt.

« 1. oldal »