2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Felrobbant egy ház kazánja Nagyhegyesen, egy idõs nõ azonnal szörnyethalt. Az asszony unokáira vigyázott, a gyerekek épp tévéztek. A nagymama valószínûleg be akart gyújtani a kazánba, amikor az felrobbant. A katasztrófavédelem vizsgálja az esetet. Az RTL riportja.

A bíróság elrendelte az elõzetes letartóztatását, annak a 30 éves lengyel férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint halálos balesetet okozott a 47-es számú fõúton.

A baleset negyedik sérültje információink alapján már nincs közvetlen életveszélyben.

Hármas halálos baleset Tépe és Berettyóújfalu között

Debrecen – “Négyen indultak útnak, mint már oly sokszor. Kiszurkolták a gyõzelmet, aztán elindultak hazafelé.”- írja a DVSC kézilabdacsapata a honlapján.

Hat hónappal enyhítette, így jogerõsen két év fogházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék azt az orvost, akinek autójában életét vesztette a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház két neurológusa – tájékoztatta a Naplót dr. Toma Attila szóvivõ. A közlekedési baleset szinte napra pontosan két éve történt.

Kukások vették észre az elgázolt, út mellett fekvõ férfit, õk értesítették a mentõket. Az 55 éves férfi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az életét a kórházban sem tudták megmenteni.

Életét vesztette egy személygépkocsi utasa, miután a jármû a sztrádán Gelejnél egy kutyával ütközött, majd árokba hajtott.

A rendelkezésre álló adatok szerint Debrecenben, a Kassai úton 2015. március 26-án 4 óra 5 perc körül egy kamion haladt a belváros felõl Apafa irányába, amikor a köztemetõ elõtti útszakaszon eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogosan közlekedõ 22 éves biharkeresztesi férfit.

Meghalt egy motoros Tépén2015-03-09 11:17:38

Eddig ismeretlen okból egy robogóval közlekedõ férfi felborult Tépén a Dózsa György utcában 11 óra 30 körül. A motoros olyan szerencsétlenül esett, hogy a szembõl érkezõ autó alá csúszott. A férfi sérülései annyira súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.

A bíróság szerint a megvádolt férfi nem láthatta a holtterébe soroló kerékpárost.

Életét vesztette az a kabai férfi, akin egy munkagép haladt át.

Ketten meghaltak a 4-es fõúton, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött Debrecen és Ebes között szerda délután – közölte a hajdú-bihari rendõr-fõkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Oszlopnak csapódott2014-10-09 10:10:39

Halálos közlekedési baleset történt Sárándon szerda este – közölte a megyei rendõrkapitányság.

Az Olaszliszka és Sárospatak között történt baleset helyszínelése és a mûszaki mentés jelenleg félpályás útlezárás mellett zajlik.

Halálos kimenetelû közúti közlekedési baleset történt a 42. számú fõúton ma hajnalban.

Felborult egy traktor Hajdúböszörményben vasárnap este, vezetõje a helyszínen meghalt – közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Halálos baleset a 42. számú fõúton
Mezõpeterd, Berettyóújfalu – Lezárták a 42. számú fõút 46. km szelvényének balesettel érintett szakaszát.
Halálos baleset az M1-esen2010-07-07 10:25:11

Egy személy a helyszínen elhunyt abban a közlekedési balesetben, amely hétfõn kora reggel történt Debrecenben, a Burgundia és a Kossuth utcák keresztezõdésében, ahol egy taxi és egy személyautó ütközött egymásnak.

Az elõzetes igazságügyi orvosszakértõi vélemény alapján „igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt” az a kerékpáros, akit a DVSC válogatott védõje, Bodnár László gázolt halálra péntek este 21 óra körül.

A fiú két ismerõsével horgászott. Hínárba akadt úszóját megpróbálta kiszabadítani, de nem tudott kijönni a vízbõl.

Négy meglazult csavar miatt nyílt ki egy aknafedél múlt csütörtökön a kilencéves kisfiú alatt az Aquaworld élményfürdõben.

Egy 4 éves kisfiú nem tisztázott körülmények között esett bele a siófoki fürdõ 120 centiméter mély élménymedencéjébe.

Súlyos vonatbaleset történt Monorierdõnél, 26 sérült van, többük állapota életveszélyes. Az Országos Mentõszolgálat szerint eddig négyen haltak meg, de elképzelhetõ, hogy további áldozatokra is bukkannak a roncsok között. Két vonat ütközött össze, egy InterCityre szaladt rá hátulról nagy sebességgel egy személyvonat. Az [origo] helyszíni tudósítója szerint az ütközés ereje ledobta a sínrõl az IC-t. Az egyik vonat utasa csak az óriási csattanásra emlékszik.

« 1. oldal »  Következő »