2024. április 16. Kedd, Csongor.
 

A sertéstartás támogatással együtt éppen még lehet nyereséges, a tejtermelés már úgy sem.

Hálaadással tisztelegtek Bocskai István emléke elõtt a zarándoklat résztvevõi.

Belelestünk a nánásiak üstjébe, rácsodálkoztunk a kukóra és megtudtuk, mi a krumplis hurka titka.

Nagy lehetõség elõtt állnak csapataink: a HTE és az Újfalu is a kupacímre hajt.

Falopás miatt két társaságot is elfogtak szerdán, Hajdú-Bihar megyében. Jön a tél, ilyenkor egyre több a falopás, de a rendõrök felkészültek.

A súlyos zaj- és környezeti ártalmak miatt május 13-án 14 órától kitiltották a 35-ös számû fõút Debrecen és Hajdúböszörmény közötti szakaszáról a 20 tonna megengedett legnagyobb össztömegû tehergépjármûveket – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester.

A rendõrök egy hajdúböszörményi férfi ellen bíróság elé állítást javasolnak lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Zöld Kör – a Föld Barátai Magyarország tagja is csatlakozott a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség kampányához, melyben 2015-ben 29 helyszínen ültetnek „világfákat” a szövetség közösségei.

A magyar nyelv hete megyei megnyitóját csütörtökön tartották a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat megyei szervezete rendezésében a Kertész László Városi Könyvtárban.

Több, megyénkbeli kötõdésû, illetve tehetségtámogató munkájával Hajdú-Biharhoz is kötõdõ cég is részesült a „Genius Loci – Vállalatok és vállalkozók a tehetségekért” elnevezésû díjban, melyet szombaton adtak át a fõvárosban.

Felszabadulás: összesen 21 tanuló kapott szakmunkás-bizonyítványt az SZKTV végeztével.

Második alkalommal rendezték meg a Piaci Vigasságokat a vásárcsarnok területén.

Elvitték a kaput2015-04-05 06:46:53

A hajdúböszörményi rendõrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két helyi lakossal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint fémkaput loptak el.

Lángba borult egy 30 négyzetméteres, állattartásra használt melléképület Hajdúböszörményen, a Péli Gábor utcában.

Kedden hét és fél év börtönbüntetésre ítélt a Hajdúböszörményi Járásbíróság egy férfit, aki tavaly kórházba szállítása közben mentõápolóra támadt. Ennek kapcsán érdeklõdtünk a mentõket érõ incidensekrõl.

A végzõs hallgatók és mentoraik is hasznos tapasztalatokat szereztek a Gyermeknevelési és Felnõttképzési Kar szerdai rendezvényén.

A hajdúböszörményi rendõrök elfogtak egy helyi lakost, aki a megalapozott gyanú szerint megütött egy kerékpározó nõt.

A segédmotor-kerékpár az autóval nehezen bejárható területek ellenõrzésében lesz segítségükre.

Nem csak forintban mérhetõ2015-03-09 11:11:18

Hajdúböszörmény évek óta az ország egyik legnagyobb közfoglalkoztatójának számít.

A mérgek által kiváltott immunrendszeri zavarok a szervezet védekezõképességét gyengítik.

A hajdúböszörményi rendõrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást két fiatalkorú fiúval szemben, akik egy üveg whisky miatt verekedtek össze.

Kétszáz darab napelemet tartalmazó energetikai rendszert telepítenek a polgármesteri hivatal épületére Hajdúböszörményben a következõ hónapokban.

A Hajdúböszörményi Rendõrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 32 éves hajdúhadházi lakossal szemben.

Kigyulladt egy lakóház tetõszerkezete Hajdúböszörményben vasárnapra virradó éjjel – a tûz a ház melletti fóliasátorban tárolt és lángra kapott fûtõanyagtól terjedt át az épületre.

A téli idõszak egyik fõ eseménye szokott lenni a jó kis hagyományos, amolyan falusi disznótor. Pont egy ilyen rendezvényt tartottak az elmúlt hétvégén Hajdúböszörményben a Tájházak udvarán, melynek neve nem más volt, mint a 8. Hajdúsági Disznótor.

« 1. oldal »  Következő »