2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Tavaly 10 560 új lakás épült Magyarországon, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, így már negyedik éve tart a lakásépítések számának folyamatos csökkenése - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Most éli legkritikusabb napjait az ingatlanszakma, hiszen a szektor minden szegmense pang - mondta a Napi Gazdaságnak interjúban Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség elnöke.

A lakásvásárlás elõtt állók számára jó hírrel, az eladásra készülõknek pedig rosszal szolgál a KSH legfrissebb adatsora. Az árak kitartóan apadnak, a drágulást mutató adatot pedig érdemes erõs fenntartással kezelni.

 

5405 ingatlan adásvételére került sor januárban a Duna House szerint.

Jön az I-Lakás rendszer2013-01-31 10:19:04

Intelligens lakás-távfelügyeleti rendszer fejlesztésére nyert el 117,4 millió forint támogatást a Combit Számítástechnikai Zrt., az Új Széchenyi Terv keretében lezárult projekt teljes költségvetése 195,7 millió forint volt - közölte a cég.

 

A Magyar Energia Hivatal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felkérésére 2013. január 15-étõl üzemelteti a rezsicsökkentés zöld számot.

 

Eltörölték a lakások forgalmi értékének elsõ 4 millió forintjára jutó kedvezményes, 2 százalékos illetékkulcsot.

Lengyelországban és Oroszországban voltak a legaktívabbak a befektetõk 2012-ben, a teljes közép- és kelet-európai befektetési forgalom azonban összességében 35 százalékkal esett 2011-hez képest a CBRE éves összesített adatai szerint.

adómódosításA közcélt szolgáló beruházás áfa-mentességét és további módosításokat tart szükségesnek a szakma.

Jobban teszik a lakásvásárlást tervezõk, ha összekapják magukat, és még idén nyélbe ütik az üzletet. Az új illetékszabályok a legtöbb esetben 80 ezer forinttal megdrágítják az adásvételt, egyedül a fiatal elsõ vásárlók és a szükségbõl kis lakásba költözõk járnak jobban jövõre. Õk viszont több százezer forintot nyerhetnek, ha nem rohannak a fészekrakással.

A lehetségesnél kevesebb ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok
Budapest, 2012. november 15., csütörtök (MTI) – A pénzintézetek a negyedik negyedévre 2712 hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre, 4,5 százalékkal – 127 darabbal – kevesebbet, mint a harmadik negyedévben, 2011. október 1-je óta pedig összesen 13 599-et – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) statisztikáiból.

A nemzeti vagyonról szóló törvény hatályba lépésével kapcsolatban megjelent "Minden önkormányzati ingatlanértékesítést érint az állam elõvásárlási joga" cikkünk után rövid idõvel, törvénymódosítás történt, és máris változtattak az állam általános elõvásárlási jogát elõíró törvényi szabályozáson. A kérdés egyik hazai specialistája, a Dessewffy és Dávid, valamint Társaik Ügyvédi Iroda szakértõje az [origo] megkeresésére felvázolta a villámgyors módosítás okát, és a jelenleg hatályos törvényi szabályozást.

Kiderültek a felsõoktatásba jelentkezõk számára a ponthatárok, így a több mint 110 ezer jelentkezõbõl most közel 80 ezren jutottak be valamelyik egyetemre vagy fõiskolára. Ezzel elkezdõdik a diákok albérletkeresésének idõszaka, amikor felbolydul a fõváros és az egyetemi városok bérlakás piaca és szinte alig marad kiadandó lakás.

Aki nem tartja megfelelõnek végrehajtás alá vont ingatlanja becsült értékét, õsztõl letétbe kell helyeznie az igazságügyi szakértõ díját is a kifogás mellett.

Ingatlanpiac: valami van2012-07-15 20:39:34

Hajdú-Bihar – Noha Debrecen (az ország második legnagyobb városaként) az elmúlt évtizedekben szinte folyamatosan növekvõ lélekszámmal büszkélkedhetett, az ingatlan-beruházók most a hajdú-bihari megyeszékhelyen is inkább kivárnak – tájékoztatta a Naplót Geréb László, az OTP Ingatlanpont hálózat megyénkért is felelõs régióvezetõje.


A társasházi lakásokba felszerelt úgynevezett mellékvízórákat a tervek szerint a jelenlegi hat- helyett nyolcévente kell cserélni – az errõl szóló kormányrendelet-módosítás tervezete a kormány honlapján jelent meg.

 

A "végtörlesztõk" nem ismernek határokat, legalábbis Amerikában: egy Massachusetts-i kisvárosban élõ férfi 62 ezer egycentes érmével fizette ki lakáshitelének utolsó részletét.

 

Aki eddig habozott ingatlant venni, elõbb-utóbb rászánja magát a tranzakcióra - legalábbis egyes elemzõk ezt remélik. Eladások tekintetében kettészakadt az ország.

Aki eddig habozott ingatlant venni, elõbb-utóbb rászánja magát a tranzakcióra - legalábbis egyes elemzõk ezt remélik. Eladások tekintetében kettészakadt az ország.

Az elmúlt három év ingatlanpiaci mélyrepülését követõen 2012 intenzívebb forgalmat ígér. Vajon mi lehet a háttérben? - teszi fel a kérdést a Duna House legújabb elemzése. A közvetítõ hálózat 2009-2011 közti, évi kb. 90 ezres ingatlan adás-vételi tranzakciós darabszámot követõen 2012-ben 100-110 ezer körüli forgalom várható, amely ugyan messze elmarad a válság elõtti 200 ezres nagyságrendtõl, mégis 10-20% közötti emelkedést mutat. Érdemes sorra venni az ingatlanpiacot alapvetõen befolyásoló tényezõket és ezek szerepét kutatni a most tapasztalható változásban.

Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) – Januártól elektronikusan intézhetõk az építési engedélyek – közölte a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára csütörtökön egy budapesti szakmai tanácskozáson.

Megmozdult az ingatlanpiac2012-04-16 10:42:45

Hajdú-Bihar, Magyarország – Továbbra is magas tranzakciószámot produkál az ingatlanpiac, annak ellenére, hogy két hónapja lezárult a végtörlesztési idõszak.

Áfacsökkentés élénkíthetné az újlakáspiacot a Cordia Zrt. szerint, a mostani 27%-os áfával a tavalyi forgalomhoz hasonló várható a fõvárosi újépítésû lakáspiacon.

Idén az elsõ két hónapban 22 ezer lakás adásvétel volt Magyarországon, míg tavaly ilyenkor ennek a felét sem érte el, és az elsõ három hónapban is csupán 19 ezer volt.

 

A jogalkotás késlekedése miatt csak a második negyedévtõl menekülhetnek az eszközkezelõ védelmébe az ingatlantulajdonosok - írja a Napi Gazdaság. hirdetés

 

« Előző « 3. oldal »  Következő »