2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Borverseny Konyáron2014-03-03 09:25:06

2014 február 24-én volt az idei borversen Konyáron, a Mûvelõdési Házban közel 40 fõ részvételével.

Konyár sátrában is készültek szombaton a disznótoros finomságok a Hajdú Komák, konok Kunok, Székely Góbék, Jó Palócok disznótoros versenyén.

A település kitüntetését is átadták az ünnepségen.

Kétszer tartottak 50 éves találkozót a konyári Általános Iskola 1963-ban végzett diákjai.

Idén elsõ alkalommal került megrendezésre a nemzeti ünnepen az a futóverseny Konyáron, ami a “Konyár 800 éve” Futóverseny nevet viselte.

Tûzben meghalt egy férfi Konyáron hétfõ hajnalban – közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivõje az MTI-vel.

Nyugdíjának fejében szállást és ellátást ígért, de késõbb munkavégzésre kényszerítette a 63 éves férfit az a konyári gyanúsított, akit õrizetbe vettek a nyomozók.

Konyár – A mintegy kétszáz érdeklõdõre közel száz rendõr “vigyázott”. A tömegben kevés volt a helyi ember.

Derecske-Konyár-Tépe: közös hivatal?
Az önkormányzatokról szóló törvény változása, önkormányzati lépéseket fog kikényszeríteni, elõsegíteni. Az egyik ilyen lehet, hogy települések közös polgármesteri hivatalt fognak fenntartani.


Konyár – A hagyományaink fontosságával nem lehetünk eléggé tisztában, ezért is lényeges, hogy tudatosan ápoljuk a múltat.

Konyár – A közbiztonság javításáért tartott lakossági fórumot kedd este a Jobbik a kétezer lelkes község mûvelõdési házában.

Konyár – Kisebb csoport várta a Jobbik képviselõit, akik azért látogattak el Konyárra szombat délelõtt, hogy a helyszínen tájékozódjanak, hogyan segíthetnének a települést biztonságosabbá tenni.

Konyár Önkormányzati Képviselõ-testülete, ma, 2012. március 29-én délelõtt, rendkívüli képviselõ-testületi ülést tartott a Konyáron kialakult közbiztonsági helyzetrõl. Az ülésen megjelent Dr. Vitányi István országgyûlési képviselõnk is.

Korábban arról számoltunk be, hogy civilek aláírásgyûjtésbe kezdtek Konyáron, mivel úgy látták, hogy a település közbiztonsága nem kellõen biztosított. Az ívet akkor közel háromszázan írták alá, amelyrõl kikértük a rendõrség véleményét is. Ezt most változtatás nélkül közöljük!

Konyár –  Megelégelve a romló közbiztonságot, helyiek aláírásgyûjtésbe kezdtek a megközelítõleg kétezer fõs Konyáron, hogy megfékezzék a mindennapos betöréseket és lopásokat a településen.

Sikeresen lezárult a vállalkozási szerzõdés Konyár Község szennyvízcsatornázása címû KEOP projekt keretében tervezési feladatok ellátására és létesítési engedélyes tervek, illetõleg tenderdokumentáció elkészítésére tárgyú egyszerû közbeszerzési eljárás.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2012. január 27-én, pénteken két eseményre hívták és várták a közönséget a szervezõk a konyári mûvelõdési házba.

Konyár - Czakó Viktor szerint igazi csapatmunka eredménye az õszi bajnoki címük.


Konyár - Nemrégiben rendezték meg Konyáron a Szüreti Vígságok programsorozatot, melynek keretén belül a Kurucz Albert Falumúzeumban megnyitották a „Vízválasztók” címû kiállítást.

Konyári Falunap2011-07-20 15:04:04

Konyár - 2011. július 23-án, szombaton Konyáron falunapi rendezvény lesz.

 

A másodosztály eredményei2010-08-23 09:11:27

Kitettek magukért a második fordulóban is a megye II-es csapatok, hiszen sok góllal szórakoztatták a közönséget. Ha érdeklik az északi, és a déli csoportban küzdõ gárdák eredményei, tekintse meg portálunkon.

Berettyóújfalu, Konyár – Gyújtogatókat és notórius tolvajt is elkaptak a napokban a berettyóújfalui rendõrkapitányság munkatársai.

« Előző « 2. oldal »